Contents tagged with Statendam

  • Az óceánjárókról készült viszonyrajzok, mint az ismeretterjesztés és a reklám eszközei

    Tags: titanic, balogh, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, balogh_tamas, TIT, Statendam, Óceánjárók

    Köztudott, hogy a hajók az emberiség által épített legnagyobb közlekedési eszközök. De vajon mekkora egy óceánjáró tulajdonképpen? Elvégre a hajók közt is vannak kisebbek, meg nagyobbak. Nos, az óceánjáró személyszállító hajók a nagytömegű ömlesztett árut szállító (pl.: tartály-) hajók és a konténerszállító hajók megjelenéséig, csaknem százhúsz éven át a földkerekség legnagyobb járműveinek számítottak: egy szárazföldi ember számára – akinek a legnagyobb közlekedési eszközt régebben legfeljebb a lovas kocsi, mostanában a kamion jelenti – szinte elképzelhetetlenül nagynak. Ennek ellenére természetesen az óceánjárók között is voltak (esetenként tekintélyes) méretkülönbségek. Ezekről az elképesztő méretekről és a kisebb-nagyobb különbségekről tájékoztattak az óceánjárókat – a szárazföldi emberek számára is ismert hétköznapi tárgyakkal összevetve – elképzelhetővé tevő összehasonlító ábrák, viszonyítások (comparisons), melyek a történelem első infógrafikáinak is tekinthetők. Ezek történetéből ad ízelítőt Dr. Balogh Tamás írása.

    23722317_560217417663293_3807392212842743750_n_2.jpg

     

    1.) A viszonyrajz, mint szemléltető ábrázolási mód kialakulása: 

    Nem tudjuk, hogy melyik a legeslegelső összehasonlító ábra, amely valaha is óceánjáróról készült. Mindenesetre a legelső óceánjáró, amelynek a méretei látványosan felülmúltak minden addigi elképzelést, a brit GREAT EASTERN (1858-1890) volt, amelyet Isambard Kingdom Brunel tervezett és John Scott Russel épített az ipari forradalom hajnalán. A hajó hatszorosan haladta meg az addigi legnagyobb vízi jármű – a szintén Brunel tervei alapján épült GREAT BRITAIN – vízkiszorítását, s szinte elképzelhetetlenül nagy volt a többi vízi járműhöz képest.

     

    001_26.jpg

    1. ábra: Isambard Kingdom Brunel három forradalmi jelentőségű hajójának méretarányos ábrázolása jól szemlélteti, hogy egyetlen ember életében mekkora fejlődésen ment át a hajóépítés (a képet Björn Landström rajzának felhasználásával készítette Dr. Balogh Tamás). A maga idején mindhárom hajó világrekorder volt. Tervezőjük – a tervek valóra váltásában közreműködő konstruktőrök segítségével – a modern óceánjárók atyjává, hajói pedig a ma ismert óceánjárók őseivé váltak.

    A GREAT WESTERN (elöl balra) még fából épült. Az Atlanti-óceán gőzzel történő átszeléséhez (a vitorlák nem a meghajtást szolgálták, csak az iránytartást segítették) fel kellett építeni az akkori világ legnagyobb hajótestét annak érdekében, hogy elférjen benne a transzatlanti úthoz szükséges rengeteg szén. A meghajtáshoz fel kellett találni a felületi kondenzátort, amellyel a gőzgép gőze ismét üzemvízzé alakítható, ráadásul az addig készült legnagyobb kovácsoltvas lapátkerék-tengelyre is szükség volt a hatalmas hajótest szélességének áthidalásához (a megmunkálásához ezért egyúttal el kellett készíteni a világ addigi legnagyobb gőzkalapácsát is).

    A GREAT BRITAIN (elöl jobbra) szintén kora legnagyobb hajója volt. Ez az első vastestű és az első, kizárólag hajócsavarral hajtott óceánjáró (a vitorlázat itt sem a meghajtást, csak az iránytartást szolgálta). A hajó úszóképességének az esetleges balesetek idején való biztosítására elsőként itt alkalmazták a nyomásálló válaszfalakkal egymástól vízmentesen elzárható légrekeszeket.

    A GREAT EASTERN (a háttérben) pedig egyesítette magában mindazt a tudást, amit a hajótervezők és hajóépítők addig megszereztek. Ezzel együtt természetesen további újdonságokat is bevezetett: az első óceánjáró volt, amely kettős hajófenékkel és – részlegesen – kettős oldalfallal épült, így nemcsak kivételesen nagy, de (a beépített vízmentes rekeszekkel és vízzáró fedélzetekkel együtt) kivételesen biztonságos hajónak is számított.

     

    A GREAT EASTERN volt a kor első számú műszaki szenzációja, amely egyszerre ébresztett csodálatot és keltett tartózkodó félelmet. Nem véletlen, hogy eredetileg a hatalmas bibliai tengeri szörny után LEVIATHAN névre keresztelték, s Jules Verne is „Egy úszó város” (Une Ville flottante) címmel írt regényt a fedélzetén átélt élmények hatására. Aligha tévedünk tehát, ha a GREAT EASTERN születésével összefüggésben keressük a később közkedveltté vált és széles körben elterjedt, óceánjárókról készült összehasonlító ábrák keletkezésének forrását.

     

    002_22.jpg

    2. ábra: Valószínűleg így kezdődött: a hajó hatalmas méretei először csak a róla készült festményeken biztosították az összehasonlítás lehetőségét a kor egyéb hajóival (Forrás: Weedon, Edwin: The Great Eastern pasing through the Downs, 1859. Science Museum, London).

     

    A GREAT EASTERN, valamint a mellette eltörpülő hagyományos vitorlások és kezdetleges gőzhajók közötti tekintélyes méretkülönbség ugyanis feltűnő jelenség a hajóról készült minden egykorú ábrázoláson, és a korabeli sajtó figyelmét sem kerülte el. Elvégre minden alkatrésze olyan hihetetlenül nagy volt az addig megszokott méretekhez képest, hogy az már önmagában hátborzongató izgalmat keltett. A GREAT EASTERN hatalmas méretét és fejlett technológiáját így akkora érdeklődést övezte, hogy az építését kísérő optimizmus Európa után Amerikára is átragadt, ahol a hajó méreteiről szóló első közlések nyomán már az építése közben több karikatúra készült róla, amelyek a hajógyártás jövőjét illető találgatásokat öntötték humoros formába a helyi lapokban

     

    003_15.jpg

    3. ábra: A GREAT EASTERN építésének idejéből származó amerikai karikatúrák az összehasonlíthatóság számos lehetőségét kínálták. 1) A kikötőkkel, előre jelezve, hogy amikor befut a hajó orra, a tatja még nem is látható a horizonton (fent balra). 2) A Földdel, felhívva a figyelmet, hogy az ilyen hatalmas hajók gerincét már előre meghajlítva kell építeni, hogy igazodjanak a Földfelszín görbületéhez (fent középen). 3) A tengerek mélységével, biztosítva az olvasókat arról, hogy a modern hajók immár akkorák, hogy egyes részeik még az elsüllyedésük esetén is feltétlenül a vízfelszín fölé emelkedek majd, ami kiváló lehetőséget biztosít egyebek között arra is, hogy kifeszítsék közéjük a transzatlanti távírókábelt (fent jobbra). 4) Egy vidéki nyaralóval, jelezve, hogy ha egy kis kikapcsolódásra vágyik az ember, elég, ha kikocsizik a tatfedélzetre (lent balra). 5) A jéghegyekkel, biztosra véve, hogy ekkora hajóval akár az Északnyugati átjáró jégtorlaszain is keresztültörhetnek (lent középen). 6) A tengeri erődökkel, felhívva a figyelmet a hatalmas hajók katonai alkalmazásában rejlő lehetséges előnyökre (lent jobbra). (Forrás: S.S. Great Eastern – Contemporary Cartoons inspired by the Ship, Department of the Navy, Naval Historical Center)

     

    Ezek az ábrázolások inkább viccesek, sőt gúnyosak. A hatalmas hajótestet ugyanis három hónapig még csak vízrebocsátani sem sikerült, ami elég okot adott az élcelődésre, mondván, hogy miért építenek akkor a hajót, amekkorát megmozdítani sem lehet. Ennek ellenére ezek az ábrázolások – amelyek a maguk korában talán valóban sokakat mosolyra fakasztottak – furcsa mód szinte látnoki módon jövendölték meg mindazt, amit végül is bekövetkezett:

    1) A GREAT EASTERN óriási üzleti bukáshoz vezetett, többek között azért, mert az egész világon nem volt akkora kikötő, amelyik képes lett volna befogadni a hatalmas hajót. A kikötői infrastruktúrák látványos bővítése épp a hajó által megjövendölt fejlődésre tekintettel vette kezdetét a világon.

    2) Bár az óceánjárók soha nem nőhettek akkorára, hogy átérjék a Földet, a széljárástól független gőzhajtású óceánjáró-flottákkal kiépült menetrendi hajójáratok mégis behálózták azt, az egész bolygón megteremtve a kiszámítható, biztonságos és rendszeres transzkontinentális közlekedés lehetőségét.

    3) Az üzemeltető hajótársaság csődje után a GREAT EASTERN első gazdaságos kihasználására épp az Európa és Amerika közötti transzatlanti távírókábel lefektetése idején nyílt először lehetőség. Ezt a munkát a hatalmas befogadóképességű hajó nélkül – amely egyszerre vehette fel a fedélzetére a két kontinens közötti távot áthidaló teljes kábelmennyiséget – lehetetlen lett volna elvégezni.

    4) A palota-szerű nyári lak ábrázolása is a későbbi valóságot vetítette előre, hiszen a hatalmas óceánjárókat nemcsak nagyra, erősre és gyorsra építették, de az utasok által a szárazföldön megszokott és a tengeren is igényelt kényelemmel szintén felszerelték. Verne „úszó városa” még csak a fedélzetre vehető emberek számára utalt. Hamarosan azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy e városnyi ember elér a hajón csaknem minden szolgáltatást, mint amit a kisvárosokban nyújtani tudnak. Mi több: az is kiderült, hogy az első osztályon utazók elhelyezésére szolgáló helyiségek egy főúri lak, vagy egy első osztályú szálloda pazar berendezésével vetekednek. Az addigi „úszó városok” ekkor „úszó palotákká” is váltak.

    5) Utólag visszatekintve a jég említése is meghökkentő. Bár addig is történtek a jéggel összefüggő hajó-balesetek, a GREAT EASTERN-hez hasonló hatalmas hajókról azonban senki sem feltételezte, hogy ilyen balesetek áldozatává válthatnának. Sőt, igazság szerint még azt sem hitték el, hogy akár csak a nyílt óceáni hullámzást komolyan megérezhetnék azok, akik egy ekkora hajó fedélzetén tartózkodnak (amíg a GREAT EASTERN erős viharban tapasztalt imbolygása bizonyítékkal nem szolgált az ellenkezőjére, jó időre elriasztva tőle az utasokat). A jéghegynek ütközve elsüllyedt TITANIC katasztrófája kellett ahhoz, hogy a hatalmas hajók sebezhetetlenségébe vetett töretlen bizalom nagyobb óvatosságra intsen a tervezés, az építés és az üzemeltetés terén egyaránt.

    6) Végül az óceánjárók katonai alkalmazásával összefüggő jóslat is beigazolódott: a hatalmas befogadóképességű, a menetrendet az időjárási viszontagságokkal dacolva is betartani képes, erős és gyors hajókat előszeretettel használták fel hadseregek transzóceáni bevetésére). Feltűntek a Brit Birodalom különböző konfliktusaiban Dél-Afrikától Indiáig és Kínáig. Harcoltak a spanyol-amerikai gyarmati háborúban, az első és a második világháborúban, sőt, még a koreai háborúban is. Jelentőségüket jól mutatja, hogy a QUEEN MARY és a QUEEN ELIZABETH óceánjárók 1940-1945 között összesen 2 200 000 katonát szállítottak, ezzel Churchill szerint két évvel rövidítették meg a második világháborút.

    A karikatúrák jövendőmondása nem csoda, hiszen a GREAT EASTERN-ben a jövő öltött testet. A távoli jövő: tervezőjének és alkotóinak forradalmi jelentőségű újításai annyira megelőzték a saját korukat, hogy kerek 40 éven át nem épült olyan hajó, amely akár csak megközelíthette volna a GREAT EASTERN méreteit. Az első óceánjáró, amelyik hosszabb volt nála, 1898-ban épült (R.M.S. OCEANIC II), az első, amelynek nagyobb volt a térfogata is, pedig csak 1901-ben (R.M.S. CELTIC). Mindez szinte magától értetődő módon vezetett oda, hogy a XIX. században minden új hajót valamiképpen összehasonlítottak a GREAT EASTERN-nel is, amiként tervezőik és építőik is a nagy elődökéhez mérték a saját teljesítményüket. Ezzel tulajdonképpen meg is született a viszonyítások (comparisons) grafikus műfaja, amely lényegében napjainkig változatlan formában fennmaradt.

     

    004_1.JPG

    4. ábra: A GREAT EASTERN (1858) és az OCEANIC II. (1898) hosszát összehasonlító ábra 1899-ből. Az OCEANIC II-t tervező és építő belfasti Harland & Wolff Hajógyár, s a tulajdonos White Star Line hajótársaság büszkén hirdette, hogy elsőként nekik sikerült az, ami negyven éve senkinek: először építettek a fenséges GREAT EASTERN-nél nagyobb hajót, amely anyagi haszonnal, gazdaságosan üzemeltethető. (Forrás: „Scientific American” 1900. March 31.)

     

    005_10.jpg

    5. ábra: Az OCEANIC II. gépészete. A képek felirata: „Tizenhat gőzmozdony termel annyi lóerőt, amennyit az OCEANIC, miközben óránként 22 mérföldes sebességgel halad.” „Az OCEANIC ugyanilyen sebességgel történő vontatásához nyolc gőzmozdonyra lenne szükség.” „Az OCEANIC tömege megegyezik két, egyenként 433 kocsiból álló, három mérföld hosszú vasúti szerelvényével.” (Forrás: „Scientific American” 1900. March 31.)

     

    II.) A viszonyrajz, mint a reklám eszköze – az ábrázolás elterjedése és főbb típusai:

    A négy évtizeden át túlszárnyalhatatlannak tűnő teljesítmény, a GREAT EASTERN meghaladása után a viszonyításokban rejlő reklám-lehetőség már a kereskedelmi „háború” fegyvertárába tartozó eszközzé vált az új és még újabb hajócsodák alkotói közötti versenyben. Ennek köszönhetően a XIX. század második felében már általános reklámfogásnak számított az óceánjárók rendkívüli kapacitásának széles-körű megismertetésére alkalmazott összehasonlító infógrafikák használata. Ezek már nem annyira a GREAT EASTERN-nel, sokkal inkább egymással hasonlították össze az új óceánjárókat. Szintén bevett megoldásnak számított az, hogy a kor ismert nagy-méretű szárazföldi építményeivel – az egyiptomi piramisokkal, amerikai felhőkarcolókkal, esetleg különböző városrészekkel – vagy a kortárs hajók helyett épp a megelőző korok híres hajóival vetették össze az új óceánjárók méretét, így szemléltetve a változást, a technikai haladást és a műszaki kiválóságot. A lenyűgözőnek szánt ábráktól nemcsak az általános lelkesedés felébresztését, de a tengerentúli utazásra készülők jegyvásárlásban megnyilvánuló nagyon is konkrét érdeklődésének és bizalmának megnyerését is elvárták.

     

    006_6.jpg

    6. ábra: Az OCEANIC II (a felső sorban). A KAISER WILHELM der GROßE, a KAISER WILHELM II és az IMPERATOR (a második sorban). A LUSITANIA, az OLYMPIC és a TITANIC (a harmadik sorban). A QUEEN MARY, a QUEEN MARY II és a DISNEY (az alsó sorban). (Forrás: Dr. Balogh Tamás, Library of Congress, Mariner's Museum, „New York Tribune”, 1910. November 27., valamint egyéb gyűjtemények és források.)

     

    II.1. Az óceánjárókat egymással összehasonlító viszonyrajzok: Míg az angolok gyakran hasonlították össze egymással a hajóikat (így érzékeltetve a folyamatos fejlődést), addig a német társaságok – elsősorban a méretre helyezve a hangsúlyt – inkább épületekhez viszonyítottak (talán azért, mert a német hagyományosan szárazföldi, nem pedig tengerésznép).

     

    007_british_ships.jpg

    7. ábra: Brit óceánjárók méretének érzékeltetése más hajókkal összehasonlítva (forrás).

     

    008_deutscher_schiffe.jpg

    8. ábra: Német óceánjárók a városi látképben: 1) az s.s. AMERIKA (1905-1957) a hamburgi városházával. 2) Az s.s. KAISERIN AUGUSTE VICTOIRIA (1905-1930) a New York-i Park Row épülettel. 3) Az s.s. KIASER WILHELM der GROßE (1897-1914) a manhattani Szentháromság-templom (Trinity Church), a New York-i Saint Paul épület (1895-1958), és a washingtoni Washington-emlékmű obeliszkje, s a Capitolium kupolája mellett. 4) Végül az s.s. IMPREATOR (1912-1946) a New York-i Woolworth-épület mellett (forrás).

     

    009_british_ships_01.jpg

    9. ábra: Brit óceánjárók a városi látképben – TITANIC és MAURETANIA: A TITANIC mellett: 1) a bostoni Bunker Hill emlékmű, 2) a philadelphiai Középület, 3) a Washington-emlékmű, 4) a New York-i Metropolitan-torony, 5) és a Woolworth-épület, 6) a kölni katedrális, 7) a gízai nagy piramis, 8) a római Szent Péter bazilika. A kép ikonográfiája is beszédes: az Ó- és az Újvilág nevezetességeit a hajó köti össze.A másik közismert képet Jay henry Mowbray tervezte, eredetileg az OLYMPIC számára. Később a TITANIC esetében is alkalmazták, a BRITANNIC (ex-GIGANTIC) esetében azonban már nem (forrás). A másik kép - amely az R.M.S. MAURETÁNIA hosszát hasonlítja össze a New York -i felhőkarcolókkal, az Eiffel-toronnyal és más híres épületek magasságával - a "Scientific American" c. amerikai folyóiratban jelent meg az 1920 -as években.

     

    010_6.jpg

    10. ábra: A QUEEN MARY óceánjáró, s az Ó- és az Újvilág csodái. A képen egyértelmű a TITANIC hasonló reklámjának hatása (forrás). 

    A marketing fejlődésével az ábrázolásmód is változott. Az óceánjárók egy-egy jellemző tulajdonságát kiemelő plakát-szerű (esetleg sokszorosítva képeslapokon értékesített) ábrázolások helyébe az első világháborút közvetlenül megelőző években a hajók és a társaságok ajándékboltjaiban forgalmazott tematikus brosúrák léptek, amelyek a legkülönbözőbb szempontok szerinti összehasonlítás lehetőségét kínálták.

     

    011_3.jpg

    11. ábra: A QUEEN MARY öröksége, a QUEEN MARY II. óceánjárót bemutató viszonyrajzon, amelyen szintén kimutatható a TITANIC-reklám hatása, noha ezen a képen – a MAURETANIA-reklámhoz hasonlóan – keverednek a különböző világrészeken álló épületek (forrás).

     

    II.2. Az óceánjárókat híres épületekkel összehasonlító viszonyrajzok: A hajókat épületekkel összehasonlító német gyakorlat tipikus példája a KAISER WILHELM II. (1902-1940) nevű óceánjárót – a legutoljára épült, kizárólag dugattyús gőzgéppel hajtott óceánjárót – ábrázoló, hazai „fogyasztásra” szánt (sokszorosítva képeslapokon is forgalomba hozott) viszonyrajz-sorozat, amely német városokban mutatja a hajót, így a sorozat segítségével a helyi lakosok könnyen fogalmat alkothattak a hajó méreteiről, összehasonlítva azt lakóhelyük közismert részleteivel.

     

    ansichtskarten.jpg

    12. ábra: Német viszonyrajzok – a KAISER WILHELM II. Németország és Európa városaiban (Források: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8.).

     

    Érdekesség, hogy ez az ábrázolásmód a második világháború kitöréséig fennmaradt és több német óceánjáró – pl. az ALBERT BALLIN (1922-1945) és a COLUMBUS (1922-1939) – esetében is alkalmazták.

     

    013_3.jpg

    13. ábra: Az első világháború előtti német viszonyítási gyakorlat alkalmazása a híres HAPAG hajótársaságnak a háború után készült első új építésű óceánjárója, az ALBERT BALLIN esetében, amely a hamburgi Jungfernstieg-en, a Hansa-korabeli történelmi városmag folyóparti sétányán ábrázolja a hajót (forrás).

     

    014_2.jpg

    14. ábra: A COLUMBUS – 1924-ben a legnagyobb német óceánjáró – méreteit érzékeltető összehasonlító ábra, amely a tradicionális módon, a berni Kornhaus-hídra helyezve ábrázolja a hajót, érzékeltetve annak hosszát (forrás).

     

    II.3. Az óceánjárókat híres történelmi hajókkal összehasonlító viszonyrajzok: A híres történelmi hajókhoz való viszonyítás gyakori példája egy-egy óceánjáró és a SANTA MARIA, Kolumbusz híres hajója közötti összehasonlító ábrázolás. Ezekben az esetekben – amikor elég volt az összehasonlítás során csupán egyetlen szempontot kiemelni – alkalom nyílt rá, hogy az ábrázolás igényesebb, olykor művészi kivitelű legyen. Ez a helyzet a spanyol megrendelésre Skóciában épült óceánjáró, az ALFONSO XIII. (1888-1915) esetében is, amelyet büszke tulajdonosa, a Compagñia Transatlantica Española hajótársaság megrendelésére a XV. századi karavellával együtt festettek meg.

    A téma visszatért a COLUMBUS 1924-es első útja alkalmából készített reklámanyagokon is, ahol az 1492-es és az 1924-es utazás évét jelző számsor számjegyeinek azonosságát – és a két utazást lebonyolító hajó közötti látványos méretkülönbséget – használták fel az első világháború utáni legnagyobb német óceánjáró szolgálatba állításának ünneplésére. Ugyancsak feltűnik a SANTA MARIA a brit QUEEN MARY óceánjáró 1936-os avató útja alkalmából kiadott reklámfüzetben is, amelyben már a hajó műszaki jellemzőinek egész sorát szemléltették látványos összehasonlító ábrák segítségével.

     

    015_2.jpg

    15. ábra: Az ALFONSO XIII spanyol óceánjáró és a SANTA MARIA karavella összehasonlítását ábrázoló 1888-as festmény (forrás).

     

    016.jpg

    16. ábra: A COLUMBUS német óceánjáró és a SANTA MARIA összehasonlítását ábrázoló 1924-es festmény (forrás: Hans Bohrdt)

     

    017_1.jpg

    17. ábra: A QUEEN MARY és a mellette haladó BRITANNIA – a Cunard Line első hajója – kíséretében szintén feltűnnek Kolumbusz hajói (forrás).

     

    A történelmi hajókkal való összehasonlítás szép példája a transzóceáni személyszállítás háromszáz éves fejlődését áttekintő 1920-ban készült tabló, amely az R.M.S. AQUITANIA (1913-1950) óceánjárót hasonlítja össze a MAYFLOWER (1620) vitorlással és a BRITANNIA (1840) gőzössel, a Cunard Line első óceánjárójával. A tabló ún.: robbantott képként mutatja be az ábrázolt hajókat, bepillantást engedve az utasok elhelyezését szolgáló belső terekbe is, ezzel is hangsúlyozva, hogy a műszaki fejlődés révén nemcsak az óceáni átkelés ideje csökkent, de a kényelme és a szállítható utasok száma is jelentősen növekedett.

     

    018.jpg

    18. ábra: Az óceáni személyszállítás fejlődésének háromszáz éve, 1620-1920 (forrás: Cecil J Allen, John R Hind: My Book of Ships, 1920.).

     

    A két világháború közötti időszak más érdekességeket is tartogat, hiszen a brit hajótársaságok fokozták reklámtevékenységüket a közép-európai régióban, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia és tengerhajózása összeomlása után csak külföldi társaságok hajóin lehetett utazni. Mivel a régióban korábban domináns német hatás érvényesült, a brit White Star Line is német mintájú – a hajókat ismert épületekkel összehasonlító – viszonyrajzokkal szemléltette óceánjárói méreteit a Monarchia utódállamaiban élők számára.

     

    019a.jpg

    19.-20., 21.-22., 23.-24. ábra: A két világháború közötti időszak ábrázolásai és modern utánérzéseik: Fent balra a MAJESTIC (1914-1943) és a prágai Szent Vitus székesegyház, az OLYMPIC (1910-1935) és a budai királyi palota, s a HOMERIC (1913-1938) és a bécsi Schönbrunn. Mellette az. R.M.S. TITANIC méreteinek összehasonlítása a budai királyi palotával (Forrás: Dr. Balogh Tamás). A középső sorban az R.M.S. AQUITANIA 1920-as évekből származó összehasonlítása a londoni Tower híddal és a washingtoni Kapitóliummal. Lent jobbra az előző két kép modern utánérzése: az R.M.S. LUSITANIA összehasonlítása a budapesti Lánchíddal és az Országgyűléssel (Forrás: Dr. Balogh Tamás).

     

    III.) Különleges viszonyrajzok:

    Az összehasonlítást szolgáló viszonyrajzok önálló típusát alkotják azok, amelyek az óceánjárók üzemeltetéséhez szükséges erőforrások mennyiségét szemléltetik az olvasókat elkápráztató, látványos csoportosításban. A tematikus brosúrák elterjedését követően többé nem volt szükség arra, hogy az ábrázolás feladatát egyetlen képen valósítsák meg, mivel egy-egy viszonyrajz-füzet jellegzetességenként külön-külön szemléltető ábrát tartalmazott. Ezért különösen érdekesek azok, a szemléltető brosúrák elterjedése előtti időszakban készült ábrázolások, amelyek még egyetlen ábrán igyekeztek megjeleníteni a lehető legtöbb tulajdonságot. Ezek közé tartoznak az s.s. DEUTSCHLAND (1900-1925) német, és az R.M.S. TITANIC (1911-1912) brit óceánjáróról készült amerikai infógrafikák.

    A DEUTSCHLAND-ról készült rajz a hajó ellátásához szükséges készletek hatalmas mennyiségét mutatja. Ebből kiderült, hogy a hajón tartózkodó 1 100 utas ellátása az ötnapos Atlanti-óceáni átkelés alatt 6 000 font (2 800 kg) baromfi-, 1 200 font (550 kg) bárány-, 2 200 font (1 000 kg) ürü-, 13 000 font (6 000 kg) marha-, 1 200 font (550 kg) borjú-, 900 font (400 kg) sertéshúst (+ 600 font – 300 kg – sonkát) igényelt. Ezen felül 400 tonna ivóvizet és 40 tonna jeget, 3 000 üveg és 375 hordó sört, 2 200 gallon (9 900 liter) tejet, 300 gallon (1 350 liter) tejszínt, 1 200 font (550 kg) vajat, 1 700 doboz tojást, 350 font (160 kg) élesztőt, 175 hordó krumplit, paradicsomot és zöldséget, 8 500 font (3 900 kg) friss gyümölcsöt, 14 hordó osztrigát és kagylót, 1 700 font (770 kg) halat és 1 000 doboz (1 400 liter) jégkrémet, a hajó ellátására pedig 5 000 tonna szenet vittek magukkal.

    A TITANIC-ról készült rajz ehhez képest a hajóról az elsüllyedése előtt készült kevés hasonló ábrázolás egyike. Fő témája az óceánjáró kikötői infrastruktúra átalakítását igénylő rendkívüli méreteinek bemutatása, több érzékletes viszonyítással: a kép jelzi például, hogy a TITANIC olyan széles, mint, amilyen hosszú a HALVE MAEN (a Hudson-folyó torkolatát 1609-ben holland szolgálatban felfedező Henry Hudson hajója), a sétafedélzete pedig olyan hosszú, hogy azon háromszor is elférne a Robert Fulton alkotta legelső gőzhajó, a CLERONT (1807-1814), vagy akár egy teljes személyvonat, miközben a magassága a hajógerinctől a négy óriás kémény tetejéig egy 13 emeletes ház magasságával vetekszik.

     

    023_024.jpg

    25., 26. ábra: Balra az s.s. DEUTSCHLAND készletei (forrás: Scientific American, 1901. June 29.), jobbra pedig az R.M.S. TITANIC méretei (forrás: New York Tribune, 1910. November 27.).

     

    IV.) Az óceánjárókról készült viszonyrajzok mai alkalmazása:

    A QUEEN MARY II. óceánjáró 2003-ban történt vízrebocsátásakor a Cunard Line reprezentatív brosúrát készített, amelyben a nagy előd, a QUEEN MARY vízrebocsátásakor kiadott viszonyrajz-füzet ikonikussá vált ábrázolásai ihlette képekbe az új óceánjárót helyettesítették be (lásd a 11. ábrán). Ezzel az óceánjáró-viszonyrajzok visszatértek. Hiszen a kiadvány sikere nyomán az óceánjárót és a kirándulóhajókat üzemeltető hajótársaságok újra fantáziát kezdtek látni a hajóik méretét hirdető viszonyrajz-füzetek értékesítésében, ugyanúgy, mint az 1900-as évek elején.

     

     025_026_027_028_v1.jpg

    27, 28. és 29., 30. ábra: Fent a QUEEN MARY-t és a Hercules H-4 (1947), Howard Hughes „Luclúd” nevű óriás-hidroplánját összehasonlító viszonyrajz (forrás) és modern megfelelője, melyen a QUEEN MARY (II) látható egy Airbus A-380 (2005) típusú repülő, a világ jelenlegi legnagyobb utasszállító gépe hátterében (forrás). Lent balra a QUEEN MARY, a QUEEN ELIZABETH 2 és a QUEEN MARY II (forrás) illetve lent jobbra az R.M.S. TITANIC és a QUEEN MARY II összehasonlítása, mely utóbbi ábrán is feltűnik az A-380-as, egy autóbusz, egy személyautó és egy gyalogos társaságában (forrás).

     

    Az új ábrázolásokban feltűnő, hogy mára a TITANIC vette át azt a szerepet, amit korábban a GREAT EASTERN töltött be: a hajózás és a technika történetének olyan általánosan ismert és közérdeklődést keltő ikonja, hogy ma már szinte minden hajót összehasonlítanak vele.

     

    030.jpg

    31. ábra: A hajóépítés száz év alatt elért fejlődését meggyőzően mutatja a fenti ábra: a mai legnagyobb hajó tömege csaknem ötszörösen múlja felül a száz évvel korábbiét (az OASIS tömege 220 000 tonna, a TITANIC-é 46 328 tonna volt). (Forrás)

     

    031_1.jpg

    32. ábra: A TITANIC látványos összehasonlítása a USS RONALD REAGAN (2001) nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozóval (forrás).

     

    A hajótársaságok által megrendelt viszonyrajzok kereskedelmi célú felhasználása mellett ugyanakkor megfigyelhető egy másfajta használat is, mégpedig az óceánjárókért rajongók közösségeiben. Ügyes kezű grafikusok ugyanis önmaguk és az óceánjárók szerelmeseinek szórakoztatására olykor elkészítik egy-egy híres eredeti viszonyrajz modern másolatát, vagy továbbfejlesztett átdolgozását, ami – a korszerű digitális grafikai eszközöknek köszönhetően – még tovább fokozza az ábrázolással elérhető vizuális élményt.

     

    031.jpg

    33. és 34. ábra: A TITANIC elsüllyedéséről világszerte beszámolt a sajtó. Az illusztrált lapok a hajó méreteit az olvasóik számára ismerős épületekkel összehasonlító látványos viszonyrajzokkal szemléltették a katasztrófa nagyságát. Az „Excelsior” c. francia képes újság 1912. április 19-i számában megjelent viszonyrajzot aztán – képeslap formájában – sokszorosították is (fent balra). Ezt dolgozta át a francia Cyril Codus, s mutatta be a TITANIC, Artifacts – The Exhibition 2013-as párizsi bemutatójára (forrás).

     

    Hasonlóan készült el 2016-ban az a viszonyrajz, amely a TITANIC és a HINDENBURG léghajó méreteit hasonlítja összes, s amelyet a „Popular Mechanics” (Népszerű mechanika) c. amerikai lap 1936. augusztusi számában megjelent ábrázolás ihletett, amelyen a léghajó a QUEEN MARY óceánjáróval „méretkezett”.

     

    033_034.jpg

    35. és 36. ábra: A QEEN MARY, a HINDENBURG és a TITANIC viszonyrajzai (forrás: Popular Mechanics, 1936. Augusztus). Az utóbbi képen a léghajónak a Max Pinucci, az óceánjárónak pedig a Michael Brady által rajzolt képe látható (forrás).

     

    michael_brady.jpg

    37. ábra: A modern digitális viszonyrajzok egy kiváló példája (Forrás: Michael Brady).

     

    019_1888_alfonso_xiii_diszes.jpg

    38. ábra: Az ALFONSO XIII és a SANTA MARIA méretkülönbségét ábrázoló jellegrajz, az 1888-ban készült eredeti (lásd a 15. ábrán) remake-je (forrás: Dr. Balogh Tamás).

     

    0220.jpg

    39. ábra: Tisztelgés. a GREAT WESTERN és a GREAT EASTERN – Isambard Kingdom Brunel első és utolsó óceánjárói – valamint a TITANIC méreteit összehasonlító viszonyrajz (forrás: Dr. Balogh Tamás).

     

    Az óceánjárókról készült viszonyrajzok ekként fennmaradva továbbra is betöltik ismeretterjesztő funkciójukat, s érdekes vizuális élményt kínálva járulnak hozzá az óceánjárók jobb megismeréséhez.

     

  • Ocean liners comparisons - as tools of knowledge dissemination and commercial advertising

    Tags: titanic, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, comparisons, balogh_tamas, TIT, Statendam, Ocean_liners

    It is well known that ships are the greatest means of transport built by mankind. But how big is an ocean liner actually? After all, there are smaller and bigger ones among the ships. Well, until the advent of bulk carriers (eg tankers) and container vessels, ocean-going passenger ships were the largest vehicles on earth for almost one hundred and twenty years, and seemed almost unimaginably large for a land-based man, for whom the greatest means of transport was just a horse-drawn carriage in the past, and even these days it's just a truck at most. Nevertheless, of course, there were (sometimes considerable) differences in size between ocean liners. Comparative diagrams and comparisons (which make oceanliners conceivable by comparing them with ordinary objects also familiar to land people) informing the public about amazing dimensions of oceanliners, and small or large differences between them. They attempt to transfer information, data, or knowledge, typically without words, by means of visual representation, that is, according to our present-day concepts, they can be considered infographics. The writing of Dr. Tamás Balogh gives an introduction into their story and an overview of their types.

     23722317_560217417663293_3807392212842743750_n_2.jpg

     

    I.) The development of comparisons as an illustrative representation:

    We don’t know exactly which was the very first comparative representation ever made for an ocean liner. In any case, the very first ocean liner, which dimensions were spectacularly surpassed any idea by, was the British GREAT EASTERN (1858-1890), designed by Isambard Kingdom Brunel and built by John Scott Russel at the dawn of the Industrial Revolution. The ship was six times the displacement of the largest vessel built until that (the GREAT BRITAIN, also designed by Brunel), and was almost unimaginably large compared to other contemporary ships.

     001_26.jpg

    Figure 1: Scale representation of Isambard Kingdom Brunel's three revolutionary ships is a good illustration of the development of shipbuilding in the life of a single person (the picture was taken by Dr. Tamás Balogh using a drawing by Björn Landström). At the time, all three ships held a world record. Their designer - with the support of constructors who helped make the plans come true - became the father of all modern ocean liners, and his ships became the ancestors of the ocean liners known today. (Source of the original: Landström, Björn: The Ship, Doubleday, 1983.)

    The GREAT WESTERN (in front left) was still built of wood. To cross the Atlantic with steam (the sails did not serve the propulsion, only helped to hold proper direction) had to build the largest hull in the world at the time in order to accommodate the abundant coal needed for the transatlantic voyage. For the proulsion, a surface condenser had to be invented to convert the exhausted steam of the engine into feed water again, and the largest wrought-iron shaft ever made for paddle wheels was needed to traversing the width of the huge hull (so the world's largest steam hammer had to be made for machining that).

    The GREAT BRITAIN (in front right) was the largest ship of its time too. This was the first ocean liner made by wrought iron and the first which driven by a propeller (the sail here was not for propulsion either). To ensure the buoyancy of the ship in the event of any havaria, compartments with watertight bulkheads were built into hull for the first time.

    And GREAT EASTERN (in the background) brought together all the knowledge that engineers and shipbuilders had acquired until then. At the same time, of course, she introduced further innovations: she was the first ocean liner to be built with a hull which had double bottom and - in partially - double side, making her not only an exceptionally large, but an exceptionally safe vessel (thanks to the built-in watertight compartments and watertight decks).

     

    GREAT EASTERN was the number one technical sensation of her age, simultaneously awakening admiration and certain concern. It is no coincidence that after the huge biblical sea monster, she was originally named LEVIATHAN, and Jules Verne also wrote a novel entitled “A Floating City” (Une Ville flottante) as a result of his experiences on board. So we are hardly mistaken, if thought that the birth of comparative representation of ocean liners (which later became so popular) are in connection with the GREAT EASTERN.

     

    002_22.jpg

    Figure 2: Probably all started like this: the huge dimensions of the ship at first made it possible to compare her with other ships of the age only in the paintings made of it. (Source: Weedon, Edwin - The Great Eastern pasing through the Downs, 1859. Science Museum, London)

     

    The considerable difference in size between the GREAT EASTERN and the traditional sailing ships or the first steamers which seemed dwarf beside the giant, was a striking phenomenon clearly seen from all contemporary depictions of the ship, and has not escaped the attention of the contemporary press too. After all, every part of her was so incredibly large, compared to the usual sizes, that it was already a creepy thrill in itself. GREAT EASTERN's huge size and advanced technology have attracted so much interest that the optimism that followed her construction has spread to America after Europe, where the first announcements of the ship's dimensions have inspired several cartoons of her in local newspapers, during the construction (https://www.ibiblio.org/hyperwar/OnlineLibrary/photos/sh-civil/civsh-g/gt-est-x.htm).

     003_15.jpg

    Figure 3: American cartoons from the time of the construction of GREAT EASTERN offered many possibilities for comparisons. 1) With the ports: predicting that when the bow of the ship arrive, the stern is not even visible on the horizon (top left). 2) With the Earth: drawing attention to the fact that the keel of such huge ships must already be curved in advance to conform to the curvature of the Earth's surface (above center). 3) With the depths of the seas: assuring readers that modern ships are now so large that some of their parts will necessarily rise above the water even if they sink, providing an excellent opportunity, among other things, to stretch the transatlantic telegraph cable between them (above right). 4) With a country cottage: indicating that if one wants a little relaxation, it is enough to ride a carriage out to the aft deck (bottom left). 5) With the icebergs: making sure that a ship of this size can even break through the ice barrikades of the Northwest Passage (bottom center). 6) With naval forts: drawing attention to the potential benefits of military use of such huge ships (bottom right). (Source: S.S. Great Eastern – Contemporary Cartoons inspired by the Ship, Department of the Navy, Naval Historical Center)

     

    These depictions are rather funny and even mocking. The huge hull had not even been launched for three months, which gave enough reason to ridicule, saying why the ship was being built with a size that could not be moved. Nevertheless, these depictions, which in their day may have really made many people smile, foretold, in a strange way, almost visionarily, all that had finally happened:

    1) GREAT EASTERN led to a huge business collapse, partly because there wasn’t a port all over the world that could serve the huge ship. The spectacular expansion of port infrastructures has begun in the world just because of the developments predicted by the ship.

    2) Although ocean liners have never been able to grow large enough to traversed the Earth, the network of scheduled voyages performed by steam-powered ocean liners (which operated independently from the wind) created the opportunity for predictable, safe, and regular transcontinental transportation all over the planet.

    3) After the bankruptcy of her operating company, first succesfull use of GREAT EASTERN became possible at the time of the laying the transatlantic telegraph cable between Europe and America. This work would have been impossible without the high-capacity vessel, which could have taken on board at once the entire amount of cable long enought for the distance between the two continents.

    4) The depiction of a palace-like summer residence on the aft deck also foreshadowed the future which baceam reality later, as the huge ocean liners were not only built large, strong, and fast, but also equipped with the amenities that passengers were accustomed to on land and demanded at sea. Verne’s “floating city” was only referring to the wast number of people who could be taken on board. However, it soon became apparent that the people in this "city" could access almost all the services which alvailable too for them in towns in their homeland. What’s more, it also turned out that the rooms used to accommodate first-class travelers rival the lavish furnishings of an aristocratic residence or a first-class hotel. The former “floating cities” then became “floating palaces” as well.

    5) In retrospect, the mention of ice is also astonishing. Although there have been ice-related shipwrecks until then, no one has assumed that huge ships like the GREAT EASTERN could become victims of such accidents. Moreover, in truth, no one believed that waves of the high seas could be seriously felt by those who were on board a ship of this size (until the GREAT EASTERN’s swaying in a strong storm proved otherwise, deterring passengers for a long time). Disaster of the TITANIC, which collided with an iceberg and sunk, shaken the confidence for invulnerability of such a huge ships, and warned greater caution in design, construction, and operation.

    6) Finally, a prediction related to the military use of ocean liners was confirmed too: the strong and fast ships with a huge capacity, able to keep the schedule in spite of the weather, were frequently used for carrying troops across the ocean. They have appeared in various conflicts of the British Empire from South Africa to India and China. They fought in the Spanish-American colonial war, in the First and Second World Wars, and even in the Korean War. Their significance is well illustrated by the fact that the ocean liners QUEEN MARY and QUEEN ELIZABETH carried a total of 2,200,000 troops between 1940 and 1945, shortening World War II by two years, according to Winston Churchill.

     

    The fortune-telling of the cartoons is no wonder, as the GREAT EASTERN was the messenger of the future. Messenger of the Distant Future: The revolutionary innovations of its designer and builders were so ahead of their time that for 40 years, no ship was built that could even approach the dimensions of her. The first ocean liner, which was longer than her, was built in 1898 (R.M.S. OCEANIC II), the first to have a larger displacement, though only in 1901 (R.M.S. CELTIC). All this led almost naturally to the fact that in the nineteenth and in the twentieth century, almost every new ship was somehow compared to the GREAT EASTERN, as both their designers and builders measured their own performance against the results of their great predecessors. In fact, this gave birth to the graphic genre of comparisons, which has remained essentially unchanged to this day.

     

    004_1.JPG

    Figure 4: Comparing the length of the GREAT EASTERN (1858) and the OCEANIC II. (1898) from 1899. The Harland & Wolff Shipyard in Belfast, which designed and built OCEANIC II, and the owner White Star Line, were proud to announce that they firstly performed that, what could not succeed for anybody in the last forty years: for the first time, they surpassed the majestic GREAT EASTERN with a ship which could be operated economically. (Source: „Scientific American” 1900. March 31.)

     

    005_10.jpg

    Figure 5: Engines and power of the OCEANIC II. The caption for the images is, "Sixteen locomotives would present horsepower developed by OCEANIC steamship steamed at 22 miles per hour." "Eight locomotives would haul OCEANIC on the level at 22 miles per hour." "Weight of OCEANIC represented by two trains, each of 433 cars and 3 miles in length." (Source: „Scientific American” 1900. March 31.)

     

    II.) Comparisons as a means of advertising - the spread and main types of representation: 

    After esurpassing the GREAT EASTERN (greatest technical achievement that seems unsurpassed for four decades) the potential for advertising in comparisons has already become a "weapon" in the arsenal of commercial “war”, in the competition between the creators of new and even newer shiping wonders. Due to this, the useage of comparative information graphics which used to make the extraordinary capacity of ocean-going vessels widely known, was already a common advertising ploy in the second half of the 19thcentury. They no longer primarily compared the ocean liners to GREAT EASTERN, but rather to each other. It was also common practice to compare the size of the new ocean liners with the known large-scale structures and monuments of the age - Egyptian pyramids, American skyscrapers, possibly different parts of the city - or with famous ships of previous eras instead of contemporary liners, thus illustrating the change, technical progress and engineering excellence. The pictures, which were meant to be impressive, were expected not only to awaken general enthusiasm, but also to gain the very specific interest and trust of those preparing to travel overseas in the purchase of tickets.

     

    006_6.jpg

    Figure 6: OCEANIC II (in the top row). KAISER WILHELM der GROßE, KAISER WILHELM II and IMPERATOR (in the second row). LUSITANIA, OLYMPIC and TITANIC (in the third row). QUEEN MARY, QUEEN MARY II, and DISNEY (in the bottom row). (Source: Private Collection of Dr. Tamás Balogh, Library of Congress, Mariner's Museum, New York Tribnune November 27., 1910., and other sources and collections).

     

    II.1. Comparison of liners to each other: While the English often compared their ships to each other (makte the continuous improvement perceptible by this way), the German companies — emphasizing sheer size primarily — compared their oceanliners to buildings (perhaps because the German is traditionally a land-based rather than a seafaring nation).

     007_british_ships.jpg

    Figure 7: Representation of the size of British ocean liners compared to other vessels (Source).

     

    008_deutscher_schiffe.jpg

    Figure 8: German ocean liners in the urban skyline: 1) the s.s. AMERIKA (1905-1957) with Hamburg City Hall. 2) The s.s. KAISERIN AUGUSTE VICTOIRIA (1905-1930) with Park Row Building in New York. 3) The s.s. KIASER WILHELM der GROßE (1897-1914) next to the Trinity Church in Manhattan, the Saint Paul Building in New York (1895-1958), and the obelisk of the Washington Monument  and the dome of the Capitol in Washington DC. 4) Finally, the s.s. IMPREATOR (1912-1946) next to the Woolworth Building in New York. (Source)

     

    009_british_ships_01.jpg

    Figure 9: British ocean liners in the urban skyline - TITANIC and MAURETANIA: In addition to the TITANIC: 1) the Bunker Hill Memorial in Boston, 2) the Public Building in Philadelphia, 3) the Washington Monument, and 4) the Metropolitan Tower in New York, 5) and the Woolworth Building, 6) the Cologne Cathedral, 7) the Great Pyramid of Gizeh, 8) the St. Peter’s Basilica in Rome. The iconography of the image is also eloquent: the sights of the Old and New Worlds are connected by the oceanliner. This well-known poster was designed by Jay Henry Mowbray, originally for the R.M.S. OLYMPIC. It was later used for the advertising of the R.M.S. TITANIC as well, but not for the H.M.H.S. BRITANNIC (ex-R.M.S. GIGANTIC). The picture about the lenght of the R.M.S. MAURETANIA compared with the heights of New York Skyscrapers, the Eiffel Tower and other famous structures appeared in the journal "Scientific American" in the 1920s. (Source)

     

    010_6.jpg

    Figure 10: The ocean liner QUEEN MARY and the wonders of the Old and New Worlds. The picture clearly shows the effect of TITANIC's similar advertising (Source).

     

    With the development of marketing, the way of representation has also changed. Poster-like representations (possibly reproduced on postcards) highlighting the characteristic features of ocean liners were replaced in the years immediately prior to the First World War by thematic brochures sold in gift shops of ships and companies, which offered the possibility of comparison in various respects.

     

    011_3.jpg

    Figure 11: The legacy of QUEEN MARY. In this comparison, which depicts the lenght of the ocean liner QUEEN MARY II., the influence of the TITANIC advertising previously seen is clearly identifyable (although this image, like the MAURETANIA advertising, shows buildings from different parts of the world). (Source)

     

    II.2. Comparison of liners to buildings and monuments: A typical example of German practice comparing ships to buildings is the comparison of the s.s. KAISER WILHELM II. (1902-1940), the latest ocenliner (together with her sister) equipped with reciprocating steam-engines. Using the series of comparison drawings made for domestic “consumption” (also reproduced on postcards), every German person could easily have an idea of the dimensions of the ship by comparing her with the well-known cities of their hometown.

     

    ansichtskarten.jpg

    Figure 12: German comparisons - the s.s. KAISER WILHELM II. in various German and other European cities (Sources: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. 8.).

     

     

    Interestingly, this mode of representation survived until the outbreak of World War II and in case of several German ocean liners it was also used for  - e.g. in case of ALBERT BALLIN (1922-1945) and COLUMBUS (1922-1939).

     

    013_3.jpg

    Figure 13: The German pre-World War I. comparing practice, also applied in case of the s.s. ALBERT BALLIN of the famous HAPAG shipping company (that was the first German ocean liner which built after the war) . This picture depicts the ship on the Jungferstieg, famous riverside promenade of Hamburg, situated in the a historic core of the city from the Hanseatic periode. (Source)

     

    014_2.jpg

    Figure 14: A comparative figure showing the dimensions of the COLUMBUS, the largest German ocean liner in 1924, depicting the ship in the traditional way, placed on the Kornhaus bridge in Bern, showing its length. (Source) 

     

    II.3. Comparison of liners to famous historic vessels, like SANTA MARIA, etc.: A common example of a comparison to famous historic ships is a comparative representation between a certain ocean liner and the SANTA MARIA, world-famous ship of Columbus. In these cases, when it was enough to highlight only one aspect in the comparison, there was an opportunity to make the representation more demanding, sometimes artistic. This is the case for the british-built Spanish ocean liner ALFONSO XIII (1888-1915), which was commissioned by its proud owner, Compagñia Transatlantica Española, in which the liner was painted together with the sailing vessel of the 15th century.

    The theme also returned when the s.s. COLUMBUS departed to her first voyage in 1924. The sameness of digits in the number-sequence representing the years of 1492 and 1924, and the spectacular difference in size between the ships of the two voyages of that years was used in order to celebrate the commissioning of the greatest German ocean liner built until that after World War I. SANTA MARIA also appears in a brochure published on the occasion of the 1936 inaugural voyage of the British ocean liner QUEEN MARY, in which a whole range of technical characteristics of the ship have already been illustrated with the help of spectacular comparative figures.

     

    015_2.jpg

    Figure 15: A 1888 painting depicting a comparison of the Spanish ocean liner ALFONSO XIII and the caravela SANTA MARIA (painter: unknown). (Source)

     

    016.jpg

    Figure 16: A 1924 painting depicting a comparison between the German ocean liner COLUMBUS and the caravela SANTA MARIA (artist: Hans Bohrdt). (Source)

     

    017_1.jpg

    Figure 17: Ships of Columbus also appears alongside the R.M.S. QUEEN MARY (latest Cunard liner) which escorted by R.M.S. BRITANNIA (the first ship of the Cunard Line) in the comparison-booklet made for the inauguration voyage of the Cunard Queen (Source).

     

    A fine example of a comparison with historic ships is the 1920 billboard reviewing the three-hundred-year development of trans-oceanic passenger transportation, which compares the ocean liner R.M.S. AQUITANIA (1913-1950) with the galeon MAYFLOWER (1620) and the steamer BRITANNIA (1840). The billboard shows the depicted ships as an exploded view, giving a glimpse into the interiors, emphasizing that technological advances have not only reduced the time required for the ocean crossing, but also significantly increased the comfort and the number of passengers that can be carried.

     

    018.jpg

    Figure 18: Three hundred years of development of trans-oceanic passenger transport, 1620-1920 (Source: Cecil J Allen, John R Hind: My Book of Ships, 1920.).

     

    The period between the two world wars has other interesting things, as British shipping companies increased their advertising activities in the Central European region, where after the collapse of the Austro-Hungarian Monarchy and its shipping it was possible to travel only on ships of foreign companies. As the region was previously dominated by German cultural influence, the British White Star Line also illustrated the dimensions of its ocean liners for those living in the successor states of the Monarchy with German-patterned comparisons comparing ships to well-known buildings.

     

    019a.jpg

    Figures 19.-20., 21.-22., and 23.-24.: Representations and modern counterparts of the period between the two world wars: To the left above: the MAJESTIC (1914-1943) and St. Vitus Cathedral in Prague, the OLYMPIC (1910-1935) and the Royal Palace in Buda, HOMERIC (1913-1938) and Schönbrunn in Vienna. To the right above is the modern comparisons of the R.M.S. TITANIC with the Royal Palace of Buda (Source: Dr. Tamás Balogh). In the center row there is a comparisonof the R.M.S. AQUITANIA with the Tower Bridge, London (left) and with the Capitol Building in Washington D.C. (right). In the bottom row there are some modern counterparts: the comparison of the R.M.S: LUSITANIA with the Chain Bridge (left) and the Parliament House (right) of Budapest (Source: Dr. Tamás Balogh).

     

    III. Special comparisons:

    Outstanding types of comparative drawings are those that illustrate the amount of resources required to operate ocean liners in such spectacular grouping that enchantes the readers. These representations are also exceptional because after the proliferation of thematic brochures, it was no longer necessary to carry out the task of representation in a single image, as each comparisons-booklet contained a separate illustration for each characteristic. Therefore, that graphic representations made in the earlier period are so important, since they sought to display as many features as possible in a single picture. These includes American infographics of the ocean liners s.s. DEUTSCHLAND (1900-1925), and R.M.S. TITANIC (1911-1912).

    The comparison of DEUTSCHLAND shows the huge amount of provisions needed to suplly the ship. This revealed that the supply of 1 100 passengers on board during the five-day Atlantic crossing required 6,000 lbs (2,800 kg) of poultry-games, 1,200 lbs (550 kg) of lamb, 2,200 lbs (1,000 kg) of mutton, 13,000 lbs (6,000 kg) of beef, 1,200 lbs (550 kg) of veal, 900 lbs (400 kg) of pork (+ 600 lbs - 300 kg - ham). In addition, 400 tons of drinking water and 40 tons of ice, 3,000 bottles and 375 barrels of beer, 2,200 gallons (9,900 liters) of milk, 300 gallons (1,350 liters) of cream, 1,200 pounds (550 kg) of butter, 1,700 boxes of eggs , 350 pounds (160 kg) of yeast, 175 barrels of potatoes, tomatoes and vegetables, 8,500 lbs (3,900 kg) of fresh fruit, 14 barrels of oysters and mussels, 1,700 lbs (770 kg) of fish and 1,000 bricks (1,400 liters ) ice cream and brought 5,000 tonnes of coal to supply the ship.

    In contrast, the comparison drawing of the TITANIC is one of the few similar depictions of the ship made before its sinking. Its main theme is the presentation of the extraordinary dimensions of the ocean liner that need to be redesigned all harbour infrastructure in New York. From pre-disaster times, we know only a few depiction that was born overseas specifically to promote the TITANIC, along with symbols tailored to the tastes of American public (including famous American ships). This comparison drawing proudly proclaimed that the hull of the TITANIC would fit across by the HALF MOON of 1609 (famous ship of Henry Hudson, who discovered the mouth of the Hudson River in Dutch service), or that 28 copies of the s.s. CLERMONT of 1807 (the very first steamer, constructed by Robert Fulton), would be needed to cover the full length of the boat deck, which is so long that it could comfortably would fit together with an average locomotive with coal carriage and eight Pullmann type railcars. And the ship — from the keel to the top of the four giant funnels — is ten times as tall as the New York Post and Telegraph Office building.

    023_024.jpg

    Figures 25, 26: Provisions for s.s. DEUTSCHLAND (left), and dimensions of the R.M.S. TITANIC (right). (Sorces: Scientific American, 1901. June 29.New York Tribune, 1910. November 27.)

     

    IV.) Today's application of ocean liner comparisons:

    When the ocean liner QUEEN MARY II. was launched in 2003, Cunard Line ordered a representative comparisons booklet which contained the same or very similar graphics as those were in the brochure which published when Queen Mary was launched in 1936. The new ship was inserted in place of the old in the 2003 brochure, so the new Queen could be the successor of her famous predecessor in those iconic depictions as well (see Figure 11). With that, ocean liner comparisons returned. After all, following the success of the publication, shipping companies operating liners and cruise ships have once again begun to see a fantasy in the sale of comparison booklets advertising the size of their ships, just as they did in the early 1900s.

     

    025_026_027_028_v1.jpg

    Figures 27, 28 and 29, 30: Above is a comparative diagram of QUEEN MARY and Hercules H-4 (1947), Howard Hughes' giant seaplane called “Spruce Goose” (Source), and modern equivalent in which QUEEN MARY II can be seen in the background of an Airbus A-380 (2005) aircraft, the world’s current largest passenger aircraft (Source). Below is a comparison of QUEEN MARY, QUEEN ELIZABETH 2 and QUEEN MARY II (left), and TITANIC and QUEEN MARY II (right). The latter figure also appears in the company of the A-380, a bus, a car and a pedestrian.

     

    It is striking in the new representations that TITANIC has now taken over the role previously held by GREAT EASTERN: a well-known and interesting icon in the history of shipping and technology that almost all ships are now compared to it. 

    030.jpg

    Figure 31: The development of shipbuilding over a hundred years is convincingly shown in the figure above: today’s largest ship has a displacement which almost five times bigger than a hundred years ago (OASIS weighed 220,000 tonnes and TITANIC’s 46,328 tonnes). (Source)

    031_2.jpg

    Figure 32: Spectacular comparison of TITANIC with the USS RONALD REAGAN (2001) nuclear-powered aircraft carrier of the US Navy. (Source)

     

    In addition to the commercial use of the comparisons commissioned by shipping companies, other uses can be observed, namely in the communities of fans of ocean liners. Graphic artists sometimes make a modern copy or develpo further of a famous original comparison drawing to entertain themselves and other, which - thanks to modern digital graphic tools - enhances the visual experience of representation. 

     

    031.jpg

    Figures 33 and 34: The sinking of TITANIC has been reported worldwide by the press. The illustrated magazines shown the magnitude of the disaster with spectacular drawings, comparing the dimensions of the ship to buildings familiar to their readers. A comparison drawing published in the April 19, 1912 issue of the French "Excelsior" magazine was then reproduced in the form of a postcard as well (top left). This was redrawn by Frenchman Cyril Codus and presented at the 2013 Paris premiere of TITANIC, Artifacts - The Exhibition. (Source)

     

    Similarly, a comparison was made in 2016 comparing the dimensions of the ocean liner TITANIC and airship HINDENBURG, inspired by an eralier comparison drawing published in the August 1936 issue of the American “Popular Mechanics” magazine in which the airship was compared to the ocean liner QUEEN MARY.

     

    033_034.jpg

    Figures 35 and 36: Comparing the QEEN MARY and the TITANIC to the HINDENBURG (Source: Popular Mechanics, 1936. August). The airship drawn by Max Pinucci and the ocean liner by Michael Brady on the latter image (Source).

     

    michael_brady.jpg

    Figure 37: A fine example of modern digital comparative representations made by Michael Brady (Source)

     

    019_1888_alfonso_xiii_diszes.jpg

    Figure 38: Profile drawings comparing different size of ocean liner ALFONSO XIII of 1888 and caravela SANTA MARIA of 1492, made after the original which made in 1888 (see Figure 15) and preserved in the Maritime Museum of Barcelona made by Dr. Tamás Balogh (Source).

     

    0220.jpg

    Figure 39: Appreciation. Comparing the dimensions of the s.s. GREAT WESTERN and the s.s. GREAT EASTERN -  first and last ocean liners of Isambard Kingdom Brunel - and the R.M.S. TITANIC made by Dr. Tamás Balogh (Source).

     

    Ocean liner comparison-drawings - surviving this way - can continue to fulfill their educational function and contribute to a better understanding of ocean liners by offering an interesting visual experience too at the same time.

  • A H.M.T. JUSTICIA (ex-STATENDAM II.) kronológiája

    Tags: Statendam, Justicia

    2018-ban jelent meg egyesültünk elnökének könyve a holland megrendelésre a TITANIC tervei alapján épült óceánjáró, a STATENDAM (II). történetéről, amely az első világháborúban JUSTICIA néven brit lobogó alatt teljesített szolgálatot és süllyedt el 1918-ban, mindössze négy hónappal a háború vége előtt. A könyv megjelenése óta eladott példányok olvasói folyamatos visszajelzésekkel járulnak hozzá ahhoz, hogy a szerző is megismerhesse, milyen hatást keltett a százéves történet modern feldolgozása. Ezek a visszajelzések a szerző FB-oldalán az „Olvasósarok” rovatban bárki által megismerhetők. A legfrissebb visszajelzést az angliai Kentben élő Myles Chantler küldte: „Csak annyit mondanék: a JUSTICIA-ról/STATENDAM-ról írott könyve első osztályú. Lenyűgöző könyv, a hajóról szóló megannyi információval! Épp befejeztem az olvasását, és most kezdem elölről, nehogy kihagyjak bármit is! Feltehetnék ugyanakkor egy kérdést? Vajon rendelkezésre áll-e időrendi lista a hajó háborús útjairól? Jó lenne tudni, hogy hány alkalommal és mely kikötőket érintette a hajó. […] Még egyszer köszönöm a remek könyvet!” Nos, a JUSTICIA történetének kronológiája eddig még nem készült el. A kérdés nyomán azonban Balogh Tamás most elkészítette, hiszen a Szerző számára is kivételes öröm, ha az Olvasó pozitív visszajelzése nyomán tovább folytatódhat a történet.

    1912.03.01.: Johann Georg Reuchlin, a rotterdami székhelyű Holland-America Line vezérigazgatója megrendeli a hajót a belfasti Harland & Wolff Hajógyártól. A hajó terveit az előző évben nagy sikert arató OLYMPIC-osztályú óceánjárók tervei alapján készítik el, de a hajó három hajócsavarja közül a középső az OLYMPIC-on alkalmazott megoldástól eltérően – a TITANIC-on követett és a korábban már bevált megoldással megegyező módon –nem négy-, hanem csak háromszárnyú.

    000_blueprint.jpg

    1. ábra: A hajó tervei, felülnézete és vonalterve (Forrás: Dr. Balogh Tamás).

    1912.03.21.: Joseph Bruce Ismay, az International Mercantile Marine vezérigazgatója a vállaltcsoporthoz tartozó tagvállalatok vezetői közt Johann Georg Reuchlin-t is meghívja a White Star Line legújabb óceánjárója, a TITANIC avató útjára.

    1912.04.15.: A TITANIC elsüllyedése, Johann Georg Reuchlin halála. A hajó annyira hasonlít a TITANIC-hoz, hogy az elsüllyedt óceánjáró katasztrófájának megfestéséhez William Henry Pearson a STATENDAM-ot használja fel modellként, amint az a festményen ábrázolt hajó felépítményének elejéről egyértelműen azonosítható.

    new-10.jpg

    2. ábra: Fekete-fehér reprodukció a Pearson-festményről és annak az a részlete, amely a STATENDAM általános elrendezését követi, nem pedig a TITANIC-ét (Forrás: Greenwichi Királyi Múzeum).

    1912.05.31.: A tervezés alatt álló hajó biztonsági rendszerének teljes áttervezése, a válaszfalak felmagasítása.

    001a_longitudinal_elevation.jpg

    3. ábra: A hajó újratervezett vízzáró válaszfalai. A TITANIC süllyedésével kapcsolatos vizsgálat eredményeként végrehajtott módosítások piros tintával jól láthatók a rajzon (Forrás: Lloyd's Register Alapítvány, Örökségi és Oktatási Központ).

    1912.07.11.: A hajó gerincfektetése (yard no. 436.).

    1914.07.09.: A hajó vízrebocsátása.

    1914.07.28.: Az első világháború kitörése.

    1914.08.04.: Nagy-Britannia belép az első világháborúba.

    1914.10.01.: A brit admiralitás felfigyel a nagy befogadóképességű, gyors és félkész hajóra, és 1 000 000 fontot ajánl a berendezések nélküli hajótestért a Holland-America Line-nak. A cég azonban szeretné megtartani a hajót, ezért felajánlja, hogy inkább mérsékelt díj ellenében bérbe adja, ha a háború után visszakaphatja, vagy az Admiralitás hasonlót biztosít, ha a hajó odaveszne a harcokban. Nem születik megegyezés, de a tárgyalások folytatódnak.

    1915.03.02.-1915.12.04. között a San Franciscóban megrendezett Panama-Csendes-óceáni Világkiállításon bemutatták a hajó fényes belső tereit díszítő berendezés egy részét. A kiállítás elvben az 1914 augusztusában átadott Panama-csatorna megnyitását volt hivatva ünnepelni, valójában a rendező San Francisco kívánt demonstrálni, hogy kiheverte az 1906-os pusztító földrengés hatásait (további információ: https://www.worthpoint.com/worthopedia/ss-statendam-holland-america-line-165787502).

    1915.09.01.: A hajó sorsát illető tárgyalások lezárulnak. A brit admiralitás elfogadja a holland feltételeket.

    1915.12.08.: A szerződés aláírása és a hajó átadása a brit Királyi Haditengerészet számára. Az Nemzetközi Kereskedelmi Tengerhajózási Társaság 10 %-os közvetítői jutalékot kap.

    1917.04.07.: Az Egyesült Államok hadba lépését követő napon befejezik a hajó felszerelését és szolgálatba állítják, mint szállítóhajót. Eredetileg (a ténylegesen hadianyag-szállító hajóként használt „Lusitania” 1915. május 7-i német elsüllyesztése után) a kormánytámogatást élvező Cunard Line-nak ajánlották fel, ezért a STATENDAM nevet a Cunard "ia"-ra végződő névadási gyakorlata szerint (s a háborús propaganda részeként arra utalva, hogy így helyre-áll az „igazság”) JUSTICIA-ra változtatták és elé illesztették a H.M.T. (Hired Military Transport - Bérelt Katonai Szállítóhajó) rövidítést (sok forrás a H.M.H.T., His Majesty's Hired Transport - Őfelsége Bérelt Szállítóhajója, köznyelvi változatot használja). Ám a Cunard nem tudott elég embert, matrózt, gépészt és tisztet kiállítani, márpedig az Admiralitás feltételei szerint legénységről az üzembentartónak kellett gondoskodni. Mivel a flotta ragaszkodott a hajó mielőbbi szolgálatba állításához, nem vártak, amíg Cunard megoldást talál, hanem felajánlották a hajót a White Star Line-nak is, amely kapott az ajánlaton és az 1916. november 20-án elsüllyesztett Britannic túlélő legénységét vezényelte a hajóra (akik örültek, hogy megmarad a munkaviszonyuk). A hajó a Pireuszban felvett legénységgel a görögországi Lémnosz szigetére ment, ahonnan a Gallipoli hadjáratból evakuált brit katonákkal tért vissza Nagy-Britanniába. A hajó parancsnoka Alexander Elvin Sherwin Hambelton (1863-1929) (további információ: https://www.encyclopedia-titanica.org/community/threads/news-from-1922-1929-retirement-and-death-of-capt-hambelton.25501/; https://ancestors.familysearch.org/en/GQC6-FCQ/alexander-e.s.-hambelton-1863-1929).

    hambelton.jpg

    4. ábra: Alexander Elvin Sherwin Hambelton (1863-1929), a JUSTICIA parancsnoka (Forrás: Wikimedia Commons).

    1917.04.25.: A JUSTICIA a White Star Line másik óceánjárója, az Adriatic társaságában első atlanti átkelésén New York-ba érkezik. Ettől kezdve rendszeresen ingázott Liverpool és a kanadai Halifax, valamint az amerikai New York között. Járatain átlagosan 5 000 katonát és 15 000 tonnányi felszerelést szállít.

    ny_small.jpg

    5. ábra: A hajó a New York-i kikötőben. Balra a háttérben az Ellis-sziget épületei láthatók. A hajó maga - a kémények kivételével - az eredeti színeit viseli (Forrás: egy holland gyűjtő gyűjteményéből, pontos referencia szükséges).

    1917.06.14.: A brit admiralitás egy éves előkészítés és több gyakorlati próba után bevezeti a kereskedelmi hajók konvojrendszerét az Atlanti-óceánon (a Földközi-tengeren 07.22-én). 1917-ben 189 Nagy-Britanniába tartó (2 825 hajóval), illetve 164 Nagy-Britanniából induló konvoj (2 365 hajóval), 1918-ban pedig 417-373 konvoj (6 866-5 126 hajóval) kelt át az Atlanti-óceánon.

    1917.10.23.: A hajó a Halifaxból indult konvojjal Liverpoolba érkezik. A hajón ezúttal összesen 1 494 személy – 1 391 katona (1 075 amerikai, 101 kanadai és 213 szerb tartalékos), valamint 105 külföldi utas – tartózkodott. Az utas-listán 7 brit alattvaló polgári személy neve is szerepelt (valamennyien nők), 6-an a fedélzeten szállított sereg tisztjeinek feleségei (egyikük Sir Charles McGrigor dandártábornok hitvese), egyikük pedig a Montreali Bank vezérigazgatójának felesége.

    1917.12.06.: A hajó a Halifaxból kifutó konvojjal Liverpoolba indul. Ezen az útján megdönti az első világháborús tengeri hadiszállítások rekordját: 30 000 tonna hadianyagot (a háborúban addig hajón szállított legnagyobb mennyiséget) és a front mögötti munkára toborzott 12 000 kínai munkást szállít a fedélzetén. A hajó kifutása csaknem egybeesett a városban történt hatalmas lőszerrobbanással, amikor a 2 300 t pikrinsavval, 200 t TNT-vel, 35 t magas oktánszámú benzinnel és 10 t lőgyapottal megrakott Mont Blanc, francia teherszállító hajónak a kikötőben nekiütközött a rakomány nélkül közlekedő norvég Imo teherhajó (amely eredetileg Runic néven épült Belfastban a White Star Line részére 1889-ben). A Mont Blanc az ütközés után 10 perccel kigyulladt és 25 perccel később felrobbant. A hajó körül 2 km2-es körzetben minden épület elpusztult, s 1 950 ember meghalt, több mint 9 000-en megsebesültek. A 3 kilótonna erejű robbanás – amely az ember által előidézett legnagyobb nem nukleáris robbanás – szökőárat okozott a kikötőben, a nyomáshullám fákat és oszlopokat csavart ki, épületeket pusztított el és hajókat rongált meg. A Mont Blanc darabjai 6 km-es körzetben szóródtak szét (később a hajó egyik több tonnás horgonyát 4, a fedélzeten lévő 90 mm-es ágyú maradványait pedig 6 km-re találták meg). Két napig az a szóbeszéd járta, hogy a JUSTICIA is a megsérült hajók között van (sőt, a robbanás hatalmas ereje miatt sokan úgy gondolták, hogy eleve a JUSTICIA fedélzetén szállított 30 000 tonna hadianyag robbant fel), míg kiderült, hogy a Mont Blanc ütközése előtt néhány órával korábban elhagyta a kikötőt…

    1918.01. … : A hajótest addig egységes szürke színét az előző év októberében kikísérletezett geometrikus álcázó festéssel látták el.

    dazzle.jpg

    6. ábra: A hajó szemkápráztató álcázó festése (Forrás: Naval History and Heritage Command, NH 101616).

    1918.01.24.: A hajó a New York-ból indult konvojjal Halifax érintésével Liverpoolba érkezik. Egy nappal korábban, a Szent György-csatornában került sor a hajó elleni első – ekkor még sikertelen – torpedótámadásra.

    1918.04.19.: A hajó a New York-ból indult konvojjal Liverpoolba érkezik.

    1918.05.31.: A hajó a New York-ból indult konvojjal Liverpoolba érkezik.

    1918.06.27.: A JUSTICIA kifutott New Yorkból Liverpool felé, 5 000 katonával a fedélzetén. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a hajó New Yorkban járt, s Európában Hambelton kapitány is kiszállt. A hajónak erről az átkeléséről a fedélzeten szállított 301-es műszaki alakulat 1920-ban kiadott csapat-történetében is megemlékeztek (a kötet 52-58. oldalán). A parancsokságot Hugh F. David vette át.

    1918.07.19.: Hajnali 01:10-kor  a JUSTICIA ismét Liverpoolból New Yorkba indul (alig négy hónappal a fegyverszünet előtt). Az OLX 39 jelű gyors konvojt a JUSTICIA és hat másik kereskedelmi hajó – köztük a Melita, Mategama és a Lapland óceánjárók – valamint hat romboló alkotja.

    14:30-kor az Otto Schrader tengerész főhadnagy parancsnoksága alatt haladó U64-es partvédő tengeralattjáró két torpedót lőtt ki a hajóra, alig 23 mérföldre (42,6 km-re) a Skerryvore zátonytól. Schrader összetévesztette a hasonló sziluettű USS LEVIATHAN-nal (ex-VATERLAND), a németektől lefoglalt amerikai óceánjáróval (amely a háború legnagyobb kapacitású csapatszállítója volt, s amelyet minden német tengeralattjárós el akart süllyeszteni). Az egyik torpedó elvétette a célt, a másik azonban a JUSTICIA gépházában robbant, a menetirány szerinti baloldalon. A gépház csakhamar megtelt vízzel és a hajó mozgásképtelenné vált, az állapotát mindazonáltal sikerült stabilizálni. David parancsnok ezért felkészült rá, hogy a haditengerészet SONIA nevű vontatója partközelbe, a 16 órányi útra fekvő buncranai sürgősségi tengerészeti javítóbázisra vontassa.

    16:30-kor – a vontatási művelet előkészítése közben – azonban Schrader kilőtt két újabb torpedót. Egyikük célt tévesztett, a másikat pedig a JUSTICIA fedélzeti ágyúi semmisítették meg, még a célba érkezés előtt.

    20:00-kor az U64-es újabb torpedót indít, amelyet ezúttal is a JUSTICIA tüzérei semlegesítenek.

    21:00-kor a naplemente előtt 20 perccel evakuálják a JUSTICIA személyzetét (mivel egy éjszakai torpedótámadás során a sikeres mentés esélye jóval kisebb), a sérült hajón a vontatás idejére csak 16 főnyi önkéntes személyzet marad a legszükségesebb feladatok ellátására. A JUSTICIA-t kísérő rombolók elhárító műveleteiben megsérült U64-es rádión riadóztatja a közelben haladó többi német tengeralattjárót. Hívására az U54-es (Hellmuth von Rückteschell) és az U124-es (Hans Oscar Wutsdorff) tengeralattjárók válaszoltak.

    1918.07.20.: Hajnali 04:30-kor a kötelék 28 mérföldre (45 km-re) járt a parttól (ezzel az előző napi 11 órás küzdelemmel a partig hátralévő táv több, mint felét ledolgozták, tudva, hogy még három óra, és a part látótávolságába érnek, újabb három óra elteltével pedig már biztonságban vannak). Az U124-es egy torpedót lő ki a hajóra, amely azonban célt téveszt.

    06:00 óra körül további brit erősítés érkezik: már 12 romboló és 14 egyéb őrhajó biztosítja a sebesült óriást.

    09:15-kor az U124-es újabb két torpedót indít (a hajóra kilőtt hetedik és nyolcadik torpedó): az első a kazánházak előtti 3-as, a második pedig a főárboc alatti 5-ös számú üres raktérbe csapódott. Ezzel – a pénteki támadások eredményével együtt – a hajó 11 vízhatlan rekesze közül 4 helyrehozhatatlanul víz alá került.

    wyllie.jpg

    7. ábra: A JUSTICIA 24 órás küzdelmének művészi ábrázolása William Lionel Wyllie akvarelljén (Forrás: Wikimedia Commons).

    10:30-kor a 16 fős szükség-legénység elhagyja a hajót, amelyet a SONIA mintegy 6 csomós sebességgel még ezután is vontat, készen arra, hogy elengedje, ha rosszabbra fordulna a helyzet.

    11:32-kor a frissen a helyszínre érkező U54-es tengeralattjáró két torpedót indít a JUSTICIA irányába. Mindkét torpedó még a célba érés előtt felrobban.

    12:30-kor a vízzel egyre jobban megtelő hajó tatja végleg a víz alá merül, s alig tíz perccel később az egész hajó elsüllyed. Pozíció 55° 38’ észak, 07° 39’ nyugat.

    19:00 órakor az U124-est elsüllyesztik a JUSTICIA kísérő rombolói, az HMS MILBROOKE és az HMS PIGEON.

    A JUSTICIA elsüllyedésének 10 áldozata volt. Az első torpedó robbanása azonnal megölt 9 embert és halálosan megsebesítette James Thomas harmadik géptisztet, aki másnap reggel belehalt a sérüléseibe. A halottak között volt Christopher Foran raktáros, Percy Grant tűzoltó, James O’Neil, Thomas Russel és John W. Sutton olajozó, Maurice Johnston, Samuel J. Turner, David Watt fűtő és William J. Jones szénhordó. Az U124-es legénységéből életét vesztette Karl Engstfeld fedélzeti mérnök és Paul Seevers tengerész-hadnagy.

    A JUSTICIA – mint a háborúban a Lusitania (1915) és a Britannic (1916) után elsüllyesztett harmadik legnagyobb kereskedelmi hajó – elvesztéséről az óceán mindkét partján hírt adott a sajtó, kiemelve, hogy (a háború folyamán először) tengeralattjárók egész falkája hajtott végre összehangolt támadást a célba vett hajó ellen.

    Az esetet hivatalos vizsgálat követte, amely feltárta a transzóceáni konvojok hadihajó-kíséretének gyengeségeit.

    Az óceánjáró és a tengeralattjárók egyenlőtlen küzdelmét a kor híres angol tengerészeti festője, William Lionel Wyllie is megörökítette.

    1919.01.29.: A brit kormány a hajó bérbevételéről kötött 1915. december 8-i megállapodásnak megfelelően 60 000 tonna acélt biztosít a holland kormány számára egy új óceánjáró felépítéséhez. A Holland-America Line megrendeli az új óceánjárót a Harland & Wolff Hajógyártól. Mivel az Egyesült Államok 1922-1924 között drasztikusan szűkítette a bevándorlási lehetőségeket, az óceáni utasforgalom is átalakult, ezért a STATENDAM III. az elődjénél valamivel kisebb lett, gyári modellje alapján azonban látható, hogy a hajó így is egyértelműen a STATENDAM II. formakincsének folytatója. (A hajó építése a sorozatos sztrájkok miatt 1924-1927 között leállt, végül félkész állapotban átvontatták Hollandiába, ahol 1929-re fejezték be a felszerelését. A két világháború közti időszak legnépszerűbb holland óceánjárója 1940. május 11-én, a Rotterdam elleni német támadásokban pusztult el. Emlékét ma már csak a róla készült és fennmaradt számtalan korabeli fényképfelvétel őrzi.)

    gyari_modellek.jpg

    8. ábra: A STATENDAM II. (fent) és III. (lent) gyári modelljei a Harland & Wolff Hajógyárból (Forrás: Tengerészeti Múzeum, Rotterdam).

    1993.: Norman és Simon Bamford búvárok megtalálják, merülik és azonosítják a JUSTICIA roncsát.

    1995.: Leight Bishop ismert víz alatti fotós, roncsbúvár impresszív víz alatti fotókat készít a roncsokról, amelyek búvárok százait vonzzák és jelentősen hozzájárulnak a roncs ismertté tételéhez.

    2005: Az Ír Országos Tengerfenék-felmérés keretében elkészül a roncsok első SONAR-képe.

    2014: Norman Woods búvárnak elsőként sikerül a roncsmező nagyobb területeit összefüggően bemutató víz alatti filmfelvételt készítenie úgy, hogy GoPro kameráját a búvárvontatójához rögzítette, így 13 perc alatt képes volt oda-vissza végigúszni a hatalmas hajó hossztengelye mentén.

    2018: Balogh Tamás elkészíti a JUSTICIA történetének és roncsainak első monografikus feldolgozását, amelyet a hajó elsüllyedésének századik évfordulóján a hajó szülőhelyén, a belfasti Harland és Wolff Hajógyárban mutattak be a nyilvánosságnak. Darragh Norton búvár és víz alatti fotós vezetésével centenáriumi búvárexpedíció emlékezik meg a hajó elsüllyesztéséről.

    2019: Barry McGill búvár azonosítja az U124 roncsait. Matt Bone rendezésében, Barry McGill és Balogh Tamás szakértői közreműködésével elkészül a JUSTICIA történetét és roncsait bemutató első dokmentumfilm.

    2020: Gerard Dooly, az írországi Limerick Egyetem kutatója, egyben az Egyetem Mobil és Tengeri Robotikai Kutatóközpontjának munkatársa kezdeményezte a legújabb generációs eszközök (víz alatti szkennerek és a kiterjesztett valóság) felhasználását a hajóroncs kutatásának támogatására.

    2021: Balogh Tamás tervei alapján Gyurik Bennett elkészítette a hajó első virtuális rekonstrukcióját, amelyet a KGB Stúdió munkatársai egy 20 másodperces animációba illesztettek be.

    kesz_teaser_00a.jpg

    9. ábra: A hajó modern 3D-s megjelenítése (Forrás: Dr. Balogh Tamás gyűjteménye).

  • Chronology of the H.M.T. JUSTICIA (ex-STATENDAM II.)

    Tags: Statendam, Justicia

    President of our Association published his book in 2018 on the the ocean liner s.s. STATENDAM (II), which designed following the TITANIC, ordered by the Netherlands, served under the British flag as H.M.T. JUSTICIA and sank in 1918, just four months before the end of the war. Readers of the copies sold since the publication of the book provide ongoing feedback to help the author learn about the impact of modern interpretation of the hundred-year-old story. These feedbacks can be read by anyone in the “Reader's Corner” section of the author’s Facebook-page. The latest feedback was sent by Myles Chantler, who lives in Kent, England: “Just wanted to quickly message to say your book on the Statendam / Justicia is first class. What a stunning book and so much information about the ship! I've just finished reading it, and I am starting again from the beginning incase I have missed anything! Could I ask a couple of questions if I may? Have you a chronological list of her war voyages. It would be lovely to know how many voyages were sailed, and to / from which ports. [...] Once again, thanks for a great book.” Well, the chronology of the JUSTICIA's life did not compiled yet. However, following the question, Tamás Balogh has now prepared it, as it is an exceptional pleasure for the Author to be able to continue the story following the positive feedback of the Reader.

    01.03.1912: Johann Georg Reuchlin, CEO of Rotterdam-based Holland-America Line, orders the ship from Harland & Wolff Shipyard in Belfast. The ship's plans are based on the plans of the OLYMPIC-class ocean liners, which proved to be very successful one year earlier, but the propeller-arrangement differs from that introduced on the OLYMPIC, regarding the central propeller was only three-bladed instead of four (as in case of the TITANIC).

    000_blueprint.jpg

    Figure 1: Elevation plans, top view and lines plan of the ship (Source: Dr. Tamás Balogh).

    21.03.1912: Joseph Bruce Ismay, CEO of International Mercantile Marine, invites Johann Georg Reuchlin among the leaders of the member companies of the group, to the inaugural voyage of White Star Line's newest ocean liner, TITANIC.

    15.04.1912: The sinking of the TITANIC, and the death of Johann Georg Reuchlin. The ship is so similar to TITANIC that the artist William Henry Pearson uses STATENDAM as a model to demonstrate the sinking ocean liner, as it could be clearly identified from the forward end of the ship’s superstructure depicted in the painting.

    new-10.jpg

    Figure 2.: Black and white reproduction of the Pearson's painting and it's characteristic detail which is based on the general arrangement of the STATENDAM rather than TITANIC (Source: Royal Museums of Greenwich).

    31.05.1912: Complete redesign of the ship security system, including raising of bulkheads.

    001a_longitudinal_elevation.jpg

    Figure 3.: The ship’s redrawn watertight bulkheads. Modifications made as a result of the inquiry on TITANIC's sinking can be clearly seen with red ink on the drawing (Source: Lloyd's Register Foundation Heritage and Education Center).

    11.07.1912: Laying of the ship's keel (yard no. 436.).

    09.07.1914: Launch of the ship.

    28.07.1914: The outbreak of the First World War.

    04.08.1914: Great Britain enters World War I.

    01.10.1914: The British Admiralty interested in the high-capacity and fast but semi-finished ship and offers £ 1,000,000 for the hull to Holland-America Line. However, the company wants to keep the ship, so it offers to rent it out for a more moderate fee if the Admiralty give it back after the war, or will provide a similar one if the ship gets lost in enemy action. No agreement will be reached, but negotiations will continue.

    02.03.1915 -04.12.1915. a part of the furnishing decorating the ship’s bright interiors was presented at the Panama-Pacific Exposition in San Francisco. The exhibition was basically meant to celebrate the opening of the Panama Canal, which was handed over in August 1914, but in fact San Francisco wanted to demonstrate it' own recovery from the effects of the devastating earthquake of 1906.
    Further information:
    http://digitized.library.fresnostate.edu/cdm/ref/collection/worldsfair/id/15114.

    01.09.1915: Negotiations on the ship's future are concluded. The British Admiralty accepts the Dutch conditions.

    08.12.1915: Contract signed and the ship handed over to the British Royal Navy. The International Merchant Marine Co. receives a 10% brokerage commission.

    07.04.1917: The day after the United States enters the war, the vessel is completed and put into service as a war transport ship. Originally she was offered to the government-subsidized Cunard Line as a replacement of the LUSITANIA sunk by a German U-boot in 1915, so the ship's name was changed from STATENDAM to JUSTICIA (names of all Cunard ships ended with “ia”) as the war propaganda suggests the ‘truth’ restored by this. But Cunard could not display enough hands, sailors, mechanics, and officers (under the conditions established by the Admiralty, all crew had to be provided by the operator). As the Government insisted on bringing the ship into service as soon as possible, they did not wait for Cunard to find a solution, but also offered the ship to the White Star Line, which accept the offer and redirected the surviving crew of the sunken Britannic lost in 1916 (all of them were happy to continue their employment). The ship, with its crew recruited in Piraeus, went to the island of Lemnos, Greece, from where she returned to Britain with British soldiers evacuated from the Gallipoli campaign. The ship's commander was Alexander Elvin Sherwin Hambelton. Further information: https://www.encyclopedia-titanica.org/community/threads/news-from-1922-1929-retirement-and-death-of-capt-hambelton.25501/; https://ancestors.familysearch.org/en/GQC6-FCQ/alexander-es-hambelton-1863-1929).

    hambelton.jpg

    Figure 4.: Alexander Elvin Sherwin Hambelton (1863-1929), commander of the JUSTICIA (Source: Wikimedia Commons).

    25.04.1917: JUSTICIA arrives in New York on her first Atlantic crossing together with ADRIATIC, another ocean liner of the White Star Line. From then on, she commuted regularly between Liverpool and Halifax, Canada, and New York, USA. She carries an average of 5,000 soldiers and 15,000 tons of equipment on its voyages.

    ny_small.jpg

    Figure 5.: The ship in New York harbour. To the left in the background are the buildings of Ellis Island. The ship itself  bears her original colors except the funnels (Source: courtesy of a Dutch collector, exact reference required).

    14.06.1917: The British Admiralty, after a year of preparation and several practical trials, introduces a convoy system for merchant ships in the Atlantic Ocean (and on 22.02.1917. in the Mediterranean). In 1917, 189 convoys bound for Great Britain (with 2,825 ships) and 164 departing from Great Britain (with 2,365 ships), and in 1918, 417-373 convoys (with 6,866-5,126 ships) crossed the Atlantic.

    23.10.1917: The ship arrives in Liverpool with a convoy from Halifax. This time, a total of 1,494 people were on board - 1,391 soldiers (1,075 US, 101 Canadian and 213 Serbian reservists) and 105 foreign passengers. The passenger list also included the names of 7 British subject (all women), 6 the wives of officers in the army carried on board (one of whom was the spouse of major-general Sir Charles McGrigor) and 1 the wife of the CEO of the Bank of Montreal.

    06.12.1917: The ship departs for Liverpool with a convoy departing from Halifax. On this voyage, she breaks the record for World War I naval shipments: it carries on board 30,000 tons of war supply (the largest quantity ever transported by ship in the war) and 12,000 Chinese workers, recruited to work behind the front. The ship's departure almost coincided with a massive ammunition explosion in the city when the Norwegian cargo ship, IMO (ex-RUNIC of the White Star Line) collided with the freighter MONT BLANC, which loaded with 2,300 tonnes of picric acid, 200 tonnes of TNT, 35 tonnes of high-octane petrol and 10 tonnes of gunpowder. The MONT BLANC caught fire 10 minutes after the collision and exploded 25 minutes later. Within a 2 square-kilometer area of the ship, all buildings were destroyed, 1,950 people died and more than 9,000 were injured. The 3-kiloton explosion - the largest man-made non-nuclear explosion - caused a tsunami in the port, a pressure wave felled the trees and columns, destroyed buildings and damaged ships. Pieces of the MONT BLANC were scattered over a radius of 6 km (later one of the ship’s several-ton anchors was found 4 km, and the remains of a 90-mm cannon 6 km away). For two days, it was rumored that JUSTICIA was also among the damaged ships (in fact, due to the enormous power of the explosion, many thought 30,000 tons of munitions carried aboard JUSTICIA had exploded), until it was discovered that she left port a few hours before the MONT BLANC collided…

    ... 01.1918.: The ship's hull, which was uniform gray until that, was provided with a geometric dazzle-camouflage, tested in October of the previous year.

    dazzle.jpg

    Figure 6.: The ship with dazzle camouflage (Source: Naval History and Heritage Command, NH 101616).

    24.01.1918: The ship arrives in Liverpool by the convoy from New York, via Halifax. A day earlier, the first - then unsuccessful - torpedo attack against the ship had taken place in the St. George Canal.

    19.04.1918: The ship arrives in Liverpool with a convoy departing from New York.

    31.05.1918: The ship arrives in Liverpool with a convoy departing from New York.

    27.06.1918: JUSTICIA sailed from New York to Liverpool with 5,000 soldiers on board. This was the last time when the ship had visited New York and Captain Hambelton had also disembarked in Europe. This crossing of the ship was also commemorated in the history of the 301th Engineers carried on board (pages 52-58 of the volume). The ship's command was taken over by Hugh F. David.

    19.07.1918: At 1:10 a.m., JUSTICIA depart from Liverpool to New York again (barely four months before the armistice). The OLX 39 fast convoy consists of JUSTICIA and six other merchant vessels, including the MELITA, MATEGAMA and LAPLAND ocean liners, as well as six destroyers.

    At 2:30 p.m., under the command of Lieutenant General Otto Schrader, the U64 coastal submarine fired two torpedoes at the ship, just 23 miles (42.6 km) from Skerryvore Rock. Schrader confused by the similar silhouette of the USS LEVIATHAN (ex-VATERLAND), an American ocean liner seized from the Germans (which was a high-capacity troop transporter for the war, and every German submarine wanted to sink it). One of the torpedoes missed the target, but the other exploded in the JUSTICIA's engine room, on the port side. The engine room soon filled with water and the ship became immobile, although her condition was stabilized by the damage-control crew. Commander David was prepared to tow by a Navy tug called SONIA to an emergency naval repair base in Buncrana, a 16-hour navigation away.

    At 16:30, however, during the preparation for the towing operation, Schrader fired two more torpedoes. One of them was missed the target and the other was destroyed by JUSTICIA's onboard guns.

    At 20:00, the U64 will launch another torpedo, which neutralized again by gunners of the JUSTICIA.

    At 21:00, JUSTICIA crew will be evacuated 20 minutes before sunset (as the chances of a successful rescue during a night torpedo attack are much lower), leaving only 16 volunteer crew on the damaged ship for the most necessary tasks at the time of towing. Using the radio, other German submarines in the nearby were alarmed by the commandant of U64, which was damaged by destroyers that escorted JUSTICIA. His call was answered by submarines U54 (Hellmuth von Rückteschell) and U124 (Hans Oscar Wutsdorff).

    20.07.1918: At 4:30 a.m., the damaged ship were just 28 miles (45 km) from the shore (this means more than half of the distance to Buncrana was done, together with the distance completed during the 11-hour struggle of the previous day) only a 6-hour navigation away. The U124 fires a torpedo at the ship, which, however, misses the target.

    Around 6 a.m., further British reinforcements arrive: 12 destroyers and 14 other patrol ships are already securing the wounded giant.

    At 9:15 a.m., the U124 launches two more torpedoes (the seventh and eighth torpedoes fired at the ship): the first blasted into the empty cargo hold No. 3 in front of the boiler rooms, while the second into the empty cargo hold No. 5., under the main mast. Along with the results of Friday's attacks, 4 of the ship's 11 watertight compartments were irreparably flooded.

    wyllie.jpg

    Figure 7.: Artistic representation of the 24-hour struggle of the JUSTICIA by William Lionel Wyllie (Source: Wikimedia Commons).

    At 10:30 the 16-man crew leaves the ship, which SONIA is still towing at a speed of about 6 knots, ready to let go if things get worse.

    At 11:32 a.m., the newly arrived U54 submarine launches two torpedoes in the direction of JUSTICIA. Both torpedoes explode before reaching the target, without the submarine crew becoming aware of it (they only hear the detonation, but have no visual connection), so they think their torpedoes hit the ship.

    At 12:30 the ship, sinking deeper into the water, and barely ten minutes later the whole ship plunged. Position is 55 ° 38 'N, 07 ° 39' W.

    At 19:00, the U124 sunk by JUSTICIA’s escorting destroyers, HMS Milbrooke and HMS Pigeon.

    There were 10 victims of the sinking of JUSTICIA. The explosion of the first torpedo immediately killed 9 people and injured the death of a third engineer officer, James Thomas, who died of his injuries the next morning. Among the dead were Christopher Foran storekeeper, Percy Grant fireman, James O’Neil, Thomas Russel and John W. Sutton greaser, Maurice Johnston, Samuel J. Turner, David Watt and William J. Jones trimmer. The loss of life of the U124 crew is deck engineer Karl Engstfeld and Lieutenant Paul Seevers.

    The loss of the JUSTICIA - as the second largest merchant ship which lost in the war after the BRITANNIC (1916) and before the LUSITANIA (1915) - was reported in the press on both sides of the ocean, highlighting that (for the first time during the war) a whole pack of submarines attack on the target ship.

    The case was followed by an official investigation that felt the weaknesses of the warship escorts of the transatlantic convoys.

    The unequal struggle between the liner and a submarines had an artistic representation as well made by the famous English naval painter of the age, William Lionel Wyllie.

    29.01.1919: The British government provides the Dutch with 60,000 tons of steel for reconstruction of the ocean liner, in accordance with the agreement of 08.12.1915, signed for the charter of the vessel. Holland-America Line orders the new ocean liner from Harland & Wolff Shipyard. As the United States drastically reduced immigration opportunities between 1922 and 1924, transoceanic passenger traffic also changed, and consequently the STATENDAM III. became slightly smaller than its predecessor. Although based on her builder's model it can be seen that the ship is still clearly in close connection with STATENDAM II. as definite continuator of her aesthetic, despite of minor changes in design (e.g. cruiser stern). (Construction of the ship was paused between 1924 and 1927 due to a series of strikes, and was finally towed to the Netherlands in an unfinished state, where its fitting out was completed by 1929. The most popular Dutch ocean liner of the interwar period was destroyed on 11.05.1940, in German attacks on Rotterdam. Today, her memory is preserved only by the numerous contemporary photographs of her).

    gyari_modellek.jpg

    Figure 8.: Builder's models of the STATENDAM II (above) and III (below) from the Harland & Wolff Shipyard (Source: Het Maritiem Museum, Rotterdam)

    1993: Divers Norman and Simon Bamford find and identify the wreck of JUSTICIA while performs the first diving to her wrecks.

    1995: Leight Bishop, a well-known underwater photographer and wreck diver, takes impressive underwater photos of the wreckage, which attract hundreds of divers and make a significant contribution to making the wreck known.

    2005: The first SONAR image of the wreck is completed as part of the Irish National Seabed Survey.

    2014: Diver Norman Woods is the first to make an underwater film footage showing larger areas of a wrecksite by attaching his GoPro camera to his scooter, so he was able to swim back and forth along the longitudinal axis of the huge ship in 13 minutes.

    2018: Tamás Balogh prepares the first monographic elaboration of the history and wreck of JUSTICIA, which was presented to the public exactly on the centenary of the ship's sinking at the ship's birthplace, Harland and Wolff Shipyard in Belfast as a symbolic returning to home of her. A centenary diving expedition commemorates the sinking of the ship, led by diver and underwater photographer Darragh Norton.

    2019: Diver Barry McGill identifies the wreckage of the U124. The first documentary about the history and wreck of JUSTICIA has been made, directed by Matt Bone, with the help of experts from Barry McGill and Tamás Balogh.

    2020: Gerard Dooly, a researcher at the University of Limerick in Ireland and a fellow at the University's Mobile and Marine Robotics Research Center, initiated the latest generation of tools (underwater scanners and augmented reality) to support the research of the shipwreck.

    2021: Based on the plans of Tamas Balogh, Bennett Gyurik created the first virtual reconstruction of the ship, which was inserted into a 20-second animation by the staff of the KGB Studio.

    kesz_teaser_00a.jpg

    Figure 9.: Modern 3D visualization of the ship (Source: courtesy of Dr. Tamás Balogh).

  • Shipwreck Scanning - Development of Underwater Archeology Visualization Toolkit Today

    Tags: búvárrégészet, roncskutatás, Malin_Head, Statendam, Justicia, wreck_diving, Audacious

    On May 1, 2021, Gerard Dooly, a researcher at the University of Limerick in Ireland and a fellow at the University's Mobile and Marine Robotics Research Center, initiated a live broadcast in order to present those underwater survey/visualization infrastructure, which is currently in use for the exploration of the remains of H.M.T. JUSTICIA and H.M.S. AUDACIOUS (largest World War I shipwrecks off the north coast of Ireland) on the North Atlantic. In that broadcast participated a technical diver, diving instructor and wreck photographer, Barry McGill, owner of Indepth Technical Diving, and Tamás Balogh, the president of our association.

    001_kep.jpg

    Figure 1: Participants in the conversation, Tamás Balogh (left) and Barry McGill (right), while analyzing footage taken during a dive at the wrecksite of JUSTICIA (ex-STATENDAM). The full conversation can be downloaded here.

    In 2005, the Geological Survey Ireland and the Marine Institute set up the Integrated Mapping Program for the Sustainable Development of Ireland's Marine Resources (INFOMAR) as a follow-up to the Irish National Seabed Survey (INSS) focusing on the development of products for the integrated imaging of the physical, chemical and biological characteristics of the coastal seabed. The total map coverage of the INSS by the end of 2005 was 432,000 km2, which is 81% of the seabed area of Irish territorial waters. INFOMAR is the largest seabed survey program currently underway in the world. Not only in terms of its geographical scope, but also in terms of its dynamizing impact on a wide range of science, the economy and society. The program helps to understand the seabed's fauna, ecosystem, economic treasures, structural morphology, as well as the development of mapping and visualization applications and robotics (unmanned underwater vehicles), as well as the relationship between research and business in the field of newly developed solutions for production. and industrial application). One important partner in the implementation of the INFOMAR program is the University of Limerick, whose Mobile and Marine Robotics Research Center (MMRRC) is developing the infrastructure for the mapping program.

    One of the important beneficial side effects of a large-scale integrated marine resource assessment program is the collection of position and depth data essential for shipwreck mapping and the production of three-dimensional seabed and wreck maps produced with high-efficiency sonar equipment. As a result, we now know exact datas of 270 shipwrecks out of some 15,000, in the waters around Ireland, mostly from the First and Second World Wars. Of these, 90 are located in the vicinity of the Malin Head, and 46 of them are also known by name. One of these 46 shipwrecks is the H.M.T. JUSTICIA (ex-s.s. STATENDAM) ocean liner and H.M.S. AUDACIOUS dreadnought-type battleship, the remains of which lie near the northernmost point of the island of Ireland, the Malin Head, at a depth of 68 m.

    Barry McGill has long been a regular participant in the research of historic shipwrecks near the Malin Head, and together with Tamás Balogh they participated in a 2019 expedition researching the wreck of H.M.T. JUSTICIA. The two researchers commented on the images transmitted from the site during check-in by a research team led by Ger Dooly, while the expedition is currently examined the wreck of the H.M.S. AUDACIOUS (H.M.T. JUSTICIA was examined on the previous day).

    H.M.S. AUDACIOUS was one of the newest (1912 built) dreadnought type British battleships (like the Austro-Hungarian SZENT ISTVÁN). On the morning of 27 October 1914, barely three months after the outbreak of World War I, she ran onto a sea mine, layed by the german minelaying ship S.S. BERLIN (converted passenger liner) off the north coast of Ireland . The sea-mine exploded on the left side of the battleship, under one of the engine rooms (unfortunately, just 3 feet in front of the engine room’s rear watertight bulkhead), so only the center and right engine rooms continued to function. The ship tilt increased until 15 degrees (which was decreased to 9 degrees by counter-flooding) continued her way at reduced speed and ask for towing. Then, with the exception of the battleships, all vessels in the vicinity were ordered to rescue (due to the importance of AUDACIOUS, not caring that rescue-ships could also hit mines). The huge R.M.S., OLYMPIC, TITANIC’s sister ship was also nearby, on her way, full of passengers, also hurried to the scene, and since the battleship was still deemed rescuable, sent a tow rope over, trying to tow the H.M.S. AUDACIOUS to the nearest port. However the damaged battleship gradually became more and more flooded by the heavily waveing sea, and - when she eventually became unnavigable - her commander gave the order to abandon her. Most of the crew is picked up by the OLYMPIC. The H.M.S. AUDACIOUS was finally sunk at night, 12 hours after the mine exploded. The only victim of the incident was a petty officer of the cruiser H.M.S. LIVERPOOL, who was hit by a metal piece when the H.M.S. AUDACIOUS capsised and exploded shortly before its final plunge (as the shells - stored in the magazine of the forward gun turret - detonated and the cordite ignited by this).

    002_hms_audacious_sinking_v1.jpg

    Figure 2: Contemporary painting of the H.M.S. AUDACIOUS and R.M.S. OLYMPIC made by famous German naval painter Willy Stöwer and a photograph taken by an American passenger aboard the ocean liner (in the foreground of the latter picture is the bulwark of the boatdeck, while lifeboats of the OLYMPIC can be seen at the stern of the damaged battleship).

    The bow broken off due to the ammunition explosion is further away from the rest of the hull. Between the two parts of the hull lies the forward gun turret, which has fallen out of its original position, and the armored barbetta separated from it. The capsized hull is in the final stage of collapse, as the unarmoured parts of the hull gradually falls between the armored - and therefore extremely solid - side walls of the hull (the same process is just going on for similar reasons in case of the sunken Austro-Hungarian battleship SZENT ISTVÁN which is only 2 years younger than H.M.S. AUDACIOUS). Therefore, the accurate recording of the wreck and of the correlation between the parts of it, is a particularly important task, as with the final collapse, a significant part of the ship's explorable past will also be lost. With technology developed by Ger Dooly and his team, the capsized and disintegrated wreck was therefore virtually scanned. As it is a ship 182 m long and 27 m wide, this is no small task. Nevertheless, a remotely operated vehicle (ROV) wich can keep a constant depth under water and a constant distance from the wreck with the laser beam emitted by the attached detector, traveled through the wrecksite just like a 3D scanner on an object selected for digital fixing. The process thus provides a much more complete picture of the wreck and the wrecksite as a whole than what traditional diving expeditions would be able to do in the same amount of time. This technique therefore provides a more complete and detailed picture of the wreck than ever before, greatly aiding the research of them and reducing the risk of work, as the high-detail picture can be taken without even a single diver having to dive to the seafloor. This procedure is the most advanced and efficient way currently available to visually display wrecks.

    The mapping of wrecks, the recording and display of data from on-site surveys has undergone long development. The first open-circuit scuba technology was designed by Jacques Yves Cousteau in 1942, and the first underwater camera was not constructed until 1963 (invented by Jean de Wouters). Until now, archaeologists involved in the work of divers have only been able to record the location and condition of a site and the finds found there, only by making drawings and reconstructive representations used in land archaeological excavations, ie by observation with the naked eye. The first major change was the underwater magnometer developed in 1953, the side-scan sonar published in 1954, and the sub-bottom profiler that has been prevalent since the 1960s. The magnetometer made it possible to separate metal and wood (so it could only be used for already known sites), and the sonar and sub-bottom profiler based on signal reflection drew the topography of the seafloor (making it easier to navigate) and helped identification of subsurface or other structures which burried with sediment. With the further development of the first underwater stereo cameras - developed between 1966-71 - the method of photogrammetry has been applied since 1991, which builds a three-dimensional image from two-dimensional photographs. Thanks to the development of 3D printing, this image itself can even be printed as well. All this helps research and museum pedagogy alike, as the finds become tangible to researchers and those interested.

    003_turret_3d.jpg

    Figure 3: During the exploration of sunken remains of the TITANIC, perhaps the most famous shipwreck in the world, researchers helped in their orientation and analytical work by a huge photographic mosaics composed of many thousands photographs. However, by the advance in technology, these static, two-dimensional images have acquired a rotatable, spatial representation. You can see above the photogrammetric 3D image of the forward gun-turret of H.M.S. AUDACIOUS torn from the overturned hull (Matt Carter, Barry McGill, 2017). The rotatable 3D model is available here.

    The latest generation of tools to support shipwreck research is the underwater scanners used by Ger and his team and augmented reality (the current state is complemented by virtual reality), which is capable of spectacularly visualizing changes (especially attracting young interested age groups). The connected geoinformation system - GIS - combines and transforms the data extracted through all these tools and procedures into a database, which (even in the current live broadcast) can be freely forwarded, so it is one of the most effective tool for information sharing, which is one of the most important goal of the archeology in addition to information acquisition (survey and documentation).

     004_stern_3d.jpg

    Figure 4: Results of a photogrammetric survey of the stern section of the JUSTICIA's (ex-STATENDAM's) wreck according to the progress made in July 2020. In the foreground of the picture is the rudder blade attached to the left-tilted stern post, and to the right in front of that (closer to the upper edge of the picture) are the two blades of the right propeller which is partially buried by the sediment. (Source University of Limerick, Ger Dooly, Indepth Technical Diving, SANTI diving TEAM, SANTI Diving, Big Blue Dive Lights).

    005_laser_scan.jpg

    Figure 5: The underwater laser scanner in work, the at the tip of the bow of the JUSTICIA's wreck. Source.

    During the conversation that accompanied the spectacular presentation, Barry McGill reported details of a series of research on the wreckage of H.M.S. AUDACIOUS, demonstrating how the strong current that can be felt everywhere in the shallow sea makes it difficult for divers, who can be swept away from their desired position on the one hand, and blinded them on the other hand by the sediment and by the fine-grained rust (which rises in clouds from the wreck during the sudden collapse of a larger structural element), kept in motion by the current, minimizing the visibility. At the same time, Barry did not fail to mention that the wildlife of the continental shelf is also present on the wreckage and sometimes a seal appears among the remains.

    Tamás Balogh emphasized the importance of H.M.T. JUSTICIA (ex-STATENDAM), in this context, addressing in particular why the ship is often referred to as the “Dutch TITANIC”. With the scheduled construction of the sister ships OLYMPIC, TITANIC and GIGANTIC, the Harland & Wolff Shipyard in Belfast is prepared to mass-produce the highest quality ocean liners for any nation in the world. Thus, when the Dutch also ordered the type, the shipyard made - on the basis of TITANIC's plans - a slightly smaller vessel (which was the first ship constructed after the TITANIC's launch), optimized for shallower Dutch waters. In addition, the ship was the largest shipwreck sunk by torpedoes in World War I, and the infamous wolf pack tactics of the German submarines of World War II, were created during the sinking of this ship. However, the fierce German attempts to sink the ship at all costs was the result of a misidentification, when Otto von Schrader, the commander of the first German attacker, U-64, confused her with the similar German ocean liner VATERLAND (which remained in the neutral USA at the outbreak of the war, but by 1918, however, she had already transported American soldiers across the ocean against Germany, so the submarines of the German Navy competed with each other to try to sink her as soon as possible).

    At the end of the conversation, Ger Dooly emphasized that they wanted to make it possible to apply this spectacularly advanced technology widely, thanks to the partnership of the university. (We note that this technology - with proper foresight and some luck - can even be used in the research of historical shipwrecks important to Hungary, such as the battleship SZENT ISTVÁN, which is a contemporary of H.M.S. AUDACIOUS). The interlocutors then thanked for the spectacular presentation. Barry expressed the hope that the survey, which had begun at the two major sites, could be continued out together as soon as possible and, if possible, that the technology could be used in the exploration of another historic wreck, the LUSITANIA, near to the south coast of Ireland. Tamás Balogh pointed out that a thorough photogrammetric and laser survey covering every detail is probably the most modern technology to implement Dr. Robert Ballard's idea from the 1990s, the virtual deep sea museum.

    In any case, with the help of the presented infrastructure, anybody can take a virtual tour at any shipwreck and wreck site, and the image of shipwrecks can be maintained forever. Without having to move anything out of place, or without having to worry about the original material, which - in its previously known form - gradually disappearing during the years. In this way, this technology not only preserve the cultural heritage, but it also makes it much more spectacular than any previous visualization options, making the context easier to understand for those who are less experienced in wreckdiving. Just like the 3D reconstructive animations which shows the original appearance of the ships, of which the latest work represents the H.M.T. JUSTICIA (ex-STATENDAM) which was presented as a farewell to those who are interested in.

    kesz_teaser.jpg

    Figure 6: Some movie frames from the animation showing STATENDAM (Source: Dr. Tamás Balogh).

  • Hajóroncsok szkennelése – a víz alatti régészet vizualizációs eszköztárának fejlődése napjainkban

    Tags: búvárrégészet, roncskutatás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, TIT, Statendam

    2021. május 1-én az Északatlanti-óceánról jelentkezett be Gerard Dooly, az írországi Limericki Egyetem kutatója, az egyetem Mobil és Tengeri Robotikai Kutató Központjának munkatársa, aki Barry McGill az Indepth Technical Diving vállalkozás tulajdonosa, technikai búvár, búvároktató és roncsfotós, valamint Balogh Tamás, egyesületünk elnöke részvételével élő közvetítés keretében mutatta be a kutatóközpont legújabb munkáját, az Írország északi partjai közelében fekvő legnagyobb első világháborús hajóroncsok, a H.M.T. JUSTICIA és az H.M.S. AUDACIOUS maradványainak feltárása során alkalmazott víz alatti felmérési és vizualizációs infrastruktúrát.

    001_kep.jpg

    1. ábra: Az beszélgetés résztvevői, Balogh Tamás (balra) és Barry McGill (jobbra) a JUSTICIA (ex-STATENDAM) roncsainál végzett merülés alkalmával készített felvételek elemzése közben. A teljes beszélgetés letölthető innen.

     

    Az Ír Földtani Hivatal és a Tengerészeti Intézet 2005-ben létrehozta az Írország Tengeri Erőforrásainak Fenntartható Fejlődését szolgáló Integrált Térképészeti programot (INtegrated Mapping FOr Sustainable Develpoment of Ireland’s MAriner Resource – INFOMAR), amely az Ír Nemzeti Tengerfenék-felmérés (INSS) folytatásaként a partközeli tengerfenék fizikai, kémiai és biológiai jellemzőinek integrált leképezését szolgáló termékek létrehozására összpontosít. Az INSS teljes térképi lefedettsége 2005 végéig 432 000 km2 volt, ami az ír felségvizekhez tartozó tengerfenék területének 81%-a. Az INFOMAR a világban jelenleg zajló tengerfenék-felmérési programok között a legnagyszabásúbb. Nemcsak földrajzi kiterjedésére tekintettel, de a tudomány, a gazdaság és a társadalom széles körére gyakorolt dinamizáló hatását tekintve is. A program segíti a tengerfenék élővilágának, ökoszisztémájának, gazdasági kincseinek, szerkezeti morfológiájnak megismerését, valamint a térképészeti és vizualizációs alkalmazások és a robotika (a pilóta nélküli víz alatti autonóm járművek) fejlesztését, s e területeken a kutatás és a vállalkozások kapcsolatát (az újonnan kifejlesztett megoldások gyártásba vitelét és ipari alkalmazását). Az INFOMAR program megvalósításában az ír kormány egyik fontos partnere a Limerick-i Egyetem, amelynek Mobil és Tengeri Robotikai Kutató Központja (MMRRC) a térképészeti program infrastruktúrájának fejlesztését végzi.

    A nagyszabású integrált tengeri erőforrás-értékelési program egyik fontos kedvező mellékhatása a hajóroncsok feltérképezéséhez nélkülözhetetlen pozíció- és mélységadatok összegyűjtése, valamint a nagy hatásfokú szonár-berendezésekkel előállított háromdimenziós tengerfenék- és roncstérképek elkészítése. Ennek eredményeként ma már az Írország körüli vizekben nyugvó mintegy 15 000 – leginkább az első és a második világháború időszakából származó – hajóroncs közül 270 pontos adatait ismerjük. Ebből 90 a Malin-orom környezetében helyezkedik el, s közülük 46 név szerint is ismert. E 46 hajóroncs egyike a H.M.T. JUSTICIA (ex-s.s. STATENDAM) óceánjáró és az H.M.S. AUDACIOUS dreadnought típusú csatahajó, amelyek maradványai az ír sziget legészakibb pontja, a Malin-orom közelében fekszenek, 68 m-es mélységben.

    Barry McGill hosszú ideje állandó résztvevője a Malin-orom közelében fekvő történelmi hajóroncsok kutatásának, s Balogh Tamással közösen vettek részt a H.M.T. JUSTICIA roncsait kutató 2019. évi expedícióban. A két kutató a Ger Dooly vezette kutatócsoport bejelentkezése során a helyszínről közvetített képeket kommentálta, miközben az aktuális expedíció éppen az H.M.S. AUDACIOUS roncsait vizsgálta (az H.M.T. JUSTICIA kutatására az előző napon került sor).

    Az H.M.S. AUDACIOUS az egyik legújabb (1912-ben épült) dreadnought típusú brit csatahajó volt (mint a mi SZENT ISTVÁN-unk). Alig három hónapja tartott az I. világháború, amikor a hadihajó egy, az aknarakóvá átalakított S.S. BERLIN német óceánjáró által telepített tengeri aknára futott Írország északi partjai közelében 1914. október 27-én reggel. Az akna a csatahajó bal oldalán, az egyik gépház alatt robbant (szerencsétlen módon mindössze 3 méterrel a gépház hátsó vízhatlan válaszfala előtt), így csak a középső és a jobb oldali gépház működött tovább. A hajó 15 foknyira megdőlt (amit ellenárasztással 9 foknyira mérsékeltek) és csökkentett sebességgel tovább-haladva vészjelzést adott. Ekkor – a csatahajók kivételével – minden, a közelben tartózkodó vízi járművet a helyszínre rendeltek (az AUDACIOUS fontossága miatt azzal sem törődve, hogy a mentőhajók is aknára futhatnak). A szintén a közelben tartózkodó, utasokkal telve épp Amerika felé tartó hatalmas R.M.S. OLYMPIC óceánjáró, a TITANIC testvére is a helyszínre sietett, és mivel akkor még menthetőnek ítélték az H.M.S. AUDACIOUS-t, vontatókötelet dobtak át, hogy a legközelebbi kikötőbe vontathassák a csatahajót. Az erősen hullámzó tengeren azonban a sérült csatahajó fokozatosan egyre jobban megtelt vízzel, végül irányíthatatlanná vált, ezért a parancsnoka az esti órákban elrendelte az elhagyását. A legénység nagy részét az OLYMPIC vette fel. Az AUDACIOUS végül 12 órával az aknarobbanás után elmerült. Az incidensnek egyetlen áldozata volt, a LIVERPOOL cirkáló egyik altisztje, akit eltalált egy repesz, amikor az AUDACIOUS nem sokkal a végső elmerülése előtt felborult és felrobbant (mivel az átforduláskor a tárolókból kieső éleslőszer detonációja begyújtotta a kivető töltetként használt korditot).

    002_hms_audacious_sinking_v1.jpg

    2. ábra: Az AUDACIOUS és az OLYMPIC a német tengerészeti festő, Willy Stöwer korabeli ábrázolásain és az OLYMPIC egyik amerikai utasa által az óceánjáró fedélzetéről készített fényképfelvételen (utóbbi kép előterében a csónakfedélzet korlátja látható, a sérült csatahajó vízbe merülő tatjánál az óceánjáró fehér mentőcsónakjai).

    A lőszerrobbanás miatt letörött hajóorr a hajótest többi részéről távolabb található. A hajótest két része közt az eredeti helyéről kiesett elülső lövegtorony és a tőle különvált páncélozott barbettája hever. A felfordult hajótest a végső összeomlás stádiumában van, amennyiben a páncélozatlan hajófenék fokozatosan beszakad a test övpáncéllal borított – ezért rendkívül szilárdan álló – oldalfalai közé (az AUDACIOUS-tól csupán 2 évvel fiatalabb és hozzá képest csak 4 évvel később víz alá került SZENT ISTVÁN csatahajó esetében hasonló okokból ugyanez a folyamat megy végbe éppen). Ezért a maradványok és összefüggésük pontos rögzítése kiemelten fontos feladat, hiszen a végső összeomlással a hajó kutatható múltjának jelentős része is odavész. A Ger Dooly és csapata által fejlesztett technológiával a felfordult és szétesett roncsot ezért gyakorlatilag beszkennelték. Mivel 182 m hosszú és 27 m széles hajóról van szó, ez nem kis feladat. Ennek ellenére a víz alatt állandó mélységet és a roncstól folyamatosan azonos távolságot tartó távirányítású robotszonda (Remotedly Operated Vehicle – ROV) és a rászerelt detektor által kibocsátott lézernyaláb éppen úgy haladt végig a roncsmezőn, akár egy 3D szkenner a digitális rögzítésre kiszemelt tárgyon. A folyamat ezzel sokkal gyorsabban sokkal teljesebb képet ad a roncs és a roncsmező egészéről, mint amire a hagyományos búvárexpedíciók azonos idő alatt képesek lehetnének. Ez a technika tehát minden eddiginél teljesebb és részletesebb képet ad a roncsokról, jelentősen segítve azok kutatását és mérsékelve a munka kockázatát, hiszen a nagy részletességű kép anélkül elkészíthető, hogy akár csak egyetlen búvárnak a tengerfenékre kellene merülnie. Ez az eljárás a roncsok vizuális megjelenítésének jelenleg elérhető legkorszerűbb és leghatékonyabb módja.

    A roncsok feltérképezése, a helyszíni felmérések során szerzett adatok rögzítése és megjelenítése hosszú fejlődésen ment keresztül. Az első nyílt rendszerű könnyűbúvár légzőkészüléket 1942-ben tervezte Jacques Yves Cousteau, az első víz alatti fényképezőgépet pedig csak 1963-ban konstruálta Jean de Wouters. A búvárok munkájába bekapcsolódó régészek mindaddig csak a szárazföldi régészeti feltárásoknál is alkalmazott szakrajzok és rekonstrukciós ábrázolások készítése – vagyis a szabad szemmel történő észlelés – útján, a saját készségeiknek megfelelő mértékben voltak képesek rögzíteni egy-egy lelőhely és az ott talált leletanyag helyzetét és állapotát. Ebben az első komoly változást az 1953-ban kifejlesztett víz alatti magnométer, az 1954-ben megjelent oldalpásztázó szonár (side-scan sonar) és az 1960-as évektől elterjedő meder alatti profilalkotó (sub-bottom profiler) jelentette. A magnetométer lehetővé tette a fém és a fa elkülönítését (így lényegében csak akkor vették hasznát, ha már tudták, hogy hol kell keresni), a jelvisszaverődés alapján működő szonár és profilalkotó pedig kirajzolta a meder topográfiáját (könnyebbé téve a tájékozódást), illetve segítette az üledék alatti struktúrák azonosítását. Az 1966-71 között kifejlesztett első víz alatti sztereófényképezők tovább-fejlesztésével 1991-től alkalmazzák a fotogrammetria eljárását, amely a kétdimenziós fotókból épít háromdimenziós képet. Ez a kép a 3D nyomtatás fejlődésének köszönhetően ma már akár ki is nyomtatható. Mindez egyformán segíti a kutatást és a múzeumpedagógiát is, hiszen a leletek így a kutatók és az érdeklődők számára is kézzel foghatóvá válnak.

     

    003_turret_3d.jpg

    3. ábra: A világ talán leghíresebb hajóroncsának számító TITANIC maradványainak feltárása során még több ezer fényképfelvételből összeállított hatalmas fotómozaikokkal segítették a kutatók tájékozódását és elemző munkáját. A technológia fejlődésének köszönhetően azonban ezek a statikus, kétdimenziós képek körbeforgatható, térbeli megjelenítést nyertek: fent az H.M.S. AUDACIOUS hajótestből kiszakadt és felfordult éltornyának fotogrammetriai eljárással készített 3D képe látható (Matt Carter, Barry McGill, 2017). A körbeforgatható 3D modell elérhető innen. 

    A hajóroncsok kutatását támogató eszközök legújabb generációját a Ger és csapata által is alkalmazott víz alatti szkennerek és a kiterjesztett valóság jelenti (a jelen állapot a virtuális valósággal kiegészítve), ami a változások látványos érzékeltetésére alkalmas (s különösen a fiatal érdeklődő korosztályt vonzza). Az ezekhez csatlakoztatott geoinformációs (vagy térinformatikai) rendszer – GIS – pedig mindezen eszközök és eljárások révén kinyert adatokat kombinálja és alakítja adatbázissá, ami (akár a mostani élő közvetítés keretében) szabadon tovább is küldhető, ezért a régészetnek az információszerzésen (felmérésen és dokumentáláson) túl a legfontosabb célját jelentő információ-megosztásnak is a leghatékonyabb eszköze.

    004_stern_3d.jpg

    4. ábra: A JUSTICIA (ex-STATENDAM) roncsának tat-részén végzett fotogrammetriai felmérés eredménye a 2020 júliusában elért előrehaladás szerint. A kép előterében a balra kidőlt fartőkéhez rögzített, jobbra kitérített kormánylapát, jobbra előtte (a kép felső éléhez közelebb) pedig a félig betemetett jobb oldali hajócsavar két szárnya látható. (Forrás Limericki Egyetem, Ger Dooly, Indepth Technical Diving, SANTI diving TEAM, SANTI Diving, Big Blue Dive Lights).

     

    005_laser_scan.jpg

    5. ábra: A víz alatti lézer-szkenner munkában a H.M.T. JUSTICIA (ex-s.s. STATENDAM) roncsának orr-részénél. Forrás. 

    A látványos bemutatót kísérő beszélgetés alkalmával Barry McGill beszámolt az H.M.S. AUDACIOUS roncsainál végzett kutatás-sorozat részleteiről szemléletesen érzékeltetve, hogy a selftengeren mindenütt érezhető erős áramlás mennyire megnehezíti a kutatóbúvárok dolgát, akiket egyrészt elsodorhat a kívánt pozícióból, másrészt a látótávolságot minimálisra csökkentve elvakítja őket a folyton mozgásban tartott üledék, és a hajótestek korróziója során keletkező szemcsés szerkezetű, finom rozsda felkavarásával (mely utóbbi felhőkben száll fel a roncsról egy-egy nagyobb szerkezeti elem hirtelen összeomlása során). Barry ugyanakkor nem mulasztotta el megemlíteni azt sem, hogy a selftenger élővilága a hajóroncsokon is jelen van és olykor-olykor egy-egy fóka is feltűnik a maradványok között. 

    Balogh Tamás az H.M.T. JUSTICIA (ex-STATENDAM) jelentőségét emelte ki. E körben külön kitérve arra, hogy a hajót miért nevezik gyakran a „Holland TITANIC-nak”. Az OLYMPIC, a TITANIC és a GIGANTIC testérhajók ütemezett felépítésével a belfasti Harland & Wolff Hajógyár felkészült rá, hogy sorozatban gyártsa a legmagasabb minőségű óceánjárókat, a világ bármely nemzetének, így, amikor a hollandok is rendeltek a típusból, a TITANIC tervei alapján készítették el a hajó sekélyebb németalföldi vizekre optimalizált, valamivel kisebb változatát, amely a TITANIC után építeni kezdett első hajó volt. A hajó ráadásul az első világháborúban torpedókkal elsüllyesztett legnagyobb hajóroncs, ezen kívül a második világháborús tengeralattjáró-fegyvernem hírhedtté vált farkasfalka-taktikája is e hajó elsüllyesztésénél keletkezett. A hajót mindenáron elsüllyeszteni igyekvő ádáz német elszántság azonban téves azonosítás eredménye volt, amennyiben az elsőként a hajóra támadó U-64 jelű német tengeralattjáró parancsnoka, Otto von Schrader összetévesztette a hasonló körvonalú német VATERLAND óceánjáróval, amely a háború kitörésekor a semleges USA-ban maradt, 1918-ban azonban már amerikai katonákat szállított át az óceánon Németország ellen, ezért a német haditengerészet tengeralattjárósai egymással versengve igyekeztek mielőbb elsüllyeszteni.

    A beszélgetés végén Ger Dooly kiemelte, hogy a látványos előrehaladást biztosító technológia alkalmazásának lehetőségét a fejlesztő egyetem partnerségének köszönhetően széles körben kívánják biztosítani. (Azt már csak mi jegyezzük meg, hogy így az – megfelelő előrelátás és némi szerencse révén – akár a Magyarország számára fontos olyan történelmi hajóroncsok kutatásában is bevethető lehet, mint az H.M.S. AUDACIOUS kortársának minősülő SZENT ISVÁN csatahajó). A beszélgetőpartnerek ezután megköszönték a látványos bemutatót. Barry kifejezte azt a reményét, hogy mielőbb közösen folytathatják a két jelentős lelőhelyen megkezdett felmérést, s lehetőleg az Írország déli partjainál fekvő másik történelmi roncs, a LUSITANIA feltárása során is alkalmazhatják a bemutatott technológiát. Balogh Tamás pedig jelezte, hogy az alapos – minden részletre kiterjedő – fotogrammetriai és lézeres felmérés alighanem éppen az a korszerű technológia, amellyel megvalósítható Dr. Robert Ballard tengerkutató 1990-es évekből származó gondolata, a virtuális tengermélyi múzeum.

    A bemutatott infrastruktúra segítségével mindenesetre ettől kezdve bármely hajóroncs és roncsmező virtuálisan bejárhatóvá tehető, s a hajóroncsokról megismert kép örökre kimerevíthető az időben. Anélkül, hogy bármit el kellene mozdítani a helyéről, vagy anélkül, hogy aggódni kellene amiatt, hogy az eredeti anyag az addig ismert formájában az idő múlásával fokozatosan elenyészik. Így nemcsak megőrzi a pusztuló emlékek képviselte kulturális örökséget, de a korábbi vizualizációs lehetőségekhez képest sokkal látványosabban is teszi meg azt, ezért a roncsok kutatásában gyakorlatlanabb érdeklődők számára is könnyebben áttekinthetővé válnak az összefüggések. Éppen úgy, mint a hajók eredeti állapotát bemutató egy-egy animáció esetében, amelyek közül a JUSTICIA (ex-STATENDAM) eredeti állapotáról készült legfrissebb alkotást – mintegy búcsúzóul – be is mutatták az érdeklődőknek.


    A búvárrégészettel kapcsolatos korábbi posztjaink:

    https://hajosnep.blog.hu/2021/04/22/a_buvarregeszet_uj_fejezetet_kanadaban_irjak

    https://hajosnep.blog.hu/2019/03/03/hirek_a_tengeri_regeszet_vilagabol_spanyolorszag_a_viz_alatti_kulturalis_orokseg_kutatasanak_ujabb_n

    https://hajosnep.blog.hu/2018/09/05/_lecsapolt_ocean_a_viz_alatti_orokseggel_folglalkozo_sorozat_uj_evada?fbclid=IwAR0ZkCLt6iKV04MJm2QhBuGHdCOgV_2qZb6Q2pUFBNs0ji6TdRTL-EOvN8I

     

    Az INFOMAR-programról bővebben:

    https://www.researchgate.net/publication/252295844_The_Irish_Seabed_Mapping_Programme_INFOMAR_-_Integrated_Mapping_Survey_for_the_Sustainable_Developments_of_Ireland's_Marine_Resources_Progress_to_Date

     

  • Detailed overview made for the first time, mapping the wreckage of the HMHT JUSTICIA, sunk in 1918

    Tags: expeditions, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, balogh_tamas, TIT, Malin_Head, Donegal, Statendam, HMT_JUSTICIA, Justicia, Rosguill, wreck_diving

    On March 1, 2020, second episode of the "Shipwreck Secrets", of the Discovery Science TV-channel in the United States, was broadcast (will be on screen also in the rest of the world in the coming months). This second episode of the six-part series, introduces the history of the sinking of his majesty's hired trannsport vessel HMHT JUSTICIA (converted from the dutch ocean liner STATENDAM) and an on-site analysis of the wreckage off the Atlantic coast of Donegal, Ireland.

    The president of our association, Dr. Tamás Balogh, who launched his book on the history of the ship at the Harland & Wolff Shipyard in Belfast in 2018, and as a result, he was invited to participate in the contribution to the production of the film. The exciting expedition and filmmaking took place in May 2019, followed by the  post-production was resulted a one-hour film, which was presented to those interested on March 1, 2020.

     qa_bt.jpg

    Figure 1: Logo of the TV-series, poster of the second episode, and a scene (source: Shipwreck Secrets).

     

    The most important result of the work is that 100 years after the ship sank, the first complete and comprehensive survey of the wrecksite was completed. The exact resting place of the wreck has been identified by the divers Norman and Simon Bamford, and Leight Bishop, a well-known underwater photographer, has regularly captured great underwater photographs from the mid-1990s, which have made the ship widely known since 1998. Some details, such as the bow, were captured on iconic images and inspired dozens of divers, but little was known about the ship as a whole.

    At least a comprehensive picture of the wrecksite as a whole was obtained when the first SONAR image of the wrecksite was taken in 2005 as part of the Irish National Seabed Survey. This image showed mainly the spatial location of the wreckage and the depth data, showing the lowest and highest elevations of the wreck with a color scale. Although all details are missing from this picture, some basic facts (as compared to previous close-ups made by the scuba divers) have become clear. It turned out, for example, that the ship, which is in the way of strong sea currents, had collapsed and that the once 237 m long, 26 m wide hull was scattered over a wrecksite of about 300 m long and a good 50 m wide. The currents, for example, swept the superstructure to the left side of the ship, and today only parts of the hull below the former waterline remained more or less intact. Everything else was broken into small pieces, turning the magnificent ocean liner into a jigsaw puzzle.

     003_sonar_image_interpretation.jpg

    Figure 2: The SONAR image of the wreck and the main features it identifies, showing the environmental conditions leading to the collapse and the process of it (source: Dr. Tamás Balogh, using the Sonar image of INFOMAR).

     

    Norman Woods attempted to assemble the parts of this jigsaw puzzles for the first time in 2014, capturing the underwater footage of larger areas of the wreckage by attaching his GoPro camera to his scooter, so he was able to swim along the full length of the ship from bow to stern and back again only in 13 minutes. However, he was not able to go to the sides, far away from the ship's former centerline, leaving many uncharted areas in the wreckage and waiting to be identified.

    These information helped to determine the starting points of current research and to design and conduct a new survey. As a result, Dr. Tamás Balogh prepared the first complete representation of HMT JUSTICIA's resting place, which can be seen here for the first time.

     001_wreck_20200308_alairt.jpg

    Figure 3: 1918-2018 - HMHT JUSTICIA and its Wreckage (created by Dr. Tamás Balogh, © 2020).

     002_wreck_monochrome_v3.jpg

    Figure 4: Outline drawing of the wreckage field, identifying the exact origin of the components there (by Dr. Tamás Balogh, © 2020).

    By the end of the research, we were able to identify that which was the former (original) position on the ship of some larger structural units laying on the wrecksite, which also helps to better understand and reconstruct the deformation and disintegration process of the shipwreck. It was a great surprise that the walls of the watertight compartments in the lower part of the hull, can still be seen around the engines and the boiler rooms, everywhere on the ship. These walls specially strengthened after the TITANIC disaster regarding that the JUTICIA was the first ocean liner built after the sinking of the TITANIC, where the new safety regulations could be applied. Also new was the identification of the ship's fallen foremast. Unfortunately, however, it has also been confirmed that the natural deterioration of the wreck has accelerated and that even the small details that are still recognizable will soon disappear.

    But before that could happen in the future, our expedition however, was able to record the condition of the wrecks and thanks to our work, the picture we know of them in 2019 is now preserved. It was a great opportunity and I'm grateful that I was able to take part in that. Thank you all!

     

    Credits:

    Filmmakers:

    • Loubna Turjuman Genovese, Producer;
    • Matt Bone, Producer;
    • Quincy Andrews, Drone operator;
    • Jonathan Young, Cameraman;
    • Liam Scott, Technical support.

    Divers:

    • Barry McGill, Leading Diver;
    • Garet O’Neil, diver;
    • Stewart Andrews diver;
    • Kevin McShane, Support Diver;
    • Pat Coughlan Support Diver;
    • Michael McVeigh, Skipper.

     

    More about the expedition:

    https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/008_deadly_pair_diving_in_donegal.pdf 

     

    Further wreck-diving expeditions with Tamás Balogh:

    Between 2003 and 2008 he was involved in the research of the shipwrecks of the Austro-Hungarian Monarchy on the Adriatic (the destroyer STREITER, the cruiser ZENTA and the battleship SZENT ISTVÁN).

    Attila Dávid Molnár made a series of films about the research (episodes made about STREITER, ZENTA and SZENT ISTVÁN were also shown on Spektrum television).

    In 2016, on the 100th anniversary of the Battle of the Jutland, he was a historian of a largescale expedition with 60 divers from 15 countries and was the author of some articles on the results of the expedition.

  • Első ízben látható az 1918-ban elsüllyedt JUSTICIA óceánjáró roncstérképe

    Tags: búvárrégészet, roncskutatás, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, balogh_tamas, TIT, Malin_Head, Donegal, Statendam, HMT_JUSTICIA, Justicia, Shipwreck_Secrets, Rosguill

    2020. március 1-én került adásba a Discovery Science televíziós csatornán az Egyesült Államokban (a következő hónapokban pedig a világ többi részén) a „Hajóroncsok titkai” - Shipwreck Secrets - c. hatrészes sorozat második epizódja, amely a HMT JUSTICIA (ex-STATENDAM) óceánjáró csapatszállító hajó elsüllyesztésének történetét és az északi ír partok előtt, az Atlanti-óceánban nyugvó roncsainak helyszíni elemzését mutatja be.

    A film elkészítésében szakértőként közreműködött egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás, aki 2018-ban – a hajó elsüllyedésének századik évfordulóján – a belfasti Harland & Wolff Hajógyárban mutatta be az érdeklődőknek a hajó történetéről szóló „Dutch Titanic” c. könyvét. Ennek köszönhetően kapott felkérést a munkában való közreműködésre. Az eseménydús expedícióra és a filmforgatásra 2019 májusában került sor, az utómunkákat követően pedig elkészült az eredményeket összegző egyórás film, amit 2020. március 1-én mutattak be az érdeklődőknek.

    qa_bt.jpg

    1. ábra: A filmsorozat logója, a második epizód plakátja és egy jelenete (forrás: Shipwreck Secrets).

    A munka legfontosabb eredménye az, hogy a hajó elsüllyedése után száz esztendővel elkészült a roncsmező első teljes és átfogó felmérése. A roncs pontos nyughelyét Norman és Simon Bamford búvárok azonosították, Leight Bishop ismert búvárfotós pedig az 1990-es évek közepétől készített rendszeresen nagyszerű víz alatti fénykép-felvételeket, amelyek 1998-tól kezdve széles körben ismertté tették a hajót. Egyes részletek – mint például a hajóorr – nagy hatású, ikonikus felvételeken nyertek bemutatást és búvárok tucatjait inspirálták, de a hajó egészéről ekkor még keveset lehetett tudni.

    A roncsmező egészéről legalább átfogó képet akkor sikerült kapni, amikor az Ír Országos Tengerfenék-felmérés keretében 2005-ben elkészítették a roncsok első SONAR-képét. Ez a felvétel leginkább a roncsok térbeli elhelyezkedését és a mélység-adatokat mutatta be színskálával érzékeltetve a roncs legalacsonyabban fekvő, illetve a legmagasabbra emelkedő részeit. Bár erről a képről minden részlet hiányzik, néhány alapvető fontosságú tény azonban (az egyes részleteket közelről bemutató korábbi búvárfotókkal összevetve) már világossá vált. Kiderült például, hogy az erős tengeri áramlások útjában fekvő hajó, szétesett, s az egykor 237 m hosszú, 26 m széles hajótest alkotóelemei egy nagyjából 300 m hosszú és jó 50 m széles roncsmezőn szóródtak szét. Az áramlások a felépítményt például a hajó bal oldalára sodorták, a hajótestből pedig mára lényegében csak az egykori vízvonal alatti részek maradtak többé-kevésbé egyben. Minden más apró darabokra tört, jókora kirakóssá alakítva ezzel a hajdan fenséges óceánjárót.

    003_sonar_image_interpretation.jpg

    2. ábra: A roncs SONAR-képe és az arról felismerhető főbb jellegzetességek az összeomlásához vezető környezeti viszonyok és az összeomlás folyamatának bemutatásával (forrás: Dr. Balogh Tamás, az INFOMAR Sonar-képének felhasználásával).

    A kirakós mozaikdarabkáit első ízben Norman Woods kísérelte meg összeilleszteni, akinek 2014-ben elsőként sikerült a roncsmező nagyobb területeit összefüggően bemutató víz alatti filmfelvételt készítenie úgy, hogy GoPro kameráját a búvárvontatójához rögzítette, így 13 perc alatt képes volt oda-vissza végigúszni a hatalmas hajó hossztengelye mentén. Neki sem sikerült azonban túlságosan eltávolodnia a hajó egykori középvonalától, így a roncsmezőn számos feltérképezetlen terület maradt még és vár azonosításra.

    Ezek az információk segítették a mostani kutatás kiindulópontjainak meghatározását és az újabb felmérés megtervezését és elvégzését. Ennek eredményeként készíthette el Dr. Balogh Tamás a HMT JUSTICIA nyughelyének első teljes ábrázolását, amelyet itt láthatnak első ízben az érdeklődők.

    001_wreck_20200308_alairt.jpg

    3. ábra: 1918-2018 - A HMT JUSTICIA és roncsai (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).

     

    002_wreck_monochrome_v3.jpg

    4. ábra: A roncsmező áttekintő rajza az ott található alkatrészek pontos származási helyének azonosításával (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).

    A kutatás végére sikerült azonosítani a roncson megtalálható egyes nagyobb szerkezeti egységek egykori – a hajón lévő eredeti – pozícióját, ami a hajótest összeroskadásához és széteséséhez vezető torzulási folyamat jobb megértéséhez és rekonstrukciójához is segítséget nyújt. Nagy meglepetés volt, hogy a hajótest víz alatti részében elhelyezett és a TITANIC katasztrófája után különlegesen megerősített vízmentes rekeszek (a JUTICIA a volt a TITANIC elsüllyedése után épített első óceánjáró, ahol az új biztonsági előírásokat alkalmazhatták) nyomásálló falai még ma is állnak és a kazánházak, illetve a gépházak körül most is láthatók végig, mindenütt az egész hajón. Ugyancsak újdonságot jelentett a hajó kidőlt előárbocának azonosítása. Sajnos azonban az is megerősítést nyert, hogy a roncs állapotának természetes romlása felgyorsult és a még felismerhető kevés részlet is hamarosan végképp eltűnik a szemünk elől.

    Ám expedíciónk még ezelőtt rögzíthette a hajóroncsok állapotát, így a róluk 2019-ben ismert kép - az elvégzett munkának köszönhetően - most már fennmarad. Nagyszerű lehetőség volt ez. Köszönet érte mindenkinek!

    Stáb:

    Filmes:

    • Loubna Turjuman Genovese, sorozat-szerkesztő;
    • Matt Bone, producer;
    • Quincy Andrews, drón-kezelő;
    • Jonathan Young, operatőr;
    • Liam Scott, segítő.

    Búvár:

    • Barry McGill, merülés-vezető főbúvár;
    • Garet O’Neil, merülő búvár;
    • Stewart Andrews merülő búvár;
    • Kevin McShane, fedélzeti segítő búvár;
    • Pat Coughlan fedélzeti segítő búvár;
    • Michael McVeigh, kapitány.

     

    További információk az expedícióról:

    https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/006_justicia_ub124_expedicio_2019052125.pdf

     

    További roncskutató expedíciók Balogh Tamás közreműködésével:

    2003-2008 között az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészetének az Adrián elsüllyedt hajóroncsai (a STREITER romboló, a ZENTA cirkáló és a SZENT ISTVÁN csatahajó) kutatásában közreműködött.

    A kutatásról Molnár Attila Dávid készített filmsorozatot (a STREITER-ről, a ZENTA-ról és a SZENT ISTVÁN-ról készült filmeket egyebek között a Spektrum televízió is bemutatta).

    2016-ban a jütlandi tengeri ütközet századik évfordulóján egy nagyméretű, 15 országból érkezett 60 búvár részvételével folytatott expedíció történeti szakértője és az expedíció eredményeiről szóló beszámoló készítője volt.

  • Új könyvekkel köszöntjük az új esztendőt

    Tags: balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, Statendam, Liners, Óceánjárók, Holland_TITANIC

    konyvreklam.jpg

    Azoknak, akik különleges könyvet keresnek:

    A legnagyobb gyűjtők számos, eddig még sehol sem publikált képével illusztrálva jelenik meg júliusban egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás könyve az 1914-1918 között működött STATENDAM (II) óceánjáró, a "holland TITANIC" történetéről. A kötet részletes és fontos információkat, korabeli beszámolókat és a roncsokhoz vezetett búvárexpedíciók eredményeit tartalmazza. A Holland TITANIC c. kötet szinopszisa letölthető a következő linkre kattintva: https://drive.google.com/file/d/110E4-c9XDmmHPWnU_tNNN2aMhlbRk2ZT/view?usp=sharing. Mintaoldalak: https://drive.google.com/file/d/1GKet5JQD3-5AJu3hOIfmXvR09V8R_Li0/view?usp=sharing. A híres óceánjáró történetét az elsüllyedése óta eltelt 100 évben még soha nem dolgozták fel teljes körűen. A 160 oldal terjedelmű, 210 képpel illusztrált kötet könyvesboltokban nem kapható.

    Azok, akik érdeklődnek a kötet iránt, vásárlásukkal egyben az óceánjárók jellegrajzait bemutató, az "Óceánjárók – az óceánjáró személyszállító hajók enciklopédiája" című nagy Liner-könyv megjelenését segítik. Az enciklopédia szinopszisa letölthető a következő linkre kattintva: https://drive.google.com/file/d/18KQhzEJciewnMUAuSRycommbyboHm63C/view?usp=sharing. Mintaoldalak: https://drive.google.com/file/d/0B9si3PAOo0WPWTRzRFVDYW5OQVU/view?usp=sharing

    További információk, kapcsolat és előrendelés: [email protected]