Contents tagged with bicskei_jános
-
Az utolsó út
2017. április 1-én sor került Bicskei János búcsúztatására. Ezúton is szeretnénk kifejezni egyesületünk köszönetét mindenkinek, aki segített a temetés megszervezésében és lebonyolításában, továbbá a tagság együttérzését a hozzátartozókkal.
A temetésen elhangzott méltatások szövege az alábbi linkekről letölthető:
Balogh Tamás: http://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/bucsubeszed_bt.pdf
Margitay-Becht András: http://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/bucsubeszed_mba.pdf
-
Bicskei János temetése
Tisztelettel tudatjuk minden érintettel, hogy Bicskei János tagtársunk (http://hajosnep.blog.hu/2017/01/29/gyaszhir_479) gyászszertartására 2017. április 1-én, szombaton kerül sor. A búcsúztatásra a HM Hadikikötőben (1044 Budapest, Külső Váci út 119.), a temetésre pedig a hajós temetések szertartásrendje szerint a kikötőből induló hajóról a Dunán kerül sor 10:30 órai kezdettel.
A katonai objektum területére történő belépés szabályaira tekintettel a rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy mindazok, akik személyesen szeretnék leróni kegyeletüket, részvételi szándékukat – pontos nevük, születési idejük és édesanyjuk neve megadásával – egyesületünk titkáránál, Hocza Istvánnál 2017. március 28-án, kedden a nap végéig írásban jelezzék az alábbi e-mail címen: [email protected].
Kérjük, hogy akik virággal is kifejeznék együttérzésüket és megbecsülésüket – a hajós temetésre tekintettel – egy-egy szál vágott virággal, legfeljebb kézi koszorúval búcsúzzanak.
-
Gyászhír
2017. január 28-án, életének 64. évében hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt Bicskei János tagtársunk, egyesületünk korábbi titkára. 1967-től a Ganz Danubius Hajó és Darugyár elektrikusa, majd 1992-től két éven át a horvátországi pulai Uljanik Hajógyár (az egykori polai Arzenál utódának) munkatársa, később – nyugdíjba vonulásáig – egyéni vállalkozó. Angyalföldön részt vett a folyam-tengeri hajók gyártásában, a tengerparton pedig a tengeri autószállítók és olajfúró tornyok alkatrészeinek gyártásában, egyéni vállalkozóként pedig a csepeli szabad-kikötőben álló gabonatárház felújításában. Minden munkájában megtalálta az öröm és az önképzés lehetőségét, amellyel másokat is lelkesített. Ahhoz a szakember-generációhoz tartozott, aki – széleskörű gyakorlati tapasztalataira és élénk képzelőerejére támaszkodva – körültekintő tervezés és pontos kivitelezés alapján a legösszetettebb feladatok megoldására is sikerrel vállalkozott, s akiknek a műhelyében mindig (munka előtt, alatt és után is) példás rend uralkodott. Az egyesületi élet élénkítése érdekében számos közösségi akciót kezdeményezett, energikus személyes közreműködésével aktívan támogatta egyesületünk megújulását, 2007-2016 között egyesületünk titkára, 2010-től a MH Budapesti Nyugállományúak Klubja Hadihajós Tagozat tagja volt. Immár alkotásai beszélnek róla, s mi őrizzük az emlékét, akik nem felejtjük el:
TITANIC M=1:100: http://makettinfo.hu/index.php?jobb=makettek/hajo/rez_titanic_bicskei_janos/index.htm&&hash=
FN 122 M=1:1: http://forum.hajosnep.hu/topic/60/az-fn122-hazatert/
Nordenfelt szórólöveg (LEITHA Monitor Múzeumhajó) M=1:1: http://hajosnep.blog.hu/2010/05/19/elkeszult_a_leitha_nordenfelt_szorolovege
S a megérdemelt állami elismerés: http://hajosnep.blog.hu/2016/03/11/bicskei_janos_miniszteri_elismerese
Temetéséről később intézkednek. A gyászszertartás részleteiről honlapunkon tájékoztatjuk azokat, akik személyesen kívánják leróni kegyeletüket.
-
A kalózok szigetén
Kedves Egyesületi Tagok,
Tisztelt Érdeklődők!
Az idei első rendezvényünk a 2016 január 30-án a HIlton Hotelben megrendezett modellkiállítás volt, amely során a Cutty Sark, a Friedrich Wilhelm zu Pferde, a Preussen, a Soleil Royal, és a Wappen von Hamburg szemet gyönyörködtető vitorlás hajó modellek kerültek bemutatásra.
Az alkalom a Bayern konszern egy új mezőgazdasági termékének (Capreno) bevezetése volt. Ehhez kapcsolódott egy kis show műsor "kalózkodással" (itt jöttek a képbe a hajómodellek), mixer-bemutatóval és vetélkedővel. Azért, amint az a mellékelt fényképen is látható, a modellek rövid bemutatására is sor került a prezentáció során. Sok résztvevő volt jelen (főleg mezőgazdászok), és a modellek méltán nagy tetszést keltettek.
Köszönet a nagyszerű és a kétségtelen veszélyeket is bátran vállaló modellkészítőknek: Bechler Józsinak, Susányi Oszkárnak és Tuska Lajosnak, illetve a szervezőknek és segítőknek, mindenek előtt: Balogh Tamásnak, Bicskei Jánosnak, Hocza Pistának, Susányi Tímeának és Valentinyi Gyulának.
Minden tagtársunkat szeretettel üdvözlök, és hasonló sikeres rendezvényeket kívánok az egész évre.
Ákos György
a hajózástörténeti tagozat vezetője
-
Emléktábla-avatás dr. Lengyel Árpád emlékére
Egyesületünk a főváros VIII. kerületének polgármesteri hivatalával közösen emléktáblával jelöli meg a TITANIC túlélőinek mentésében közreműködő magyar orvos, dr. Lengyel Árpád egykori fővárosi lakóházát. Az ebből az alkalomból szervezett megemlékezésre ezúton hívjuk meg a Tisztelt Érdeklődőket.
A kezdeményezésért és a szervező munka elvégzéséért Röder Sándort és feleségét - egyesületünk tagjait - illeti a köszönet.
Az emlétábla avatása újabb állomás a doktor élettörténetére emlékeztető kezdeményezések sorában:
2004-ben a National Geographic Magyarország c. folyóirat hasábjain emlékeztünk meg a doktornak a hajótöröttek ellátásakor tanúsított hősies magatartásáról (http://hajosnep.hu/Contents/Item/Display/667; http://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/aktualis/2013/national-geographic-szuletesnap/az-elso-mentohajo-carpathia.pdf),
2007-ben közreműködtünk a Budapesten bemutatott "TITANIC - a kiállítás" c. tárlat berendezésében, a magyar sarok kialakításában, amikor egyesületünk titkára, Bicskei János M=1:100 méretarányú TITANIC-modelljét (http://www.shipmodell.com/index_files/SHIPMODELL_TITANIC.htm), egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás pedig az ebből az alkalomból készített M=1:400 méretarányú CARPATHIA-modelljét mutatta be a közönségnek (http://hajosnep.hu/kiallitasaink/titanic-a-kiallitas).
2008-ban a doktor hagyatékából rendeztünk időszaki kiállítást Pilismaróton, dr. Lengyel Áprád szülőfalujában, a hagyatékot kezelő unoka, Völgyi Péterné dr. Reich Márta felkérésére (http://hajosnep.hu/kiallitasaink/orszagjaro-hajozastorteneti-kiallitasok-pilismarot).
2012-ben Völgyi Péterné dr. Reich Márta egyesületünk elnökével közösen önálló életrajzi kötetben dolgozta fel a TITANIC túlélőinek mentésében is közreműködő magyar orvos élettörténetét (http://www.libri.hu/konyv/dr_balogh_tamas.a-titanic-arnyekaban.html), amelyet Balatonfüreden is bemutattunk az érdeklődőknek (http://hajosnep.blog.hu/2012/06/11/a_titanic_arnyekaban) egyesületünk pedig részt vett a TITANIC-katasztrófa centenáriumára emlékező kiállítás létrehozásában a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban (http://hajosnep.blog.hu/2012/04/15/centenariumi_hetvege), illetve a zebegényi Hajózástörténeti Múzeumban szervezett időszaki kiállítást a doktor hagyatékából (http://hajosnep.blog.hu/2012/07/12/dr_lengyel_arpad_hagyateka_zebegenyben; http://hajosnep.blog.hu/2012/08/04/a_zebegenyi_hajozasi_muzeum_es_egyesuletunk_rendezvenye_a_szlovak_sajtoban).
Ezen túlmenően - a doktor családjával, a Hajózási Szakközépiskolával, és a Magyar Tengerészek Egyesületével közösen - minden esztendőben lerójuk kegyeletünket dr. Lengyel Áprád síjánál az ENSZ Tengerajózási Világnapján a Kerepesi úti Nemzeti Díszsírkertben.
A mostani táblaavatás eredményeként újabb helyszín őrzi majd a doktor halhatatlan emlékét. A megemlékezésre minden Kedves Érdeklődőt szeretettel várunk!
-
Új modell az FN 122 felderítő naszádról
Az egyesületünk tagjai által megvásárolt és jelenleg is felújítás alatt álló FN 122 felderítő naszád egyre szélesebb körben ismert köszönhetően a Bicskei János vezette felújító csapat által végzett önkéntes hajómentő munka immár látványos előrehaladásának és az egyesület többi tagja által a hajó érdekében kifejtett public relations-akcióknak. Utóbbiból a modellezők és a szakírók is kiveszik a részüket.
Elsőként Varga János tagtársunk készített M=1:100 méretarányú asztali modellt a hajóról 2011-ben (a kisméretű hadihajókat, naszádokat bemutató mesterkollekciója részeként), most pedig Juhász Jenő tagtársunk elkészítette a hajó M=1:25 méretarányú rádió-távvezérlésű változatát is. A hajó próbafutásáról készült kisfilm letölthető az alábbi linkről: http://www.youtube.com/watch?v=xlfvqbmAtNc&feature=youtube_gdata_player. Ezúton is köszönjük az alkotók munkáit!
Varga János (Ubul) M=1:100 méretarányú FN 122 modellje még félkész állapotban 2011. decemberében (fent) és Juhász Jenő M=1:25 méretarányú RC-hajója a hadikikötőben, a flottilla utódaként működő MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél jelenleg rendszerben álló hadihajók előtt (lent).
Az eredeti hadihajó és a felújítási munkálatok történetét pedig egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás foglalta össze a 'Haditechnika' hasábjain részben Hocza István törzsőrmester tagtársunk levéltári kutatásai során előkerült előtervekből származó új információk, részben Bicskei János, egyesületünk titkára (a felújítás vezetője) szóbeli beszámolói alapján. A cikk várhatóan 2012. novemberében jelenik meg.
-
Elkészült a Leitha Nordenfelt szórólövege! - Fotók és kisfilm
Immár teljes egészében elkészült a Leitha monitorra kerülő Nordenfelt lövegpár első darabja! Óriási munka volt, melyet Bicskei János, egyesületünk titkára végzett el Kovács Péter, a Hajómodellező Tagozat vezetőjének tervei alapján. A munkálatokban ezen kívül még jó páran részt vettek más egyesületi tagok is.
A feladatot különösen megnehezítette, hogy különböző okok miatt a löveget nem öntvényből, hanem lemezből kellett elkészíteni. El lehet képzelni, mi az egyszerűbb: felhasználni a három centiméter vastag öntvényt, vagy ugyanezt előállítani három milliméteres lemezekből...
Az alkalomra Pásztói Róbert egy újabb videóval, Hajózástörténeti kisfilmmel örvendeztetett meg minket, mely természetesen a Nordenfeltet mutatja be: Egy Nordenfelt löveg születése címmel.
A löveg építéséről, a kezdeti lépésekről is felkerült sok új fotó a Nordenfelt lövegről szóló fotóalbumba, Bicskei János felvételei közül válogatva.
-
Készül a Hajókovács Nordenfelt lövege
Az egyesületi tagok előtt már minden bizonnyal ismeretes, a "külvilág" azonban még nem nagyon értesülhetett róla, hogy az újjáépülő Leitha monitor Nordenfelt lövegjeit az internetes fórumokon Hajókovács néven megtalálható Bicskei János készíti el. A két löveg legyártása bizony fegyverkovácsi szakértelmet kíván. Néhány kép erejéig most mi is betekinthetünk a műhelybe: Nordenfelt löveg a Leitha monitorra
-
Rólunk írták...
2010. évi I. negyedéves Hírlevelünkben beszámoltunk a LEITHA monitor felújításáról. A témában érdekes interjú olvasható Portás Csabával a "Zoltán Gőzös" Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökével, amelyben a hajóra és a felújításra vonatkozó izgalmas részletek mellett Egyesületünk - különösen Bicskei János barátunk - közreműködésének méltatására bukkanhatunk.