Contents tagged with zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány

  • ÖSSZEFOGÁSSAL AZ EMLÉKEZÉSÉRT

    Tags: haditengerészet, tit, lajta, roncskutatás, haditengerészetünk_emlékei, haditengerészetünk, leitha, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, lajta_monitor_múzeumhajó, lajtamonitor_hu, első_világháború_centenáriuma

    Hatterkep_01.jpgA TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülete, mint az 1911-ben alapított Magyar Adria Egyesület jogutódja - s ekként a legrégebbi alapítású és ma is működő hajózástörténeti civil szervezet – a SZENT ISTVÁN csatahajó vízrebocsátásának századik évfordulója alkalmából 2014. január 17-én mutatja be a nyilvánosságnak az első világháború haditengerészeti eseményeinek közelgő centenáriumára partnereivel közösen 2014-2018 között megvalósítani tervezett programsorozatát.

    A négy éves rendezvénysorozatban az országjáró ismeretterjesztő kiállításoktól és szakmai előadás-sorozatoktól az elsüllyedt hadihajók roncsainak kutatásán és bemutatásán át a különböző tengerészeti hagyományőrző tevékenységekig (a szükség szerinti hadszíntér- és hadisír-kutatásig, a tengerészeti emlékhelyek azonosításáig és emléktáblával történő megjelöléséig), sőt a sporteseményekig a legváltozatosabb rendezvényekre kerül sor.

    A változatos programok kialakítását a különböző hajózást szerető és hagyományait tisztelő szervezetek összefogása tette lehetővé, amelyek közé tevékenysége és eddigi eredményei révén egyesületünk is tartozik, úgymint a Magyar Búvár Szakszövetség, a Zebegényi Hajózási Múzeum és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány, stb.

    A rendezvények megvalósításába való bekapcsolódásra a Magyar Honvédség számára is lehetőséget biztosítunk, hiszen mind a Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal, mind az egykori haditengerészet mai jogutódának számító MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredével hosszú, eredményes múltra visszatekintő szakmai kapcsolatokat ápol a katonai – ezen belül – a haditengerészeti hagyományápolás terén.

    A program nyilvános bemutatásának helye és ideje:
    2014. január 17. péntek, 12:00-13:00 óra. KOSSUTH Múzeumhajó (a Lánchíd pesti hídfőjénél, a 2-es villamos Eötvös téri megállójával szemben)

    A rendezvénysorozatról bővebben tájékozódhat a honlapunkról letölthető brosúrából.

    A cs. és kir. haditengerészet első világháborús teljesítményének összefoglalása és áttekintő leírása megismerhető az alábbi linkekre kattintva:

    A tervek szerint 2014 márciusában a Kossuth tér rekonstrukciója keretében az Országgyűlés épülete mellett bemutatni tervezett utolsó fennmaradt és felújított cs. és kir. hadihajó, a LEITHA Monitor Múzeumhajó kezelője, a Zoltán Gőzös közhasznú Alapítvány kérésére, a hajó kikötőpontonján a korhű megjelenésű felvételi épület Egyesületünk elnöke által készített látványtervei pedig letölthetők honlapunkról (külön az épület látványterve itt).

  • Április 6-7-én ünnepelte századik születésnapját a KOSSUTH Múzeumhajó

    Tags: közlekedési_múzeum, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, szoke_tisza, Kossuth_gőzhajó, Kossuth_múzeumhajó

     
    093.jpg
    fotó: Hun[ZazA], http://indafoto.hu/zaza1989/image/17556199-62a3e2f5/details/xl/user
     
    A főváros aktuálisan éppen 100 éves épületeit 2011 óta évente bemutató, civilek kezdeményezte Budapest100 program (http://budapest100.hu) keretében az elmúlt hétvégén ünnepelték a KOSSUTH Múzeumhajó vízrebocsátásának centenáriumát.
     
    1980-1984, 2000-2004, 2008 folyamán a MAHART, a Közlekedési Minisztérium, a Közlekedési Múzeum, a Kossuth Múzeumhajó Kft., a Magyar Hajózásért Egyesület, az Európa Rendezvényiroda és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány, valamint a Magyar Hajózásért Országos Szövetség és a Magyar Személyhajósok Szövetsége össze tudott fogni a hajó megmentése érdekében és több egymást követő szakaszban fokozatosan felújították a hajót, amely mindannyiunk örömére a főváros központjában folyamatosan fogadja a látogatókat.
     
    Kortársa, a négy esztendő múltán 100 éves SZŐKE TISZA sajnos - egyelőre -  nem ilyen szerencsés: roncsai jelenleg a Tisza magas vízállása miatt alig láthatók. Bár honlapunkon többször megírtuk a bontás leállításáról és a hajó esetleges állami hasznosításáról elérhető nyilvános híreket, a hajóroncs kiemelése, rekonstrukciós és hasznosítási tervének elkészítése érdekében történt eseményekről - az egyesületünk által tett kezdeményezéseken kívül - sajnos mégsem számolhatunk be.
     
    008_1.jpg
    fotó: Bicskei János (2013.04.05.)
     
    Pedig a KOSSUTH története sem volt éppenséggel eseménytelen. A SZŐKE TISZA történetében megismert kalandos fordulatokhoz hasonló események hallatán sokszor szorulhatott össze miatta is a hajóimádók szíve. Mégis: a KOSSUTH fennmaradt, s amikor születése 100. évforulóján történetének rövid összefoglalásával köszöntjük őt, azt reméljük, hogy helyzetének minden jelenlegi kilátástalansága ellenére a SZŐKE TISZA is feltámadhat majd, s négy év múltán az ő születésnapjáról is a bizakodás hangján emlékezhetünk meg!
     
  • Tervek a LAJTA monitor budapesti állomásoztatására

    Tags: lajta, lajtamonitor_hu, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, tit, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány

    2011. augusztus 18-án - a 2011. évi Lajta emlékév miniszteri méltatásakor (http://hajosnep.blog.hu/2011/08/19/amator_hajozastorteneszeink_allami_
    elismerese
    ) - tájékoztatást kaptunk arról, hogy határozott kormányzati szándék irányul a LAJTA Monitor Múzeumhajó (kezdeményezésünkre 2010. augusztus 20. óta a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója) tartós budapesti állomásoztatására.

    A monitor az Országház előtt (látványterv: Dr. Balogh Tamás)

    A hajó budapesti állomásoztatásának előkészítésében való közreműködésre ekkor kapott felkérés nyomán összefoglalót készítettünk a feladat végrehajtásakor figyelembe veendő egyes jogi és szabályozási teendőkről, amelyet 2012. augusztus 24-én eljuttattunk a Honvédelmi Minisztériumba, amely ezután maga kezdte meg a szervezést.

    A hajót jelenleg kezelő Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvánnyal folytatott tárgyalásaik eredményeként a hajót 2012. május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján kívánták az Országház épülete előtti végleges horgonyzóhelyére állítani, ám az ehhez szükséges tevékenységek (pl.: gyalogátkelő kijelölése, ponton beszerzése és elhelyezése, nyilvános űrszékek biztosítása, stb.) elvégzéséről nem sikerült határidőre gondoskodni. További problémát jelentett, hogy - mivel a monitor kikötése megváltoztatná az Országgyűlés világörökségi védelem alatt álló látképét - a hajónak az adott helyen való kikötését az UNESCO-nak is engedélyeznie kell...

    Időközben a Kossuth tér rekonstrukciójával összefüggő kiemelt fővárosi beruhá-zás látványtervei is elkészültek, amelyekről az index.hu hírportál is képes beszámolót közölt a honlapján (http://index.hu/belfold/2012/06/11/igy_nez_majd_ki_a_kossuth_ter/#). A képeken a LAJTA Monitor Múzeumhajó is feltűnik. A tervek szerint az Országgyűlés északi oldalán látogatóközpont épül, ahonnan három alagút vezet az épületbe, illetve - a látogatóközponton át - közvetlenül a Duna-part felé az Országház oldalán a korzóra és a vízparti sétányra. Ezen keresztül lenne megközelíthető a LAJTA Monitor Múzeumhajó is...

    A monitor a Kossuth téri látogatóközpont kijáratánál (forrás: index.hu)

    Feltéve, ha tényleg a látványtervek szerinti helyen sikerül biztosítani a hajó végleges elhelyezését. Hiszen más budapesti helyszín is szóba kerülhet. Például a Petőfi híd budai hídfője, ahol - a HVG 2012. május 23-i cikke (Vajna Tamás: "A Novara-emlékmű") szerint (http://hvg.hu/hvgfriss/2012.21/201221_a_novaraemlekmu) - újra felépülhet az 1937-1945 között ott állt budapesti "Haditengerész Emlékmű" (hivatalos nevén: a cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai emlékműve). A hajó tartós budapesti állomásoztatása körül tehát egyelőre sok a bizonytalanság.

    Erre tekintettel - és az Országgyűlési ponton létesítésének idei meghiúsulása után - a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány a Budapestre vontatott hajót visszavitte Neszmélybe, ahol a 2012. június 16-án megrendezendő Múzeumok Éjszakáján is látogatható lesz. S alighanem még legalább egy évig, amikor ismét napirendre kerülhet a végleges fővárosi bemutatása. Akárhogy is: őszintén kívánjuk, hogy a hajó sorsát egy 140 éves - és az egykori Monarchia Haditengerészetéből utolsóként fennmaradt - hadihajó jelentőségéhez méltó hozzáértéssel, körültekintéssel és gondossággal alakítsák!

  • A SZŐKE TISZA története

    Tags: gőzhajó, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, szoke_tisza

    A február 26-án elsüllyedt "Szőke Tiszá"-ról egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás írt nekrológot (pdf, 12MB), melyben áttekintést kapunk a hajdanán fényűző pompával bíró, jobb sorsra érdemes hajó építését megelőző korszakról, a hajó és kortársai életútjáról és az elmúlt évtizedek hanyatlásáról. A dokumentumban helyet kaptak a Zoltán Gőzös Alapítvány által korábban a hajó szállodahajóként való teljes újjáépítésére (tehát egy, a SZŐKE TISZA eredeti formájára hasonlító, de nagyobb és korszerű új folyami hajó megépítésére) kidolgozott tervek is, amelyeket Portás Csaba tagtársunk, az Alapitvány kuratórimi elnöke osztott meg a nyilvánossággal.

  • Neszmélybe indul a LAJTA Monitor Múzeumhajó

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, neszmély

    A fővárosi közönség, a vidéki és a külföldi érdeklődők 2011. június 1. és szeptember 3. között Budapesten a belvárosi Duna-szakaszon csodálhatták meg a LAJTA Monitor Múzeumhajót, amely ezt követően - a felújitásához forrást biztositó Uniós projekt támogatási szerződésében előirtak szerint - most Neszmélybe indul, s az ottani Hajóskanzen egyik látványossága lesz.

    Azok, akik ezután szetenék megtekinteni a 140 éves hadihajót, megtehetik minden héten szerdától vasárnapig naponta 10:00-18:00 óra között (az utolsó csoportokat 17:00 órakor inditják). A Hajóskanzenről és a hajók látogatási rendjéről az alábbi honlapon tájékozódhatnak:http://hajoskanzen.hu.

    Ausztrál barátunk, John Rogers - a CERBERUS angol nyilt tengeri mellvédes monitor megmentéséért közdő ausztrálok egyik vezetője - elnökünk meghivását elfogadva októberre tervezett magyarországi látogatása során szintén már Neszmélyben láthatja majd a hajót, amelynek sikeres felújitását állitotta példaként saját honfitársai elé a CERBERUS vágyott felújitása érdekében.

  • Véget értek a LEITHA Emlékév rendezvényei

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, hajózástörténeti_tagozat, hagyományőrző_tagozat, hajósnép, lajtamonitor_hu, haditengerészetünk_emlékei, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány

    Tisztelt Érdeklődők, Kedves Barátaink!

    2011.06.01-én a bajai programok zárásával hivatalosan is véget értek a LEITHA emlékév ünnepi programjai (a képek elérhetők Facebook oldalunkon).

    Ezúton is köszönjük azoknak, akik munkájukkal, anyagi vagy erkölcsi támogatásukkal, a szervezésben való személyes közreműködésükkel vagy éppen érdeklődésükkel, látogatásukkal tisztelték meg az idén 140. éves monitor hajót!

    Az emlékév rendezvényei alkalmával Egyesületünk - a LEITHA Emlékév Szervező Bizottságában közreműködő többi állami- és civil szervezet, magánszemély támogatásával - a hajó bemutatása mellett az alábbi tevékenységeket végezte, illetve az alábbi eredményeket érte el:

    1) Komáromban: A Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. szervezésében az Emlékév nyitányaként tudományos hadtörténeti tárgyú konferencián vettünk részt tagjaink és a társzervezetek tagjainak hadihajózási tárgyú előadásaival a Monostori Erődben - a "Duna Gibraltárjában" - abból az alkalomból, hogy az erőd a monitorral éppen egy időben ünnepelte szintén a 140. születésnapját.

    2) Szobon: A helyi önkormányzat támogatásával a Duna-kanyar települései számára nagyszabású bemutatót - az ifjúság érzékenyítésére iskolai csoportoknak szervezett szakszerű ingyenes tárlatvezetést - és haditengerészeti tárgyú (a LEITHA monitorról, az osztrák-magyar Dunaflottilláról, stb. szóló) előadásokat tartottunk, egyúttal az Argonauta Kutatócsoporttal közösen bejelentettük a Szobon létesülő Európai Folyami Örökség Központ megalakítását.

    3) Budapesten: A MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel (az egykori cs. és kir. Dunaflottilla mai örökösével) közösen, napra pontosan a hajó 140. születésnapján a középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói számára rendezett, a magyar hadihajózás nagy témaköreit feldolgozó tanulmányi versenyt és honvédségi nyílt napot rendeztünk, haditengerészeti vetélkedőkkel, játékos ismeretterjesztő ügyességi feladatokkal a hadikikötőben és hajózástörténeti tárgyú geocaching-gel Budapesten.

    4) Baján: A Havária Katasztrófa-elhárító Közhasznú Egyesülettel, az Eötvös József Főiskolával, a Duna Hotellel és Baja Városával közösen monstre osztrák-magyar haditengerészeti kiállítást rendeztünk, amelyet a kultúráért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg. A város fontos helyszin, hiszen 1919-ben ide menekült a LAJTA monitor társaival és hősi halottaival (Csicsery Lászlóval és Mahr Jenővel). A halottakat a várost megszállva tartó angolok és szerbek eltemették, a tiszteket a Nemzeti Szállóba zárták. Az angolok a saját pénzükön sírkövet állítottak a két magyar tiszt nyughelyére. Most megterveztük és a HM támogatásával újraállítottuk ezt a sírkövet, a szálló falára pedig emléktáblát helyeztünk.

    Külön köszönet a Honvédelmi Minisztériumnak és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezrednek, a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapitványnak, a Magyar Hajózásért Egyesületnek, a Cs. és Kir. Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesületnek, Komárom, Szob és Baja városának, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht-nak, a Ferryboat-nak, a Havária Katasztrófaelháritó Közhasznú Egyesületnek, az Eötvös József Főiskola vezetőinek és lelkes diákjainak, a Duna Vendéglátó Kft-nek, valamint Pálvölgyi Józsefnek, Tóth János Attilának, Zelenák Józsefnek, Némethy Georginának és Dr. Csonkaréti Károlynak! Segitségükkel sokakban sikerült felébreszteni a magyar hajózás iránti érdeklődést, ami az Emlékév és a LAJTA monitor legnagyobb eredménye.

    Kívánjuk, hogy legyenek büszkék rá és a hajóra, amely egyedülálló a világon (csupán 6 másik létezik) és amelyet - reményeink szerint - immár az ország lakosságának nagyobb része is a magáénak érezhet!

    A TIT HMHE Elnöksége és a LEITHA Emlékbizottság nevében:

    Dr. Balogh Tamás,

    TIT HMHE Elnök, az Emlékév ötletgazdája és egyik szervezője

  • Rólunk írták...

    Tags: leitha, monitor, lajta, monitor, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, bicskei_jános, portás_csaba, balogh_tamás, sajtófigyelő, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület

    2010. évi I. negyedéves Hírlevelünkben beszámoltunk a LEITHA monitor felújításáról. A témában érdekes interjú olvasható Portás Csabával a "Zoltán Gőzös" Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökével, amelyben a hajóra és a felújításra vonatkozó izgalmas részletek mellett Egyesületünk - különösen Bicskei János barátunk - közreműködésének méltatására bukkanhatunk.

    http://www.bunkermuzeum.hu/Bunkermuzeum/cikkek/cikk35.htm