Contents tagged with Horthy_Miklós

  • Száz éve vívták az otrantói ütközetet

    Tags: tit, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, otrantói_csata, hajózástörténeti_tagozat, Horthy_Miklós, Novara, Otrantó

    Ma száz esztendeje került sor az osztrák-magyar cs. és kir. Haditengerészet utolsó nagy tengeri győzelmére, az otrantói ütközetre. A száz éve történt eseményekről egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás számol be a National Geographic Magazin honlapján közölt cikkében (http://www.ng.hu/Civilizacio/2017/05/13/Otranto-1917), s tart előadást a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarán 15:00 órai kezdettel tartott koszorúzást követően a TIT HMHE-ben délután 17:00 órakor Budapesten, a Stefánia út 34. szám alatt működő Honvéd Kulturális Központban. Ausztriában továbbá könyvkiadással emlékeztek meg az ütközetről: http://www.buchhandlung-stoehr.at/shop/das-seegefecht-in-der-otrantostrasse/

    utkozet_003_orhajok_a_lathataron.jpg

    Az Otranói-szorosban létesült blokád kiépítésére eredetileg azért került sor 1915-1916 folyamán, mert amikor 1915 februárjában a Földközi-tenger keleti végében megkezdődött a Dardanellák ostroma, az addig elsősorban a brit szigetek körül összpontosuló német tengeralattjáró-tevékenység súlypontja is áthelyeződött a Mediterráneumba. Több nagy német U-boot érkezett Polába a tengeren és néhány kisebb alkatrészekre szedve vasúton. Az így megerősített osztrák-magyar tengeralattjáró-flotta ellen – a Törökország elleni felvonulás biztosítására – hozták létre a zárat.

    Kezdetben csak néhány felfegyverzett halászhajó látta el a blokádszolgálatot, amelyek 20 m-es mélységben 1.000 m hosszú, érintőszarvas aknákkal megtűzdelt halászhálót húztak magukkal le-fel a szorosban, remélve, hogy beleakad egy óvatlan tengeralattjáró. Amikor a tengeralattjáró-tevékenység az év végéig sem csökkent, 18 felügyeleti zónára osztották fel a Földközi-tengert, ahol brit, francia és olasz hajók járőröztek. 1916 februárjában azonban még mindig kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a tengeralattjárók elsüllyesztette hajók száma nemhogy csökkent volna, de nőtt;a tengeralattjáró-veszély nagyobb, mint volt. Ekkor merült fel először az Otrantói-szoros fizikai lezárásának gondolata. A halászhajók tevékenységének körzetét először 15, majd 50, végül 80 mérföld széles sávban határozták meg és torpedónaszádokkal, cirkálókkal egészítették ki. A megfigyelés pontosságát Korfuról, Valonából és Otrantóból felszálló repülőgépekkel tökéletesítették. 1917. áprilisában pedig megkezdték az Otrantó városától a Korfuhoz közeli Fano-szigetig húzódó 66 km hosszú szilárd hálórendszer kiépítését. A rendszer 2.200 m hosszú elemei 50 m mélyre nyúltak a tenger felszíne alá. A hálók felső pereme 10 m-rel volt a vízszint alatt. Az egész rendszert több mint 400 bója és 100 horgony rögzítette. A blokádot (a hadihajókkal történő őrzést) tehát felváltotta a tengerzár (a szoros fizikai lezárása). A rendszert csak nagy türelemmel és kitartással lehetett kijátszani. Az átjutni próbáló tengeralattjárók sohasem tudhatták, mikor éri őket támadás. Mindez a bevetésről érkező, elcsigázott legénység számára annyira megnehezítette a hazatérést, hogy 1917. május 15-én a cs. és kir. hadvezetőség a zár áttörésére adott utasítást.

    Az akcióra a három legmodernebb hajót, a NOVARA, a HELGOLAND és a SADA gyorscirkálókat szemelték ki. Őket a CSEPEL és a BALATON rombolók, valamint 5 tengerészeti repülő és 2 tengeralattjáró támogatta. A hadművelet megtervezésével és irányításával Horthy Miklós sorhajókapitányt bízták meg. A cirkálók feladata a szorosban a zárt őrző hajók megsemmisítése, a rombolóké pedig az albán partok előtti elterelő hadműveletekkel az ellenség figyelmének elterelése volt. A tengerészeti repülők az ellenséges hadihajók felderítését és bombázását végezték, a tengeralattjárók pedig az antant hadihajók várható útvonalán álltak lesben. Ezzel az otrantói ütközet volt az első háromdimenziós (légi-tengeri-tengeralatti) ütközet a történelemben. A hajnali 03:26-tól délután 17:30-ig tartó hadműveletek teljes sikerrel zárultak (az antant 83 halottjával, 14 elsüllyedt és 5 megrongált hajójával a Monarchia 15 halottja állt szemben), a cs. és kir. Haditengerészet nem vesztett hajót, bár a NOVARA a kondenzátorát ért találat miatt mozgásképtelenné vált, a SAIDA orrát pedig átlőtték. A támadást vezető nagybányai Horthy Miklós sorhajókapitányt, aki az ütközetben 5 gránátszilánktól súlyosan megsebesült a fején, ennek ellenére tovább irányította a köteléket, a legnagyobb osztrák-magyar hadvezérekkel,m sőt magával Tegetthoff-fal együtt emlegették. Az osztrák-magyar hadihajók, miután ők okoztak nagyobb veszteséget az ellenségnek, komolyabb veszteség nélkül hazatértek. Kiderült, hogy – bár a tüzérségi és létszámfölény az ellenségé – a sebességi fölény kétségkívül az osztrák-magyar egységeké, vagyis bebizonyosodott, hogy a hasonló gyors egységekkel végrehajtott zártörő támadások sikerrel kecsegtetnek mindaddig, amíg sikerül elkerülni, hogy az ellenség a saját hajók és a támaszpontjuk közé férkőzzön. Sőt, egyértelművé vált, hogy a keskeny Adrián egyedül ez a fajta – könnyű egységekkel végrehajtott, gyors rajtaütésekre és nehéz egységekkel támogatott visszavonulásra épülő – tengeri hadviselés lehet sikeres. Ez a taktika később arra indította Horthyt, hogy 1918 nyarán megtervezze az addigi legnagyobb osztrák-magyar haditengerészeti vállalkozást, az ún. Korfu-hadműveletet, aminek az volt a célja, hogy az otrantói szorosban műveletező könnyű egységeinkre támadó és őket Cattarótól elvágni igyekvő nehéz antant egységeket megsemmisítse.

    utkozetterkep.jpg

    Seregszemle / statsiztika:

    Osztrák-magyar:

    Típus

    Név

    Vízre- bocsátás éve

    Vízkiszorítás (max)

    Hossz (m)

    Sebesség (csomó)

    Személy- zet (fő)

    Tüzérség (cm)

    Torpedók (cm)

    Cirkáló

    Novara

    1913

    4010

    124

    27

    320

    9 x 10/50

    6 x 53,3

    Cirkáló

    Helgoland

    1912

    4010

    124

    27

    320

    9 x 10/50

    6 x 53,3

    Cirkáló

    Saida

    1912

    4010

    124

    27

    320

    9 x 10/50

    6 x 53,3

    Romboló

    Balaton

    1912

    1050

    83,5

    32

    99

    2 x 10/50 6 x 7/45

    4 x 45

    Romboló

    Csepel

    1912

    1050

    83,5

    32

    99

    2 x 10/50 6 x 7/45

    4 x 45

     

    Angol:

    Típus

    Név

    Vízre- bocsátás éve

    Vízkiszorítás (max)

    Hossz (m)

    Sebesség (csomó)

    Személy- zet (fő)

    Tüzérség (cm)

    Torpedók (cm)

    Cirkáló

    Dartmouth

    1911

    5250

    131

    25

    376

    8 x 15

    2 x 53,3

    Cirkáló

    Bristol

    1910

    4800

    131

    25

    376

    2 x 15 10 x 10

    2 x 45

     

    Olasz:

    Típus

    Név

    Vízre- bocsátás éve

    Vízkiszorítás (max)

    Hossz (m)

    Sebesség (csomó)

    Személy- zet (fő)

    Tüzérség (cm)

    Torpedók (cm)

    Cirkáló

    Marsala

    1912

    3600

    131

    28

    297

    6 x 12 6 x 7

    2 x 45

    Romboló

    Aquila

    1916

    1556

    94

    35

    120

    3 x 15 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Mirabello

    1915

    1521

    101

    35

    120

    1 x 15 7 x 10

    4 x 45

    Romboló

    Racchia

    1915

    1521

    101

    35

    120

    1 x 15 7 x 10

    4 x 45

    Romboló

    Acerbi

    1916

    810

    72

    33

    100

    6 x 15

    4 x 45

    Romboló

    Schiaffino

    1915

    700

    73

    30

    90

    1 x 12 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Pilo

    1915

    700

    73

    30

    90

    1 x 12 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Mosto

    1915

    700

    73

    30

    90

    1 x 12 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Indomito

    1912

    670

    73

    35

    90

    1 x 12 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Inpavido

    1913

    670

    73

    35

    90

    1 x 12 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Insidioso

    1913

    670

    73

    35

    90

    1 x 12 4 x 7,6

    4 x 45

    Romboló

    Borea

    1902

    370

    54

    30

    45

    5 x 5,7

    4 x 45

     

    Francia:

    Típus

    Név

    Vízre- bocsátás éve

    Vízkiszorítás (max)

    Hossz (m)

    Sebesség (csomó)

    Személy- zet (fő)

    Tüzérség (cm)

    Torpedók (cm)

    Romboló

    Cimiterre

    1911

    894

    78

    31

    376

    2 x 10 4 x 6

    4 x 45

    Romboló

    Bisson

    1912

    800

    83

    31

    90

    2 x 10

    2 x 45

    Romboló

    Riviére

    1912

    800

    78

    32

    83

    2 x 10 4 x 6

    2 x 45

     

    Eredmények:

    Az ellenség vesztesége:Elsüllyedt a „Borea” és a „Boutefeu” romboló, a „Carruccio” és „Verita” gőzös.Megsérült a „Darthmouth” úgy, hogy hosszabb időre harcképtelenné vált.Elsüllyedt 12 őrhajó, további 10 pedig teljesen használhatatlanná vált.

    Emberveszteség:Összesen 83-an estek el, 72 tengerészt foglyul ejtettek. A „Csepel” és a „Balaton” által a szorosban megtámadott négy hajón 184 fő tartózkodott, a túlélők 162-en voltak. A „Borea” legénységéből 2 fő elesett, 9 eltűnt, 48 pedig megsebesült.

    Saját veszteség: Hajó nem süllyedt el.A „Novara” megsérült ugyan, de nyolc nap múlva kijavítva újra harcképessé vált, a többi pedig az elszenvedett találatok ellenére el sem veszítette harcképességét, összesen 10 löveg vált használhatatlanná.Harc közben elesett egy ember a „Helgolandon”, egy a „Saidán”, 13 pedig a „Novarán”, közöttük volt Szuborits Róbert korvettkapitány. A sebesültek száma 31 volt.

    Főbb megállapítások:

    1) A háború alatt a cs. és kir. hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Nem minden esetben a tengerzár hajóinak a megtámadása volt a cél. Gyakran csak felderítésre vagy a Brindisi és Valona közti hajóforgalom zavarására, támadására indultak. Az esetek többségében, – a rossz időjárás, vagy az ellenség hiánya miatt – nem került sor összecsapásra, de néhány történész úgy véli, hogy az egyszerűség kedvéért, célszerű lenne meghonosítani a szakirodalomban (az Isonzó-csaták elnevezésének mintájára) az első, második, harmadik és negyedik otrantói ütközet megnevezést. Szerintük ez a gyakorlat azért is szerencsés lenne, mert ha az 1917. május 15-ei nagy összecsapásról, mint harmadik otrantói ütközetről beszélnénk, egyúttal burkoltan felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen összecsapás a térségben.

    E terminológia szerint a következő időpontokban és résztvevőkkel zajlottak az otrantói ütközetek:

    • Első otrantói ütközet: 1915. december 29. A „Helgoland” cirkáló és a „Tátra”, „Balaton”, „Csepel”, „Lika”, „Triglav” rombolók megtámadták Durazzó kikötőjét, majd a visszavonulás során harcba bocsátkoztak a Brindisiből kifutott brit „Darthmouth” és „Weymouth” cirkálókkal, az olasz „Quarto” és „Nino Bixio” cirkálókkal, valamint négy olasz és öt francia rombolóval.
    • Második otrantói ütközet: 1916. december 22-23. A „Scharfschütze”, „Reka”, „Dinara”, „Velebit” rombolók megtámadták az otrantói ütközettengerzárat, majd harcba bocsátkoztak a közelben haladó „Casque”, „Protet”, „Commandant Riviére”, „Commandant Bory”, „Dehorter” és „Boutefeu” francia rombolókkal.
    • Harmadik otrantói ütközet: 1917. május 15. A „Novara”, „Saida”, „Helgoland” cirkálók és a „Balaton” és „Csepel” rombolók megtámadták az otrantói zárat, majd összecsaptak a brit „Darthmouth”, „Bristol” és az olasz „Aquila”, „Marsala” cirkálókkal, valamint számos ellenséges rombolóval.
    • Negyedik otrantói ütközet: 1918. április 22-23. A „Csepel”, „Uzsok”, „Dukla”, „Lika” (II), „Triglav” (II) rombolók a Valona és Brindisi között közlekedő hajókaravánokra vadászva harcba bocsátkoztak az otrantói zárat védő brit „Jackal” és „Hornet” rombolókkal.

    2) Az 1917. május 15-ei nagy támadás okait nem csak a tengerzár puszta léte motiválta, hanem a tenni akarás is, ugyanis a szoroson való áthaladás nem mindig okozott nagyobb nehézséget a tengeralattjáróknak. Még 1918 első felében is, amikor a tengerzár kiépítettségének foka sokkal magasabb volt, havi 30-40 alkalommal észleltek vagy támadtak sikertelenül tengeralattjárókat az antant egységek. Ezzel szemben, a háború alatt, a záron mindössze két német és egy osztrák-magyar tengeralattjáró süllyedt el.

    3) Az ütközet megtervezése számos egyedi elemet tartalmazott. Ezek közül a legfontosabb, hogy a harmadik otrantói ütközet az első háromdimenziós ütközet a tengeri csaták történetében, vagyis az első olyan hadművelet, amelyben a felszíni hadihajók mellett a tengeralattjárókat és a tengerészeti légierőt is bevezetették. A tengeralattjárók ekkorra már kipróbált fegyvernemnek számítottak és többször alkalmazták őket a felszíni hajókkal együtt. Repülők bevetésére azonban még nem került sor tengeri csatában (parti célok ellen már igen, egyébként jellemzően csak felderítést végeztek a felszíni hajók számára). Az ebből eredő problémák végigkísérték az ütközetet: Az osztrák-magyar repülők személyzete nagyon lelkesen – de szinte teljesen eredménytelenül – támadta az ellenséges felszíni hajókat. Izgatottságukban többször jelentették, hogy bombáikkal eltalálták a célba vett hajót, de sajnos egyetlen találatot sem értek el (olasz és francia kollégáik egyébként ugyanilyen lelkesen és ugyanilyen sikertelenül bombázták az osztrák-magyar hajókat). A repülőket tehát nem a közvetlen légitámadásokban elért eredményeik tették fontossá. Jelentőségük egészen másban rejlett: A „Csepel”-csoport és az olasz rombolók fölött köröző K153-as és K154-es tengerészeti repülőgép ugyanis a saját hajók lövedékeinek becsapódását is megfigyelte, és ennek alapján adta meg a helyesbítéseket, ami hozzájárult a „Csepel” és a „Balaton” találatainak pontosságához. Összesen hat tengerészeti repülőgép vett részt a harcban, és felderítő repüléseiken az ellenség mozgásáról szerzett ismereteik közlésével eredményesen járultak hozzá a gyorscirkálók sikeres kitöréséhez.

    4) Az ütközet lefolyása bebizonyította, hogy az ellenség – hiába van létszámfölényben a szorosban és a közvetlen környezetében – lényegében nem tudja kihasználni az erőfölényét. Az antant hajók ugyanis a támadásról szóló első jelentés vételekor még több órás készültségben voltak (mindössze néhány egység volt csak félórás kifutási készültségben). Kerr ellentengernagy minderről így számolt be az Admiralitásnak: „Szövetségeseink kedélye, akik jelenleg a rombolókat és tengeralattjárókat biztosítják a zár számára, nem megfelelő védelmi feladatokra. Riadó esetén még a gyors cirkálóiknak is rendszeresen időbe telik, amíg kifutnak a tengerre.”. Ezzel szemben a tartalékra kijelölt osztrák-magyar támogató erők Horthy kérésére azonnal kifuthattak, mert az egységek gőz-, csata- és kifutásra készek voltak, tehát rögtön elindultak.

    5) Az osztrák-magyar hadihajók, miután ők okoztak súlyosabb veszteséget az ellenségnek, komolyabb veszteségek nélkül hazatértek. Kiderült, hogy bár a tüzérségi- és a létszámfölény az ellenségé, a sebességi fölény kétségkívül az osztrák-magyar egységeké, vagyis bebizonyosodott, hogy a hasonló gyors egységekkel végrehajtott zártörő támadások mindaddig sikerrel kecsegtethetnek, amíg sikerül elkerülni, hogy az ellenség a saját hajók és a támaszpontjuk közé férkőzzön. Sőt, egyértelművé vált, hogy a keskeny Adriai-tenger kínálta földrajzi feltételek között egyedül ez a fajta – a könnyű egységekkel végrehajtott gyors rajtaütésekre és nehéz egységekkel támogatott visszavonulásra épülő – tengeri hadviselés lehet sikeres. Ez a taktika később arra indította Horthyt, hogy 1918 nyarán megtervezze az addigi legnagyobb osztrák-magyar haditengerészeti vállalkozást, az úgynevezett Korfu-hadműveletet, amelynek az volt a célja, hogy az Otrantói-szorosban műveletező könnyű egységekre támadó, és őket Cattarótól elvágni igyekvő nehéz antant egységeket (a cirkálókat, páncélos cirkálókat és, ha beavatkoznak az ütközetbe a csatahajókat is) megsemmisítse.

    6) Végül néhány szót arról, hogy jogos-e ezt az ütközetet „osztrák-magyar Jütland”-nak nevezni. Amennyiben a szembenálló erők nagyságát, illetve az egymásnak okozott károk mértékét nézzük, akkor igen. Ugyanez a helyzet akkor is, ha azt nézzük, hogy mennyire sikerült tartósan kihasználni az ütközet eredményeit. Hiszen a német flottához hasonlóan, az osztrák-magyar flotta is taktikai győzelmet aratott (az ellenséget elűzte, komoly károkat okozott neki, de nem tudta megsemmisíteni), az így nyert előnyt – vagyis az Otrantói-szorosban kialakított zár gyengülését – viszont nem tudta kihasználni, nem tudott hadműveleteket kezdeményezni az Adrián kívül. Pedig a harmadik otrantói ütközet után a drifterek éjszakai őrjáratait a britek egyoldalúan felfüggesztették és nem is voltak hajlandók folytatni addig, amíg az olaszoktól megfelelő ígéretet nem kaptak a védelmükre. Végül, ha az ütközet megítélését nézzük az antantnál és Ausztria-Magyarországon, akkor is kimutatható bizonyos hasonlóság Jütlanddal, hiszen – a valós veszteségektől függetlenül – mindkét fél győztesnek érezte magát. Az osztrák-magyar erőket megerősítette ebben az elsüllyesztett egységek és a foglyul ejtett tengerészek száma, az antantot pedig az a körülmény, hogy nem szenvedett megsemmisítő vereséget, maradék erői továbbra is harcképesek és bevethetők voltak.

    Dr. Balogh Tamás

    További információk:

    http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00604f.html

    http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00701f.html

    http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00801f.html

    http://wk1.staatsarchiv.at/seekrieg/die-seeschlacht-in-der-otrantostrasse/

  • Admirális vagy kormányzó? Avagy gondolatok egy szoborállítási hullám margójára.

    Tags: vélemény, Horthy_Miklós, bánsági_andor

    2014-ben lesz száz éve, hogy kitört az első világháború. Az elkövetkező évek során országos és helyi szintű megemlékezések lesznek. Számos kiállítás, könyv, film, tv- és rádióműsor fogja bemutatni a nagy világégés eseményeit és hőseit. Bizonyára számos szoboravatásra is sor kerül majd. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években több Horthy-szobor felavatására is sor került, valószínűleg a jövőben is fognak majd szobro(ka)t állítani Magyarország néhai kormányzójának. De vajon akar-e majd valaki szobrot állítani az admirálisnak? Mivel a kérdésre nem tudhatom a választ, inkább néhány múltbéli eseményt szeretnék felidézni.

    2004 őszén, mikor leendő történészként barátaimmal megalapítottam a Császári és Királyi Haditengerészet Egyesületet (jelenleg TIT HMHE), szervezetünk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a néhai osztrák-magyar haditengerészet történetét feldolgozza és megkíséreli beemelni a nemzet kollektív történettudatába. Mivel a hadiflotta utolsó parancsnoka Horthy Miklós ellentengernagy volt, és a nevéhez fűződik a világháború legnagyobb földközi-tengeri csatája, személye nyilvánvalóan megkerülhetetlen, ha egyesületünk alapos és tárgyilagos munkát kíván végezni, és megkerülhetetlen mindenki számára, aki a témával foglalkozni akar.

    Működésünk során számos szervezettel létesítettünk kapcsolatot, hogy erőink egyesítésével közelebb juthassunk céljainkhoz. Így, többek közt, 2005-ben meghívást kapotunk abba a bizottságba is, melynek célja a Petőfi híd (korábban Horthy Miklós híd) budai hídfőjének északi oldalán állt és a háború után lerombolt császári és királyi haditengerészeti emlékmű helyreállítása volt. Maga az emlékmű ugyan nem Horthy Miklósnak vagy az otrantói csatának állított emléket, de értelemszerűen erősen kötődött személyéhez. A tervezetre ugyan több éves előkészítő munka után kormányzati körök is felfigyeltek, de végül nem valósult meg és a napirendről is lekerült.

    Voltak azonban kisebb és jóval sikeresebb kezdeményezések is. 2007-ben a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend és a Horthy Miklós Társaság emléktáblát állított a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán Horthy Miklós otrantói győzelmének 90. és halálának 50. évfordulójára. Az esemény semmilyen sajtóvisszhangot sem kapott, és csak az említett szervezetek, társaságunk, valamint magánszemélyek szoktak rendszeresen koszorúzni a győztes tengeri csatára emlékezve. A politika, és egyéb, nem szakmai szervezetek szerencsére nem fedezték fel az emléktáblát, ami remélhetőleg a jövőben is így marad.

    2008-ban egy újabb emléktábla avatására került sor a múzeum udvarán, ezúttal a császári és királyi haditengerészet és hősi halottai emlékére, a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére, Horthy nevének említése nélkül. A következő évben egyesületünk, a győri Rotary Club és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állított emléktáblát a horvátországi Punta d'Ostro erőd falán az otrantói csata hőseinek. 2010-ben azonban vége szakadt az emléktábla avatási hullámnak, de Horthy Miklósnak, mint kormányzónak, az utóbbi időben egymás után állítják fel szobrait bizonyos politikai körök, ami az ellentétes oldalon állókból rendre felháborodást vált ki.

    Nem áll szándékomban írásomban Horthy Miklós kormányzói szerepének elemzése és megítélése, hiszen a téma a kutatási területemen kívül esik és ez a megállapítás igaz egyesületünkre is. Annyit azonban kijelenthetünk, hogy minden bizonnyal még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a témában konszenzus szülessen és elcsituljanak a kedélyek. Abban viszont valószínűleg nem csak a történész szakma, hanem a mélyebb történelmi ismeretekkel rendelkező átlagember is politikai hovatartozástól függetlenül egyetérthet, hogy Horthy Miklós jól képzett és sikeres tengerésztiszt volt, aki a parancsnoksága alatt álló hajókat bátran és az ellenséggel való összeütközés lehetőségét keresve vezette, a legyőzöttekkel pedig lovagiasan bánt. Ellenfelei a háború alatt tisztelték és elismerték, és részben ennek is köszönhette, hogy az antant jóváhagyásával vonulhatott be Budapestre és kormányzónak nevezhették ki.

    Mint történész és mint magánember is csak annyit mondhatok, hogy ha valaki az elkövetkező évek során szobrot vagy emléktáblát kíván állítani Horthy Miklósnak, akkor az admirálisnak tegye, egy katonai emlékparkban, kihangsúlyozva az emlékmű katonai jellegét, és ne feledkezzen meg a világháborúban hősi halált halt magyar tengerészekről vagy azokról, akik csak egyszerűen becsülettel végigharcolták a háborút. Emlékeztetve mindenkit arra, hogy a tengerek mélyén is nyugszanak magyar katonák.

    A szerző történész, a Hajózástörténeti Közlemények főszerkesztője,

    2010-ig a Császári és Királyi Haditengerészet Egyesület

    (jelenleg TIT HMHE) elnöke.

  • A HUNGÁRIA motoros jacht története az RTL Klub műsorán

    Tags: tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, Horthy_Miklós, HUNGÁRIA, HUNGÁRIA_motoros_jacht, HUNGRÁIA_jacht

    006a.tif

    A HUNGÁRIA Visegrád előtt, A. Hummel gyűjteménye (http://www.binnenschifferforum.de/forum/attachment.php?attachmentid=354337&d=1351693611)

    Az RTL Klub XXI. század c. műsora "Ajándék lónak..." címmel készített riportműsort arról, hogy a közelmúlt hazai történetében diplomáciai ajándék címén mi mindennel akarták lekenyerezni az állami vezetőket (http://www.rtlklub.hu/musorok/21szazad/cikkek/530597). A sort a HUNGÁRIA jacht nyitja meg, amelyet az elérhető dokumentumok és leírások segítségével egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás mutat be a műsorban 2013. április 16-án, kedden 23:30-as kezdettel (ismétlés 2013. április 20-án, szombaton délelőtt 11:20 órakor).

    A hajó történetét feldolgozó összefoglaló letölthető ide kattintva (1,5MB pdf).