Contents tagged with valentinyi_gyula
-
Kétszáz éve indult útjára a CAROLINA
2020. júliusában ünnepeljük a menetrend szerinti géperejű hajózás megindulását a Dunán. Az évfordulót a pécsi illetőségű - kelet-poroszországi születésű Anton Bernhardt - alkotása, az 1817-ben épült, s I. Ferenc császár hitvese után elnevezett CAROLINA gőzös Buda és Pest között megtett első személyszállító útjának napjától, 1820. július 16-tól számítjuk. Az évfordulóról egyesületünk elnökének a National Geographic Magazin weboldalán megjelent cikke is megemlékezett.
1. kép: A CAROLINA ábrázolása egyesületünk alapító elnöke, Marjai Imre 1968-ban készült akvarelljén.
A jeles esemény alkalmából kamarakiállítás nyílt a Közlekedési Múzeum külső kiállítóhelyeként működő KOSSUTH Múzeumhajó fedélzetén egyesületünk, a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány együttműködésében, amelyet a múzeumhajó fedélzeten az Európa Cégcsoport által üzemeltetett Vénhajó Étterem vendégei is megtekinthetnek.
2 kép: A KOSSUTH Múzeumhajó jobb oldali korridorjában berendezett kiállítás a Valentinyi Gyula-féle CAROLINA modellel és a Közlekedési Múzeumi anyagával (fotók: Figler Zoltán).
A tárlat nemcsak a CAROLINA első útjáról, de a budapesti helyi hajózás történetéről is megemlékezik, amely a gőzös jártaival vette kezdetét. A látogatók a tárlaton egyebek között olyan érdekességeket is megtudhatnak, mint, hogy a hajó a Duna-sor (a mai Jane Haining-rakpart) közepétől, a hajóhíd szomszédságából (nagyjából a mai Vigadó tértől) indult (ne feledjük, ekkor még nem létezett a Lánchíd), s az utasoknak a beszállás előtt öt perccel egy kis pattantyús ágyú elsütésével jelezték a közelgő indulást. A hajó innen Budára közlekedett az akkori Bomba (a mai Batthyány) térre, majd a Császárfürdőhöz, s onnan Óbudára és vissza. A Bomba térig 10, a Császárfürdőig 20, Óbudáig 30 krajcárt kellett fizetni, a teljes távon egy négytagú családnak viszont csak 48 krajcárba került a teljes viteldíj. Az Óbudáról ingázók pedig bérletet is válthattak.
Az izgalmas kiállítás kurátora Figler Zoltán (Európa Csoport) és Tinku-Szathmáry Balázs (Közlekedési Múzeum). A tárlat létrehozásában egyesületünk részéről közreműködött: Balogh Tamás (5 tabló), Farkas Judith (a JUPITER gőzös modellje) és Hocza István (modell-restaurálás). A kiállításon a Közlekedési Múzeum által biztosított tablók és archív képanyag mellett megtekinthetők a Neszmélyi Hajóskanzen számára 2014-ben egyesületünk közreműködésével készített állandó kiállítás egyes alkotásai (a budapesti hajógyártás termékeit bemutató úszódaru-, bárka-, és uszály-makettek), amelyek a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány tulajdonát képezik.
3. kép: A kiállításnak a Neszmélyi Hajóskanzenből kölcsönzött tablóival (Balogh Tamás) és a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum JUPITER-modelljével (fotók: Figler Zoltán).
A tárlat központi eleme pedig maga a CAROLINA gőzös, amelynek modelljét egyesületünk tagja, Valentinyi Gyula modellező mester készítette el.
A tárlat 2020. szeptember közepéig (a Közlekedési Múzeum következő kiállításáig) hetente szerdától vasárnapig 12:00-22:00 óra között megtekinthető.Minden érdeklődőnek szeretettel ajánljuk!
-
Hajógépek a veterán járművek között - kiállítás Esztergomban
2019. április 30. és május 1. között Esztergomban került megrendezésre „Akkor és most – jármű expo 2019” címmel a veterán járműtalálkozó. A rendezvényen jártunk. Farkas Judith képes beszámolója.
A rendezvényen tagtársunk, Farkas Judith, a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum és egyesületünk modellezőinek alkotásaival, valamint Balogh Tamás és Veit András tablóival Esztergomban tartott időszaki kiállítást a hajózásban használt gőzgépek történetéről.
A tárlaton egyesületünk modellező mestere, Valentinyi Gyula – a működőképes gőzgépek és gőzhajómodellek építője - mutatta be alkotásait, a ZSÓFIA volt MFTR-gőzös és a LEITHA monitor hajógépét, valamint sajt építésű gőzkutterét.
A Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum modelljei közül a kiállítás látogatói megtekinthették a HABLEÁNY, a VÉRTES és a JUPITER gőzösök modelljeit. A kiállítás valódi szenzációja azonban az a hajógép-modell volt, amely eredetileg az 1900-as párizsi világkiállításra készült, s a magyar hajóépítő- és hajógép-ipar teljesítőképességét demonstrálta. A hosszú évekig működésképtelen modell most felújítva állt a közönség rendelkezésére.
A kiállítást a gőzhajózásban használt hajógépek történetét bemutató illusztrált tablók, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjai – Balogh Tamás (egyúttal egyesületünk elnöke) és Veit András alkotásai, egészítették ki. A tablókon az első hajógépektől a századfordulóig tartó fejlődést tekinthették át a látogatók.
-
Megnyílt a BALATON csavargőzös kiállítótere
2012. július 22-én, vasárnap ünnepélyesen megnyílt a balatoni gőzhajózást bemutató kiállítás Balatonbogláron. Az évtizedekig méltatlan sorsú BALATON csavargőzös ezzel talán - sokadszor - révbe ért: kiállítási helyszín lett a boglári kikötő keleti mólószárán (a kiállítást kísérő tablókat egyesületünk tagjai készítették). A megnyitón a mólósétányra látogató érdeklődők egyúttal a balatoni halászattal is ismerkedhettek a BALATONBOGLÁR nevű halászhajó fedélzetén és a mólón kiállított tárgyakon, képeken keresztül.
A megnyitón egyesületünket Ákos György és Balogh Tamás - az elnökség tagjai - valamint Valentinyi Gyula és nagyszerű modelljei, a KELÉN balatoni csavargőzös és a SYREN gőzkutter, képviselte (utóbbi üzembehelyezésével és szakértő bemutatásával Valentinyi Gyula tagtársunk élénk érdeklődést ébresztett a látogatókban a gőzhajózás, a csavargőzösök és a gőzüzemű hajómodellek iránt).
A szervezők elmondták: a többek között egyesületünk támogatásával elkészült kiállítás továbbfejlesztésében, a hajó körüli kulturális és szabadidős programok (filmvetítések, előadások, időszaki kiállítások, modellversenyek, stb.) szervezésében továbbra is számítanak ránk.
Szívből örülünk a lehetőségnek, hiszen a BALATON - a szintén egyesületünk közreműködésével felújított LAJTA Monitor Múzeumhajó után - a második legöregebb fennmaradt magyarországi géphajó (idén 140 éves), s mindig nagyszerű érzés, amikor munkánkkal egy-egy ilyen hajócsodát újra "élővé" tehetünk, a közösségi élet egyik helyszínévé avathatunk, amelyet programjaink révén körülvesz, "belak", mindennapi életének részévé tesz a hajó iránt érdeklődő közönség. Ezzel ugyanis a hajók fennmaradásához nélkülözhetetlen közismetséget, szeretetet és megbecsülést biztosítják a számára...
Az eddigi teljesítményhez ezúton gratulálunk a helyi szervezőknek, Kopasz Árpád Úrnak és csapatának, valamint kívánunk további sok sikert a számukra a folytatáshoz, amelyhez - természetesen - nagy örömmel állunk a rendelkezésükre!
Az eseményről készült képek és további információk találhatók a csavargőzös facebook-oldalán: